Citroёn SpaceTourer BlueHDi 150 teszt - A legvagányabb testvér

Nyomtatás

Praktikum, helykínálat, egyszerűség: korábban nagyjából ennyit várhattunk el egy kisbusztól, azonban mostanra már annyit fejlődött az autóipar, hogy ezekben a kategóriákban is szükség van némi pluszra ahhoz, hogy előnyt tudjanak szerezni a gyártók az ellenlábasokkal szemben. A lényeg persze továbbra is az előbb említett három tulajdonság biztosítása, azonban a Citroёn SpaceTourer is bizonyítja, hogy már a kisbuszok esetében is joggal várhatjuk el az új technológiák és a finomabb megoldások jelenlétét.

A nagy autógyártók egyre többször szövetkeznek annak érdekében, hogy az olyan szegmensekben, ahol például formák tekintetében nincs túl nagy mozgásterük, közösen fejlesztett modellekkel csökkentsék a költségeiket. A kisbuszok esetében ez kiváltképp igaz, hiszen elég csak az Opel és a Renault szövetségét említeni a Vivaro és a Trafic esetében – amihez egyébként a Nissan és a Fiat is csatlakozott az NV300 és a Talento képében. Ezt a példát vette alapul a PSA és a Toyota is, aminek köszönhetőn megszületett a Toyota ProAce, a Peugeot Traveller és jelen tesztünk alanya, a Citroёn SpaceTourer. Az Opel és a PSA házassága egyébként a következő generációknál felkavarhatja majd ezt a felállást.

A technológiai megoldások mellett a külcsínt tekintve is sokat fejlődtek a kisbuszok, amit francia tesztalanyunk is bizonyít. A dobozforma persze elkerülhetetlen, így a tervezők keze gúzsba van kötve, de a rajzolók így is kihozták a maximumot a helyzetből, méghozzá a Citroёn legfrissebb stílusában. Ezek alapján persze sokaknak a C4 Cactus-szal bevezetett kettős fényszórók jutnak eszükbe, de a SpaceTourer esetében ez nem volt megoldható, hiszen túl sok változtatást jelentett volna az azonos alapokra épülő testvérekhez képest. Ennek ellenére mégis jól illeszkedik a kínálatba az autó.

Az orrész kifejezetten vagányra sikerült, ami nem is csoda, hiszen a három gyártó közül a Citroёnre jellemző ez leginkább, míg a Peugeot és a Toyota az elegánsabb vonalat képviselik. A fényszórókban látványosan folytatódó hűtőrács, a magasra húzott tekintet és a lökhárítókban függőlegesen elhelyezett LED-es nappali menetfények jól mutatnak. Az autó oldalán és hátulján már nehezebb dolguk volt a mérnököknek, de az ügyesen meghúzott kerékjárati ívek és árnyéktörő vonalaknak, illetve a hátsón fellelhető domborításnak köszönhetően annyi azért rögtön látszik, hogy egy vadonatúj kisbusszal van dolgunk.

A SpaceTourer egyébként háromféle hosszban kapható: a legrövidebb mindössze 4,6 méter, aminek a tengelytávja is mindössze 2925 mm. Tesztautónk a középső változat, amely 4956 mm-re nyúlik, tengelytávja pedig már 3275 mm, míg a leghosszabb verziónak csupán a hátsó túlnyúlása nőtt meg, ám ezzel együtt már 5,3 méteresre gyarapodik. Mindez természetesen hatással van a helykínálatra, ám a magasság és a szélesség mindvégig változatlan marad.

A méretes ajtókat feltárva hangulatos utastér fogad bennünket, ami újabb bizonyíték arra, hogy a kisbuszok bizony sokat fejlődtek az elmúlt időszakban. Az anyagok természetesen továbbra is egyszerűek, de a középkonzol vízszintes elrendezése, a multimédiás rendszer megjelenítője, a mintás betétek és a krómdíszítések bizony sokat javítanak az amúgy szinte mindenhol fellelhető kopogós műanyagok egyhangúságán. Egyedül azon nem tudtunk felülemelkedni, hogy egy ilyen jól felszerelt példányhoz miért nem járt alapból a bőrbevonatú kormány és váltógomb, ám mint kiderült, még az extralistán sem találjuk meg ezeket az opciókat, ami bizony igencsak elkeserítő (de legalább utólagosan pótolható).

