.jpg)
Tudjuk jól, hogy teljesítményből sosem elég, és ha egy adott sportautó-gyártó előrukkol egy végletekig szofisztikált, villámgyors szuperautóval, szinte biztos, hogy előbb-utóbb érkezni fog belőle olyan verzió, amely még magasabbra emeli a lécet. A Ferrari már javában teszteli a LaFerrari versenypályákra optimalizált változatát, a McLaren pedig a napokban jelentette be a P1 még gyorsabb, radikálisabb kivitelét.
A P1 GTR néven piacra érkező szörny kereken 1000 lóerőt fog csatasorba állítani, a mérnökök pedig az autó minden porcikáját a még jobb köridőkhöz igazították. Továbbá kicsit sem véletlen, hogy jövőre kezdődik el az autó gyártása és értékesítése: a P1 GTR a McLaren F1 GTR 1995-ös Le Mans-i győzelmének fog emléket állítani. A koncepció változattal állítólag már a jövő hónapban találkozhatunk, azonban a gyártó elmondása szerint addig biztosan nem kezdődik el a GTR verzió produkciója, ameddig le nem gyártják a P1 375 darabos tervezett szériájának utolsó példányát is – erre a tervek szerint 2015 júniusában kerül sor, azt követően pedig szabad lehet a pálya a trónkövetelő számára.

A P1 a hírek szerint mintegy 2 millió fontos indulóáron, vagyis körülbelül 780 millió forinttól kelleti majd magát, azonban a gyártó állítólag azt tervezi, hogy kizárólag olyan ügyfelek kaparinthatják meg a veszélyes fegyvert, akik már leadták a rendelésüket a ’sima’ P1-re. Ez tovább fokozza az autó exkluzivitását, és bár nem nyilatkozott a wokingi gyártó, hogy nagyjából hány példányt tervezne piacra dobni büszkeségéből, annyi bizonyos, hogy ez a szám nem lesz túl magas. Mindenesetre, az igények felmérése már elindult, és az illetékesek már felvették az összes P1-vásárlóval a kapcsolatot, akikről bizonyára szívesen lehúznánk még egy bőrt.
A P1 GTR lelkét a ’sima’ P1 még tovább erősített 3,8 literes V6-os kétturbós motorja adja, amely az elektromos rásegítéssel együtt 1000 lóerő csatasorba állítására lesz képes, a teljesítmény pedig továbbra is a hátsó kerekekhez érkezhet. A tapadás növelése céljából azonban a GTR szériában slick abroncsokat kap majd, a nyomtávokat pedig tovább szélesítették a tervezők. A fejlesztés során a legfontosabb állítólag a teljesítmény, a tapadás és a leszorító erő növelése volt – utóbbi cél érdekében az aktív hátsó szárnyat elvetették a mérnökök, aminek helyét egy óriási fix hátsó szárny veszi át. Az autó megjelenése minden oldalról sokkal agresszívebb lesz, a GTR egyértelműen fogja hirdetni, hogy versenypályára született.
A P1 GTR egyben az F1 GTR 1995-ös Le Mans-i győzelmének is emléket állít
További érdekesség az új modellről, hogy az autó megvásárlásával az összes ügyfél bekerül a McLaren GTR programjába, ami azt jelenti, hogy a vásárlók személyes tárgyalásokat folytathatnak a McLaren tervezőgárdájával, az F1-es csapat trénerei veszik őket kézbe a lehető legjobb fizikai állapot elérése érdekében, továbbá használhatják az F1-es szimulátorokat, ráadásul legalább 6 F1-es versenypályán edzhetnek autójukkal világszerte. Szó se róla, nagyon jól hangzik mindez, és mást sem kell tenni érdekében, csupán egy meglévő McLaren P1 mellé beállítani egy P1 GTR-t is a garázsba...
