Képzeljük el, hogy beállítjuk garázsunkba napjaink egy elismert sportautóját, és elkezdjük róla rétegenként lefejteni mindazt, ami ártalmas lehet a vezetési élmény valódi eszenciájának megtapasztalásához! Kidobjuk belőle a felesleges kényelmi berendezéseket, a légkondícionálót és a rádiót, de a kukában landolnak a felesleges ballasztot jelentő szigetelések és néhány passzív biztonságért felelős elem is, míg végül a halom tetejére dobjuk a nyers mechanikát szabályozó, és saját döntésünket befolyásoló számítógépet.
Vajon mit kapunk, ha lerántjuk a leplet?Vajon mi áll most előttünk? Egy Lotus, egy Caterham? Ezzel még mindig nem találtuk volna fel a spanyolviaszt, de mi történne akkor, ha egy merész gondolattól vezérelve még a négy kerék egyikétől is megszabadulnánk? Őrült ötlet, mert megfosztanánk magunkat a stabilitást biztosító mankóink egyikétől, de egy Harry Morgan nevű fiatalember még a motorizáció hajnalán mégis bebizonyította, hogy a konstrukció bizony életképes, mi több, a szabadság eszményének közvetítésére a leghatékonyabb eszköz az utakon.
A negyedik kerék elvesztése hátrány és előny is egyben.
Az ifjú Harrynek meggyőződése volt, hogy nincs szükségünk másra, mint egy igen könnyű karosszériára, egy erőteljes motorkerékpár erőforrására és egy manuális váltóra, amihez két sebesség is elegendő (kezdetben gyors és nagyon gyors) hátrameneti fokozat nélkül. A negyedik kereket ugyan elveszítettük, de a döntés számos hátránya mellett így a differenciálmű hiánya miatt elbúcsúzunk némi belső súrlódástól és gördülési ellenállástól, hogy a jelentős fogyókúra előnyeiről már ne is szóljunk.
Igazi megszállottak hajtottak vele - galériaHa elkészültünk, 1910 hajnalán toljuk be tákolmányunkat egy neves londoni versenyre, és hozzuk el az aranyérmet! Az első világháború eseményei talán egy kissé lelassítják tehetségünk kibontakozását, de ez nem akadályoz meg abban, hogy 10 brit- és világrekordot is magunkénak tudhassunk, s hogy 24 neves futam aranyérmét akasszuk a nyakunkba. Mindemellett már a fejlesztés időszakában elmondhatjuk, hogy sok négykerekű járművet a hátunk mögé utasítva először tettünk szert versenyben elért 100 km/órás átlagsebességre.
Gyorsan hullanak a fejek, gyűlnek a trófeák..
1918-ban már az első olyan manufaktúrát tudhatjuk magunkénak, ami teljes műszakban termel. Nem meglepő, hogy vásárlóink éppen a vadászpilóták köréből kerülnek ki, akik szilárd talajon sem szeretnének lemondani az adrenalin-hajhászás lehetőségéről, és járművüket rendszerint repülőgépük harci díszeibe öltöztetik. Az unalom óráiban persze hőseink nem átallanak egymás 
A Morgan valóban büszke a hagyományairaellen sem kardot rántani, így elindulhatott az első „márkakupa” is, miközben a háromkerekű a megbízhatósági futamokon is remekel. A második világháború alatt teljesen leáll a termelés, és a későbbi békeidőkben az emberek elkényelmesednek, így a háromkerekű kultusz 1953-ban végleg a semmibe tűnik - vagyis az érdekes találmány gyártója, a Morgan átáll a luxus sportautók gyártására, amik idővel elkezdenek egyre csak hízni.
Észre sem vesszük, és már több száz lóerős teljesítmény sem okoz igazi örömet, és ha nem vigyázunk, végleg elveszítjük a vezetés élményének elixírjét. Szerencsére néhány igen eltökélt és szenvedélyes ember megőrizte magában a legenda emlékét, és bizonyítandó, hogy imáink messzire szállnak, „Autógyártók ébresztő!” című fohászunk végül meghallgatásra került.
Vajon sikerül életet lehelni egy elfeledettnek hitt legendába? A második oldalon kiderül..