2017. Június 24., Szombat

Frissitve:11:02:08

Legfrissebb:

A világ legjobb SUV-ja? – górcső alatt az Alpina XD3

Nyomtatás

A tuningpiac követhetetlensége, és gyakran gyatra minősége révén az autózás ezen iparágával nem ingünk foglalkozni az Autó Pultnál, azonban vannak olyan cégek, amelyek újdonságait rendszeresen bemutatjuk Olvasóinknak. Ha tuningról van szó, oldalunkon leggyakrabban tán a bajorországi, BMW-k nemesítésére szakosodott Alpina cég termékeiről olvashatnak, ami nem véletlen.

Nem titkoljuk, hogy nagyon tiszteljük, és egyben szeretjük, amit a Buchloe-i székhelyű kisvállalat lelkes csapata művel. Ugyanis az Alpina nagyon igényesen dolgozik, mégpedig hosszú évtizedek óta konstans fantasztikus minőségben – és bár a BMW vélhetően nem örül annak, hogy jó néhány vevőt csalnak el az Alpina hagyománytisztelő iskolát követő típusai a márka M-részlegétől, azért titkoltan biztosan büszke a cégre, ráadásul alapvetően így is egy BMW-t ad el az ügyfeleknek. Nem mellesleg az Alpina emberei folyamatosan szorgosan dolgoznak, s az anyacég palettájának legfontosabb autói nem ússzák meg a ’nemesítőkúrát’, amit csúnyább szóval persze akár tuningnak is nevezhetnénk.

Nekünk sajnos nem jut a jóból: hazánkban nincs semmiféle Alpina képviselet, s bár Németországból könnyű új (és persze a megfelelő EU-normákat teljesítő) autókat importálni, biztosak vagyunk benne, hogy ha itthon is forgalmaznák a buchloe-i cég négykerekűit, sokan járnának Alpinákkal. Amennyiben netalántán ránk szakadna az ötös lottó főnyereménye, biztos, hogy időt, pénzt és energiát nem kímélve megpróbálkoznánk egy Alpina központot létesíteni Budapesten, jelen hiányt pótolandó. Viszont ameddig nincsenek hazánkban hivatalosan Alpinák, addig az új modellekkel kapcsolatos élményeket, tapasztalatokat mi is kizárólag csak külföldi ’firkászok’ soraiból ismerhetjük meg. Azonban szerencsére van nekünk egy külföldi sajtó rovatunk, ahol ilyen különlegességeket igyekszünk Olvasóinkhoz közelebb hozni, s elsősorban olyan autókról írunk, amiket itthon nem lehet kipróbálni. Jelen cikkünk főszereplője épp ide tartozik, amire számos kinti kolléga mondta azt, hogy a világ egyik legjobb, de mindenekelőtt talán legharmonikusabb szabadidőmodellje – ha úgy tetszik, SUV-ja.

Egészen pontosan az Alpina egyetlen ilyen jellegű típusáról, a 2 éve bemutatott, és nemrégiben frissített XD3-ról beszélünk. A dolog pikantériája, hogy a cég elismert vezetője és egyben alapítója, a 79 éves Burkard Bovensiepen Úr (aki a vállalatot 1965. január elsején alapította) nyíltan ellenezte, sőt, jó ideig teljesen kizárta egy Alpina SUV megalkotását, de fiai – akik szintén a vezetőségben vannak – rábeszélték édesapjukat egy ilyen jellegű autóra, aki végül beadta derekát. A fiatalok érvelése teljesen érthető, hiszen az utóbbi időben egyre nagyobb népszerűségnek örvend a terepes szegmens, s vállalkozásról lévén szó, a pénz beszél. Viszont a külföldi kollégák véleménye alapján nagyon boldogok lehetünk, hogy így döntött a márka!

