_medium.jpg)
A Mercedes-Benz érdekes trükkel csökkentette legújabb modelljének, a C-osztálynak a súlyát. Mint kiderült, az autóba alapfelszereltségként egy aprócska, 41 literes tank kerül, amivel értékes kilókat spóroltak a német mérnökök. A legérdekesebb az, hogy miként.
A kisebb tank trükkje olyannyira jól sikerült, hogy az új W205-ös generáció előzőnél átlagosan 75 kilogrammal könnyebb súlyának 16%-át ez a lépés teszi ki. A súlycsökkentés pedig jó dolog, hiszen nem utolsó sorban a fogyasztásra is pozitív hatással van. Ám az más kérdés, hogy valójában mennyi az annyi.
Nem ezen fog múlni a sikere
Azzal, hogy 18 literrel kisebb lett a az új Mercedes tankja, 12 kilogrammot sikerült spórolniuk a mérnököknek - papíron. Mindez úgy jön ki, hogy az EU szabályai szerint az autók saját tömegét 90%-ban feltöltött üzemanyagtankkal és egy 75 kilogrammos sofőrrel mérve kell megadnia a gyártóknak. Nem nehéz kiszámolni, hogy a töltöttségi állapotot semlegesítve valójában egy dekát sem csökkent az új C-osztály súlya.
A NEDC hivatalos fogyasztási tesztjén így a legújabb generációban mindössze 36,9 liter benzin volt az előző modell 53,1 literjéhez képest. Ez – bár nem tűnik soknak – 1%-os súlycsökkentést jelent, ami a mai világban bizony egyértelműen megéri a gyártóknak.
Ez a csökkentés viszont azt jelentheti, hogy az ebben a kategóriában átlagos használatnak számító havi 3-4 ezer kilométer megtétele esetén, 8 literes fogyasztással számolva – a tankot nem teljesen kiürítve, a bezinest alapul véve – körülbelül 400 kilométeres lesz a hatótáv, ami havi 8-10 tankolást jelent. Ha kiszámoljuk, hogy körülbelül 15 perccel számolva ez 2-2,5 órát jelent egy hónapban.
_medium.jpg)
Szerencsére a Mercedes nyújt nekünk megoldást, hiszen az opciós listán beikszelve körülbelül 18 ezer forint ellenében máris egy 66 literes tankot kapunk, ami az előző gyors fejszámolást elvégezve akár havi 1,5 órát is spórolhatunk, amit családunkkal, munkával, vagy egyéb tevékenységekkel tölthetünk. Ez talán szőrszálhasogatásnak tűnhet, de azt gondoljuk, hogy a mai rohanó világban, ahol minden percnek súlyos ára van, bizony lehet jelentősége, arról nem is beszélve, hogy sokan egyenesen irtóznak már a tankolás gondolatától is.
A németek hivatalos álláspontja az, hogy a tankot azért csökkentették, mert az autó takarékosabb lett, de kiemelték azt is, hogy akinek szüksége lenne rá, az természetesen választhatja nagyobb kapacitással is az üzemanyagtartályt.
Nem kell féltenünk a C-osztályt
Az új, minden jóval ellátott C-osztály egyébként hamarosan elérhető lesz a kereskedésekben, és úgy gondoljuk, hogy ez az aprócska közjáték semmit nem von le az autó érdemeiből, hiszen amíg a gyártó teljes mértékben ki tudja elégíteni a vásárlóik igényeit, addig egy ilyen tény nem befolyásolja érdemben a márka megítélését, és valójában nincs is miről beszélni.
Érdekes azonban a gondolat, ami az autó fogyasztási normázására való felkészítését jelenti. Hova tart így a jövő? A filozófiát követve alapáron 10 literes tank, valamint "ECO" módban 3 baros megengedett guminyomás és újfent ugrott néhány deci. Ezt áruba bocsátva nem bizonyul fogyasztói megtévesztésnek, viszont ha már a hiteles tájékoztatásnál tartunk talán azt a modellt is jó lenne lenormázni, ami alapfelszereltség helyett a legnépszerűbb extrákat megkapja, s ezáltal alsó hangon 100 kilogrammal gyarapodik a tömege. Sebaj, mi már várjuk a tesztautót, s normakörünkön az összehasonlítóhatóság érdekében pótoljuk, ami gyárilag elmaradt.
