
Arról már több alkalommal is írtunk, hogy Amerikában egy kissé máshogy értelmezik a pick-up kategóriát mint nálunk: a hazai modellekhez képest legtöbbször egy-két számmal nagyobb munkagépek már igazi teherautónak számítanak. Ezt bizonyítja a Toyota Tundra is, amely az űrt már 25-ször megjárt Endeavour űrsiklót vontatta el a Los Angeles-i nemzetközi repülőtérről a California Science Center-be (a kaliforniai tudományos központba), hogy ott az végső nyugalomra találjon. A tekintélyes méretekkel megáldott űrsikló a 19 kilométeres utat közúton, meglehetősen mérsékelt tempóval tette meg.
A vontatás során a NASA és az autógyártó közötti jó viszonyt ünnepelendő, egy Toyota Tundra CrewMax-nak kellett megküzdenie a nem egészen pillekönnyű űrsiklóval illetve a nyolctengelyes utánfutóval. Első hallásra ugyan semmiségnek tűnik az az alig fél kilométer, amelyen a teljesen szériaállapotú Toyota Tundrának dolgoznia kell az Endeavour-ral, ám jobban belegondolva még az is csodaszámba megy, hogy az alig 3 tonnás, hagyományos, B-kategóriás jogosítvánnyal is vezethető, s egy 5,7 literes V8-as motor által hajtott négykerekű egyáltalán meg tudja mozdítani a 133 tonnás (!) össztömegű vontatmányt. Márpedig úgy tűnik, hogy a feladathoz felnőtt a 386 lóerőt és 543 Nm-t teljesítő modell, melynek hivatalos vontatási kapacitása a gyári adatok szerint 4,7 tonna.

Az eredetileg OV-105-ös számmal illetett űrjáró az 1986-ban tragikus véget ért Challenger utódja a Discovery és az Atlantis űrsiklók mellett az amerikai űrprogram jelenleg létező darabja.
Mindenesetre, a projektet ügyesen abszolválta európai piacon nem forgalmazott Toyota pickup, és nyugodt tempóban hibátlanul végigsétáltatta az űrsiklót Los Angeles utcáin, amely műveletet az alábbi videón meg is figyelhetik.