Az alapot természetesen ezúttal is egy BMW modell, történetesen az X3 adta, ami szerintünk is a bajorok legkiegyensúlyozottabban teljesítő mindenese. A 4,65 méter hosszú X3 épeszű méretekkel rendelkezik, de belül mindkét sorban tágas, csomagtartója méretes (550-1600 literes), komfortos, biztonságos, ráadásul mivel nem veszélyesen túlsúlyos, ezért vezethetőségben is kellemes. Az Alpinának persze nem volt elég az X3 tudása, és a vezetőség ezúttal is a szokásos tervet igyekezett megvalósítani: a menetkényelem csorbítása nélkül jelentős menetdinamikai javulás elérése volt a cél, s utóbbi természetesen mind a hosszirányú, mind pedig a keresztirányú dinamikára értendő. A bajor manufaktúra racionális okokból mindenképp dízelmodellt akart építeni az X3-ból, ami érthető, hiszen ezekhez az autókhoz tényleg az izmos dízelek illenek. A kiindulási alap pedig nem meglepő módon az X3 palettájának csúcs gázolajosa, a 35d kivitel volt.

A BMW sorhatos, háromliteres dízelmotorja a két turbófeltöltőnek köszönhetően (egy kisebb és egy nagyobb turbóról beszélhetünk) már alapesetben is több mint meggyőző: 313 lóerőt és 630 Nm-t ad le. Az Alpina mérnökei a cégtől megszokott módon véletlenül sem egyszerű chip-tuning mellett döntöttek, ami sok esetben nem annyira hatékony, ráadásul árt is a motornak. Ehelyett ott nyúltak az erőforráshoz, ahol illik: legelőször a hűtésnél, hiszen egy turbómotor teljesítményét (is) jelentősen lehet fokozni a hűtés optimalizálásával. Ez esetben egy méretesebb köztes hűtőt (intercoolert) ’akasztottak’ az Alpinánál a sorhatosra, továbbá az első kerekek előtt is két nagyteljesítményű hűtőt találunk. A turbók sem maradtak érintetlenül, a vezérlést pedig az új elemekhez igazították. A habot a tortán a kipufogórendszer jelenti: a dobok kifejlesztésével egyenesen a kipufogó-specialista Akrapovič céget bízták meg. És bár azt gondolhatjuk, hogy egy dízel nem szólhat jól, tévedünk: a 2x2 csöves Akrapovič rendszernek hála bizony szívmelengető dallamokon énekel a hatlövetű.

Számokra fordítva a szót, 350 lóerőről és 700 Nm-ről beszélhetünk, utóbbi érték ráadásul egészen alacsonyan, 1500-3000/perc között állítólag konstans jelen van. Az összkerékhajtás természetesen az XD3-nál is széria, a nyolcgangos automataváltó viszont eltér az X3 35d-étől. Ugyanis a szériaváltó nem bírta volna a megemelkedett nyomatékot hosszú távon, az Alpina ráadásul gyorsabb váltásokat és kissé eltérő szoftvert akart – persze a ZF szakembereivel együttdolgozva ennek sincs akadálya. Az üzemmód-váltó ugyanúgy megvan az XD3-nál, így nem kell lemondani az Eco Pro, Comfort, Sport és Sport+ módokról, manuálisan pedig természetesen szintén kapcsolható a váltó, akár az előválasztóval, akár a kézi varrású, kék-zöld cérnával varrt nappa bőr karimájú bőrkormány kapcsológombjaival (Alpina hagyomány). A váltóról a tesztelők ódákat zengtek, a 8HP70 nevezetű szerkezet olyan gyorsan vált, akár egy duplakuplungos automata, de ha akarjuk, egy bolygóműves finomságával dolgozik.

