A (klasszikus háromajtós) MINI immár harmadik újkori generációjánál tart, mióta a legendás brit márka a BMW fennhatósága alatt folytatja pályafutását, és az aktuálisan futó szériát leszámítva eddig mindig készült a kisautóból egy radikális, és persze villámgyors limitált széria John Cooper Works GT néven. A hírek szerint ez a rajongók nagy örömére most sem lesz másképp.
Az alapok jobbak, mint valaha: az UKL platform nem csak elméletben, de a valóságban is szuper, az autó kiegyensúlyozott, ás a Cooper S és a JCW modellek BMW-féle pazar 2-literes turbómotorjaiban rengeteg potenciál rejlik. Persze nem mintha ne lenne mindenre bőven elég a 231 lóerős JCW széria, de a GP elsősorban nem a teljesítményről, hanem a súlycsökkentésről és a radikálisabb kialakításról szól.
Az aktuális MINI JCW kiváló alapokat biztosít egy radikális GP verzió építéséhez
Például minden bizonnyal ezúttal is búcsút mondhatunk a hátsó üléseknek, amelyek helyét egy biztonsági és merevítési szerepet betöltő bukókeret gondoskodik. Persze ez még nem minden, a futómű jóval keményebb lesz, a tapadást pedig semi-slick abroncsok fokozhatjáűk. Persze mindehhez fokozott fékteljesítmény illetve mérgesebb hang dukál, és reméljük, hogy egy mechanikusan önzáró differenciálmű is bekerül a csomagba.
A motor teljesítménye is garantáltan nagyobb lesz, mint a JCW kiviteleké, de óriási emelésre nem kell számítani, véleményünk szerint 250 lóerőnél nem lesz izmosabb a MINI JCW GP, ami kizárólag három ajtóval kerül piacra (egyelőre ismeretlen időpontban), limitált példányszámban és természetesen méregdrágán.

A hátsó üléseket vélhetően az új GP-ben is bukócsövek helyettesítik majd
Persze nem is kérdés, hogy a 3. generációs JCW GP minden idők leggyorsabb szériagyártású MINI-je lesz. Amint fény derül a további részletekre, természetesen rögtön jelentkezünk.