A PSA érintőképernyős rendszere egyébként sokat fejlődött, gyorsan és logikusan kezelhető, ráadásul rengeteg hasznos funkciót is tartogat számunkra. Ha mindez még nem elég, kétzónás klíma, üveglapra vetített head-up kijelző, illetve bentről és a kulcsról is működtethető, elektromosan nyíló és záródó tolóajtók is vannak – és akkor az ilyen autókban viszonylag ritkának mondható tetőablakokról még nem is beszéltünk. Tolatókamera is van, ráadásul a Citroёn megoldása igen különleges, ugyanis egyetlen kamera segítségével képes madártávlati képet generálni. Miközben haladunk hátrafelé, megjegyzi, hogy mit látott az autó mellett, és ennek segítségével megjeleníti a képet – persze ezzel a módszerrel nem mindig kapunk használható információt, de így is sokszor tud segíteni. Hátul 230 Voltos csatlakozó, az első ülésekről lehajtható asztalkák, a csomagtérvilágítás elemlámpává alakítható kialakítása és különálló világítás illetve hangszórók teszik teljessé az élményt.

Ezeknél persze jóval fontosabb szempont a praktikum, amire szintén nem lehet panaszunk. Tárolóból rengeteg van, ami a képeken is látszik: a két méretes kesztyűtartó, több nyitható és zárt rekesz illetve számos kisebb-nagyobb ajtózseb és pohártartók is helyet kaptak. Az üléspozícióra és a kényelemre sem lehet panaszunk, noha túl nagy oldaltartásra nem számíthatunk, de nincs is rá szükség. A második és a harmadik sorban is három különálló széket találhatunk: az ülőlapok 1/3-2/3 arányban vannak elosztva, míg a háttámlákat mindhárom széknél külön döntögethetjük.

A középső sorban rengeteg a hely, és nagyon széles skálán csúsztathatjuk az üléseket, aminek köszönhetően a lábtérrel a hátsó sorban is játszhatunk – leghátul azonban széltében már kevesebbnek érezzük a helyet. A komforttal itt sincs gond, felárért külön klímaszabályozót és hat légbeömlőt is kapunk a két méretes tetőablak közötti konzolra, de középső sor oldalablakain napellenzőt is felhúzhatunk – habár kinyitni nem tudjuk őket, ami a negatívumok listáját gyarapítja.

A csomagtér 8 üléssel keskeny, de felfelé így is rengeteg a hely, illetve az ülések alá is férnek csomagok. Az abalak is nyitható, ami szűk helyen nagy hasznunkra lehet, hiszen hatalmas a csomagtérajtó. A korábban már említett kényelmi extrák mellett a kulcsnélküli nyitás és indítás is említésre méltó, ráadásul felárért a tolóajtók alá „rúgva” akár gombnyomás nélkül is kinyílik az adott oldali ajtó. Sőt, akár adaptív tempomat és táblafelismerő is kérhető a tesztautónkhoz.

Beszállás után tehát már csak annyi a dolgunk, hogy rálépjünk a fékre és a kuplungra, és megnyomjuk a start gombot. A tesztautónkban dolgozó 2-literes, 150 lóerővel és 370 Nm-es nyomatékkal kecsegtető dízelmotor igazi öngyulladós módjára kel életre, amivel a hangulatos, modern utastér után azért visszazökkenünk egy kicsit a kisbuszok világába. Az izmos szerkezet „dallamai” még bemelegedés után is folyamatosan velünk maradnak, és magasabb fordulatszám-tartományokban még komolyabban betörnek az utastérbe – ez csak azért zavaró, mert összeszerelés tekintetében belül egészen csendes maradt a SpaceTourer.

Ezen túllépve elégedettek lehetünk a franciák kisbuszával, hiszen a dinamizmussal nincs probléma. A 12 másodperces 0-100-as sprint ugyan nem váltja meg a világot, de a viszonylag nagy nyomatéknak köszönhetően mindig úgy érezhetjük, hogy bőven van elég tartalék. Persze a legtöbb dízelre jellemzően a magasabb fordulatokon már kifullad az autó, terhelten pedig már kevésbé fickós a rugalmasság is. A hatfokozatú manuális váltó nem éppen telitalálat: a váltókar nehézkesen jár a fokozatok között, és ami még nagyobb gond, hogy a kuplung fogáspontja is problémás, így a finom elinduláshoz és váltásokhoz bizony oda kell figyelnünk. A fékpedál is kissé érzékeny lett, de ehhez könnyebben hozzászokik az ember.