A hatékony hajtásláncnak hála az üresen közel kéttonnás (sofőr nélkül, teletankolva 1910 kilós) XD3 parittyaként lő ki álló helyzetből: a 0-100 km/h-s sprintet mindössze 4,9 másodperc alatt abszolválja, amely érték egy évtizede csak igen komoly sportautók kiváltsága volt. Tekintettel a méretekre és a homlokfelületre, a 251 km/h-s végsebesség is tiszteletreméltó, a gyári vegyes fogyasztás pedig vegyesben 6,6 l/100 km-ben állapodik meg – persze csak papíron, hiszen ember legyen a talpán, aki 8-9 liter alá képes vinni a villámgyors gép étvágyát. A gyakorlatban úgy megy a kezelésbe vett X3, mint ahogy az adatok alapján gondolnánk: minden sebesség-tartományban szinte repül, ráadásul a sport kipufogórendszer mindvégig kellemes zenei aláfestésről gondoskodik. A jó reakciók is ritkák a dízeleknél, de itt szinte nincs is turbókéslekedés, gázadásra azonnal nekilódul a nagy test.

Egyébként a külföldi kollégák épp azt ecsetelték, hogy az XD3 elsősorban motorjának köszönheti különlegességét. Hiszen nem régóta van még egy SUV a piacon, amit fantasztikusan jó vezetni – persze a Porsche Macanról van szó -, azonban a Porsche 258 dízel lóerőnél nem kínál többet, ami igencsak soványka mondjuk az XD3 350 tagú ménesével összehasonlítva, s aki ilyen kaliberű, sportos, drága SUV-ra vágyik, bizony nem veti meg a teljesítményt.

Nem csak a motor, de az autó egész egysége lehengerelte a tesztelőket, akik kivétel nélkül egyedülálló harmóniáról számoltak be. A legérdekesebb, hogy állítólag az XD3 finomabban rugózik, mint a kiindulási alapot jelentő X3. Ezt a viselkedést az Alpina az áttervezett futóművel érte el, na meg egy kis csalással. Ugyanis a Buchloe-i szakértők kényelmi okokból lemondtak az X3-hoz szériában járó defektmentes abroncsokról, amelyek helyét hagyományos papucsok vették át. A másik oldalon viszont óriási úthengerekkel ellenkompenzáltak: elöl szériában 255/40 ZR20, hátul pedig 285/35 ZR20 méretű Michelin SuperSport típusú sportgumikat húztak a hagyománytisztelő sokküllős, és egyben gyönyörű kerekekre, sőt, a nagy kerekeket imádó vásárlók 21 colos papucsokat is kérhetnek. Mi nem vagyunk nagy felni mániások, így nem bánnánk, ha mondjuk legalább 19 colosokat is kínálna az Alpina az XD3-hoz (főleg keskenyebb, mondjuk elöl-hátul 245-ös méretben), ám a cég nem ajánlja a gyári méretek felrúgását, ugyanis az egész futóművet ezekre a kerekekre hangolták.

És állítólag sokat dolgoztak a futóművön, ami látszik az autó kiegyensúlyozott viselkedésén. Annak érdekében, hogy a vásárlók egyszerre élvezhessék a kényelmet és a sportos viselkedést, szériában állítható lengéscsillapítókkal látták el az autót (DDC), s a varázslat tényleg működik: az üzemmód-kapcsoló állásának függvényében suhan vagy pengeéles a magas építésű autó, s a pontos, gyors kormányműnek is hála állítólag bekötött szemmel nem is éreznénk, hogy egy magasabb autót terelgetünk, sportos és direkt az Alpina viselkedése. Mindenki a Porsche Macan-hoz hasonlította a BMW-t, ami óriási elismerés a Buchloe-i mérnököknek. Egyébként menet közben negatívumként egyedül a kissé hangos gördülési zajt emlegették a tesztelők: ezen nem is lehet csodálkozni, hiszen a 255/285 mm széles sport papucsok képtelenek hangtalanul gördülni. Persze így sem hangos a jószág, de egy luxusterepestől alacsonyabb menetzajokat várnánk. Hiába, valamit valamiért.

