A dízelkorszak vége? – Opel Insignia 1.6 CDTI (2017) teszt

Nyomtatás

A kínálat messze leggyengébb, de közel sem legolcsóbb motorjával érkezett hozzánk tesztre az Opel Insignia új generációja. Éppen ideje volt, hiszen így a 260 lóerős benzines és az átmeneti csúcsdízel után megtudhattuk, hogy mi lakozik tíz millión innen, az elérhető cégautós magasságban. Nem csalódtunk.

A valaha készült legjobb Opel. Sőt, ami azt illeti, a Peugeot-s felvásárlást követően valószínűleg az utolsó színtiszta Opel is egyben. Az új Insigniát tehát fokozott várakozások előzték meg, a bizonyítás pedig nem maradt el: benzines sportszedánként és dízel csúcskombiként is sikert aratott nálunk a modell, javítva korábbi nagy hiányosságain, nevezetesen a viszonylag kis belső téren és a nehéz, ezáltal pedig nem túl hatékony alapokon.

De mi a helyzet a megfizethetőbb modellekkel? Bizony a tízmilliós alapáron innen is találhatunk Insigniát, igaz, erre tesztautónk 11 millió feletti listaára nem jelent igazolást. De nem kell hüledezni: a teljes felszereltség, kezdve az elektromosan sok irányban állítható, kimondottan kényelmes fotelektől a kiváló LED-Mátrix fényszórón át a különösen finom, önmagában 1,1 millió forintos bőrkárpitig minden volt a fedélzeten, ami szemnek és szájnak ingere.

Pontosabban egy fontos dolog kimaradt: a 260 ezer forintos FlexRide állítható lengéscsillapítás, amely igazi többarcú karaktert kölcsönzött a nagy villámosnak. Cserébe viszont így tudjuk, hogy milyen alapból az Insignia hangolása: puha, kényelemorientált. A sportos vásárlók mindenképpen pipálják be az extra melletti dobozkát, a komfortra áhítozók viszont megtalálják számításukat a normál hangolásban is: a viszonylag nagy, 18 colos kerekek ellenére az Insignia mesterien hajózott át szinte mindenféle úthibán.

Az elődnél akár 175 kilóval könnyebb, még 10 centiméterrel nagyobb tengelytávú autó belső teréhez jól illik a relaxált közlekedés, hiszen nagyobb helyen terpeszkedhetünk. A lábtér immár bőséges, ahogyan széltében is van elég hely, a szélső ülésekhez járó fűtésről nem is beszélve, de a kupés tetőív miatt a magasabb családoknak azért érdemes lehet 300 ezer forintos felárért a kombit választani – 185 centinél ugyanis már kevés a fejtér, ilyenkor csak lejjebb csúszva férünk el kényelmesen, de legalább erre már van bőven tér. Az ötajtós verzió csomagtere ugyan valamivel kisebb lett, de a rendelkezésre álló 490-1450 literes tér azért így is elegendő, sőt, a valóságban nagyobbnak is érződik, ráadásul az ötajtós kialakítás okán hatalmas nyíláson keresztül pakolhatunk.

Természetesen belül is a gyáriak legfrissebb megoldásait örökölte az Insignia: az új formákat először az Astrában köszönthettük, de azt hiszem nem vitás, hogy a méretes középkategóriásban tudtak leginkább kibontakozni a külsőhöz hasonlóan szintén elegáns, mégis letisztult vonások. Az anyaghasználatra és a minőségérzetre nem lehet rossz szavunk, ahogyan a középkonzol felső részén helyet kapó multimédiás rendszer is hozza a tőle megszokott szintet – továbbra is gyors, egyszerű és jól használható az IntelliLink névre keresztelt szoftver, amely mindenféle okostelefonos kapcsolódásra képes. A klíma külön panelt kapott, de a gombtenger elkerülése érdekében csak a legfontosabb funkciók kaptak saját kezelőszervet, amely szintén okos megoldás.

A kormányról továbbra is szinte minden fontos funkciót elérünk, és ezúttal a kormányfűtés gombja is ide került. A műszercsoport jó része is digitális, beleértve a feszültség- és az olajhőfokmérőt, amelyet sokan feleslegesnek gondolnak, de azért összességében pozitív, hogy ezeket az adatokat is elénk tárja az autó. A head-up kijelző is jól sikerült: az egység a szélvédőre vetíti az adatokat, és kiváló minősége mellett rengeteg információt képes megjeleníteni. Az egység ráadásul itt nem zörgött, ellentétben az első tesztautóval, viszont itt az ajtók felül észleltünk némi nem kívánatos zajt – mondhatjuk tehát, hogy az összeszerelési minőség továbbra is hullámzó. Emellett a műszerfal álvarrása itt is félresikerült: hol összejött a cérna alábújtatása, hol pedig egybefüggő cérnasort találtunk, megtépázva kissé a jó anyagok által sugallt minőségérzetet.

Természetesen a modern technológiákkal sem maradtak adósak a németek: táblafelismerő, távolságtartó tempomat, sávtartó asszisztens, vészfékrendszer, 360 fokos kamera – utóbbi kissé homályosra sikerült –, automata parkolórendszer és egyéb nyalánkságok is rendelkezésre állnak, még ha nem is működnek olyan kifinomultan, mint a prémiumkategóriás autókban. Az Astrában már látott mátrix-LED-es IntelliLux fényszórók továbbfejlesztett változata külön kiemelendő, hiszen adaptív funkcióinak hála mindig biztosítja a lehető legjobb látási viszonyokat. Mindehhez pedig csatlakozik az Opel kiváló OnStar rendszere, mely a 0-24-es élő ügyfél- és segélyszolgálat mellett akár beépített vezeték nélküli internetelérést is kínál, melynek utasaink nagyon örülhetnek – ráadásul hátul is találunk két USB bemenetet, így attól sem kell félniük, hogy útközben lemerül mobileszközük.