A kormányzás sem a pozitívumokat erősíti, hiszen 3,75 kört tesz meg kopttól-koppig, így a kis helyeken történő forgolódások és a városi körülmények között bizony megizzasztja a sofőrt. Ez azonban még a kisebb probléma, ugyanis középállásban nagy a holtjáték – és akkor arról még nem is beszéltünk, hogy az útról semmilyen visszajelzéssel nem szolgál. A futómű azonban jól sikerült a franciáknak, hiszen amellett, hogy az úthibákon is egészen kellemesen lép át a SpaceTourer, még a gyorsabb fordulókban sem dől meg ijesztően a nagy test, sőt, egészen kellemes meglepetést okozott az autó ezen a téren.

A 2-literes dízelmotor ereje elég volt a tesztautó mozgatásához, de ami egy ilyen járműnél még ennél is fontosabb lehet, a tankolásnál is szimpatikus értékekkel találkozhatunk. A 7-literes tesztfogyasztás sem ijesztő, de a 6,3 literes normakör még jobban hangzik, még ha ezek az adatok nagyobb részt szinte üresen autózva születtek is meg – telepakolva persze akár több literes plusszal is számolhatunk. Természetesen az autópályán a legszomjasabb a SpaceTourer, hiszen nagy homlokfelülete és üresen is 1,7 tonnás tömege ezen a fronton ütközik ki leginkább, azonban még így kijöhetünk 8 liter alatt. Városban a már 20 km/h-nál aktiválódó start-stop rendszer segít alacsonyan tartani a fogyasztást.

A kérdés már csak az, hogy mennyit kérnek a SpaceTourerért cserébe a franciák: a 150 lóerős dízellel az autó alapára valamivel jutányosabb, mint a testvéreké, hiszen 9,73 milliós árcédulájával az egyedüli a három közül, amely 10 millió alatt elérhető. Normaszintre extrázva persze már jóval kisebb a differencia, míg tesztautónk listaára hajszállal már a 13,5 milliót is meghaladta. A kínálatban természetesen csak dízelmotorok vannak: a franciák 1,6-os erőforrását 95 és 115 lóerős verzióban is beszerelik (előbbi a rövid felső áttétel miatt igazán hangos), míg a tesztelt 2-literesnek van egy 180 lovas változata is, amihez alapáron jár az automataváltó. Utóbbi 11,62 milliótól indul, míg az olcsóbb változatok – a 2-literesekehez nem is elérhető, leggyengébb felszereltségi szinten – 7,6 és 8,07 millióért kínálják magukat.

Konkurensekből nincs hiány: ahogyan már említettem, a két testvér normaáron nagyon hasonló árcédulával rendelkezik, míg a valamivel nagyobb méreteket felvonultató Opel Vivaro és Renault Trafic páros 140 lóerős motorral, ám jóval rövidebb opciós listával, valamivel olcsóbban kínálják magukat. A Ford Tourneo Custom már nagyjából tesztalanyunkkal van egy szinten, míg a Mercedes-Benz Vito és a Volkswagen Transporter pedig már akár milliókkal is drágább lehet – és akkor a valóban prémium változatokról, mint a V-osztály és a Multivan még nem is beszéltünk.

Néhány szóban

A Citroёn SpaceTourer a három testvér közül talán a legvagányabb külsővel rendelkezik, miközben olyan fejlett kényelmi és biztonsági extrákkal is kérhető, mint az adaptív tempomat, a head-up kijelző, az elektromos tolóajtók, a méretes tetőablakok vagy éppen a kulcsnélküli nyitás és indítás. Az izmos dízel szintén jó társ, noha nem kulturáltsága miatt fogjuk szeretni. A rengeteg pozitívum mellett kár a plasztikus és érzéketlen kormányzásért, az akadozó váltóért és rossz fogáspontú kuplungért, ugyanis ezekkel érintkezik legtöbbször a sofőr. Az utasok kényelme azonban kiemelten fontos egy ilyen autónál, ezzel pedig nincs gond a SpaceTourer esetében, így ha ezekkel a negatívumokkal meg tudunk barátkozni, kiváló társként szolgál majd minket az autó – az pedig, hogy a három testvér melyik tagjára esik a választásunk, már csak egyéni ízlés kérdése.

Előnyök: Modern, tetszetős formák; Korrekt belső és minőség; Praktikus megoldások; Takarékos, dinamikus dízelmotor; Fejlett extrák

Hátrányok: Akadozó váltó; Rossz fogáspontú kuplung; Középállásban bizonytalan kormányzás; Nem nyitható oldalablakok

Alapadatok Futómű Karosszéria Mérések Költségek
 



Szóljon hozzá!

A hozzászólások nem tükrözik az Autó Pult véleményét, értük az oldal nem vállal felelősséget.
Regisztráljon Ön is! A regisztrált felhasználók hozzászólása azonnal megjelenik.

Share/Save/Bookmark