A formákat és az anyagokat tekintve a megszokott receptet alkalmazták a tervezők az X3 átalakítása során is: kívül ezúttal is az Alpina megszokott, mélyre húzott, egyenes aljú első lökhárítóját és egyedi küszöbtoldatait köszönthetjük, amelyek a sajátos rajzolatú kerekekkel együtt a cég védjegyévé váltak az elmúlt évtizedek során. Érdekes, ahogy a modern autók formaterve ötvöződik a klasszikus, régi tuningiskola látványelemeivel, ám az összhatás sokkal inkább egyedi, mintsem diszharmonikus. A négy kipufogó szintén szívdobogtató részlet, s persze kérésre (ingyen) megkapjuk az ezüst vagy arany színben kérhető, első/oldalsó Alpina dekor-csík szettet, s persze a cég egyedi sötétkék illetve sötétzöld fényezése is elérhető az autóhoz. Belül szintén ismerős a helyzet: találkozhatunk az egyedi, kék hátterű műszercsoporttal, a már említett, kék-zöld kézi díszvarrással ellátott kormánnyal, Alpina emblémákkal, ha pedig sok-sok pénzt tudunk kedvencünkre költeni, a cég méregdrága, szuperfinom anyagokba burkolja az X3 belterét. A hagyományoknak megfelelően a sorszámozott fém plakett minden esetben széria.

És hogy mennyi az annyi? Hazai árról ugye nem tudunk referálni, viszont Németországban bruttó 69 ezer eurótól kezdődik az XD3 ára, ami 14 ezer euróval több, mint a BMW X3 35d indulóára. A 15 ezer eurós differencia ijesztően soknak hangzik, hiszen 4,5 millió forintról van szó, azonban a valóságban sokkal kedvezőbb a kép. Az Alpina ugyanis rengeteg extrát kínál alapáron büszkeségéhez, hiszen nem engedi, hogy ’fapados’ modellek kerüljenek Alpina emblémával piacra – márpedig az Alpina a BMW jelet mindenhonnan lecseréli saját emblémájára.

Amint elkezdünk konfigurálgatni (a sok extra mellett persze az M-csomagot is beleértve, hiszen úgy igazságos a sportosabb megjelenés mindkét oldalon), végül alig 3 ezer eurós, vagyis mintegy 1 millió forintos differenciával találkozhatunk a két autó között, ami nemhogy sok lenne, de egyenesen nagyon kevés. És akkor gondoljunk arra, hogy ebben az árban nem csak a különlegességfaktor, de a fokozott teljesítmény, az optimalizált hajtáslánc, sőt, a mesés (s egyébként méregdrága) Akrapovič sportkipufogó is benne van.

Ugye értik már, hogy miért hoznánk be az Alpinát hazánkba? Mert nem elég, hogy a német műhelyben rendkívül kívánatos BMW-k készülnek, de még ár/érték arányban is több mint kompetens a műhely. Éljen sokáig! Végül pedig azt már csak halkan merjük megemlíteni, hogy az Alpina nem csak kiváló négykerekűket, de fantasztikusan finom borokat is készít...




Hozzászólások  

 
#2 SuperVortep7 2015-04-28 15:51
Idézet:
és bár a BMW vélhetően nem örül annak, hogy jó néhány vevőt csalnak el az Alpina hagyománytiszte lő iskolát követő típusai a márka M-részlegétől,

Tisztelt János!
A BMW és az Alpina is gondosan ügyel arra,hogy egymás köreit ne zavarják lényegesen.Az M-es BMW-k sokkal keményebbek,rad ikálisabbak,min t a teljesítményben hozzájuk közel álló Alpina-k.
Idézet
 
 
#1 SuperVortep7 2015-04-28 10:36
Csodálatos ez az autó!Sokkal szebb,mint az alapjául szolgáló BMW X3.
Idézet
 

Szóljon hozzá!

A hozzászólások nem tükrözik az Autó Pult véleményét, értük az oldal nem vállal felelősséget.
Regisztráljon Ön is! A regisztrált felhasználók hozzászólása azonnal megjelenik.

Share/Save/Bookmark