Ideje azonban rátérni az erőforrásra: az 1,6 literes, szentgotthárdi dízelmotor régi ismerős, igaz, legtöbbször az erősebb, 136 lóerős (320 Nm) kiadásban randevúztunk vele. Most azonban 100 lóerőnek és 2000-es fordulaton érkező 300 Nm-nek parancsolhattunk, amely lemondásért 150 ezer forint marad a zsebünkben, illetve a gyári ígéretek szerint 100 kilométerenként 3 deci üzemanyagot is megspórolhatunk. Ezt a differenciát sem megcáfolni, sem pedig megerősíteni nem tudjuk, de tény, hogy az új, könnyebb Insignia az elődöknél valamivel hatékonyabban működik: a 4,6 literes normakör érték láttán bizony nem panaszkodhatunk. Nagyon visszafogva magunkat országúton láthatunk 3-assal kezdődő értékeket, a változóan szeles autópályás 130-as menetek átlaga pedig 5,5 literre jött ki, amely a 245 mm széles abroncsokat tekintve igazán jó eredmény.

A valóságban pedig éppen az 5,5 liter az, amivel vegyesben vígan elközlekedhetünk, igaz, ehhez gyakran kell nyúlnunk a kissé hosszú utakon járó, gyorsan kapcsolva akadós hatgangos kézi váltóhoz – a hosszú úton járó kuplung működtetését beleértve. A kapott eredmény más szempontból pedig kissé ellentmondásos, de szerencsére a pozitív dolgok vannak többségben. Az erőforrás például kimondottan csendes, még hidegen is kulturáltan teszi a dolgát, és erőnek sincs híján. A gyári 11,6 másodperces 0-100-as adatnál például mérésünkön majdnem egy másodperccel hajtott ki jobbat magából (10,7 szekundum), rugalmasságban pedig igazán odateszi magát, ahogy az 300 Nm-től elvárható. Az erőleadása viszont koránt sem egyenletes, alul habozik az egység, majd hirtelen 2000 környékén nagyot présel, hogy aztán egykedvűen folytassa a menetet 4000-ig, ahol már jobb híján nem érdemes forgatni. Dinamikus, jó motor ez, de a szélsőségesen sportos használatot gyűlöli, karaktere miatt pedig nyugodtan közlekedni is kicsit munkás vele. Mi kívántuk az automatát, de a hatfokozatú egység csak a 136 lóerős dízelhez elérhető, ráadásul a régies stílusú, bolygóműves váltó a hatékonyságon is sokat ront.

A fentiek alapján tesztautónk autópályás menetben és nyugodt, országúti körülmények között van elemében – szerencsére pont erre találták ki a dízelmotort. Szükség is lesz a hosszú használatra, ugyanis más nem igazán tudja indokolni a modell benzinesekhez viszonyított felárát. Az 1,5 literes, 140 lóerős turbómotornál például 500 ezer forinttal drágább a beszálló dízel, holott a benzines széles skálán (2000-4100-ig) leadott 250 Nm nyomatéka és 6 literes vegyes fogyasztása is egészen jól hangzik.

Magas motorfelár ide vagy oda, az egészen gazdagon kialakított normafelszereltségünkkel így is megáll 9,52 millióban a modell induló költsége, amelyet hagyományosan bőven szabott kedvezményekkel tesz még attraktívabbá az Opel. Ez azonos felszereltséggel a kategória felső felébe helyezi a modellt, amelynek listaáron akár egymillióval is alá tudnak kínálni a koreai és japán konkurensek, viszont ha a végső árakat küldjük ringbe, akkor közel hasonló végeredményt kapunk.

Néhány szóban

Önmagában vizsgálva a beszálló dízelmotorral felszerelt Opel Insignia pozitív meglepetésekre ad okot. Egészen dinamikusan közlekedik, miközben igazán hatékony tud lenni, a nyugodt közlekedéshez pedig kiváló partner az alaphelyzetben egészen lágyra hangolt, ügyes futómű is. A jól szigetelt dízelmotor dolgoztatását azért szívesebben bíznánk egy jó automataváltóra, ha pedig költséghatékonyság és kézi váltó, akkor a jelentősen olcsóbb, mégis erősebb benzines mellett döntenénk, hacsak nem kimondottan igazán hosszú távú autópályázásra keresünk társat.

Előnyök: Tágasabb belső tér; (Adaptív lengéscsillapítással) kiváló, sokoldalú futómű; Ügyes opciók; Tényleges súly- és fogyasztáscsökkentés; Kulturált, hatékony, kellően dinamikus dízelmotor

Hátrányok: Hullámzó összeszerelési minőség; A hátsó fejtér továbbra is lehetne nagyobb (erre ott a kombi); Hosszú úton járó kuplung az átlagosnál akadósabb kézi váltóval; Kissé túl hirtelen érkező nyomaték; Túlzó dízelfelár

Alapadatok Futómű Karosszéria Mérések Költségek
 



Szóljon hozzá!

A hozzászólások nem tükrözik az Autó Pult véleményét, értük az oldal nem vállal felelősséget.
Regisztráljon Ön is! A regisztrált felhasználók hozzászólása azonnal megjelenik.

Share/Save/Bookmark