A BMW a napokban egy szép hosszú hivatalos sajtóanyagot tett közzé, amelyben a bajorok bejelentették, hogy ősztől milyen újdonságokkal számolhatunk a házuk táján. Ördöngös változásokra nem kell számítani, ám számos friss modell jelenik meg a kínálatban.
A legnagyobb újdonságot talán a rövidesen startoló 114d jelenti. A típust ugyanaz az 1,6 literes dízelmotor hajtja, amely eddig az EfficientDynamics Edition-ben szolgált 116 lóerővel, ám a mérnökök a négyhengeres teljesítményét visszavették 95 lóerőre (235 Nm-es csúcsnyomaték mellett), így egy valódi belépő öngyulladóst kreáltak a kompakt szériához. A 114d gyári vegyes átlagfogyasztása 4,1-4,3 liter között alakul 109 g/km-es széndioxid-kibocsátás mellett, menetteljesítményei pedig bár nem túl meggyőzőek és korántsem BMW-sek, de a hétköznapi használathoz elegendőek: a hatsebességes kézi váltóval szerelt 1-es 12,2 másodperc alatt képes abszolválni a 0-100-as sprintet, míg végsebessége 185 km/h-ban állapodik meg. Az 1–es sorozattal kapcsolatos további újítások, hogy a 120d és az M135i ezentúl összkerékhajtással is elérhető lesz.
Az új 3-as sorozat szintén nem úszta meg változások nélkül, és akár az 1-esnél, jórészt itt is friss motorok jelentik az újdonságot. A hazai 3-as vásárlók számára jó hír, hogy bevezetésre került a várva-várt, s remek ár/érték arányú 316i alapmodell, amelyben a márka új fejlesztésű, finom és nyomatékos 1,6 literes turbómotorja teljesít szolgálatot 136 lóerővel (220 Nm), így a korábbi 316i-k lajhársága a múlté lesz. A hatsebességes kézi váltóval 8,9 másodperces 0-100-as gyorsulás (a 8-fokozatú automatával 9,2 s) több mint korrekt, és sem a 210 km/h-s végsebesség, sem pedig a 6 liter alatti átlagfogyasztás nem ad okot a panaszkodásra. Legalább ilyen érdekes a 320i EfficientDynamics Edition szedán, mely a széria benzines spórolós modellje lesz.
A 118i-től örökölt, ám a takarékosság érdekében jócskán átdolgozott 1,6 literes turbós benzines 170 lóerőt produkál (250 Nm), és az autó úgy fogyaszt állítólag átlagban mindössze 5,3 liter benzint 100 km-enként, hogy közben akár 7,6 másodperc alatt képes álló helyzetből 100 km/h-s sebességre gyorsulni. Mindehhez az aerodinamika optimalizálására, enyhe ültetésre, speciális kerekekre/gumiabroncsokra, új motorelektronikára, hosszabb áttételezésre és számos egyéb ravaszságra volt szükség. De ezzel nem áll meg az újdonságdömping: a puttonyos Touring változat eddig szűkös motorkínálata szintén kibővül, így a kombi dízelfronton megkapja a szedánból a 16d-18d-30d triót, valamint az EU6-os normákat is teljesíteni képes 184 lóerős (270 Nm), kétliteres turbós 20i-t. A szériában járó hatgangos kézi váltó mellett mindegyik motorhoz elérhető lesz a nyolcfokozatú, start/stopos automataváltó.

A fentiek mellett – főleg a 3-as sorozathoz - néhány új extra is megjelenik, amelyek közül a legfontosabb a friss fejlesztésű Professional navigációs rendszer. Már a korábbi széria is a piac legjobbjai közé tartozott, ám az ősztől érkező multimédiás rendszer számos újítást kapott: innovatívabb, gyorsabb, még szebb a grafikája, ráadásul állítólag jobb a kezelhetősége. Az ősztől bevezetésre kerülő újdonságok rövidesen a hazai BMW-kereskedésekben is rendelhetőek lesznek.
