2017. Január 23., Hétfö

Frissitve:09:55:03

Ford Tourneo Connect Kombi 1.8 TDCi teszt (2010) - Megreformálja Amerikát?

Nyomtatás

Már hetek óta készülünk a haverokkal erre a hosszú hétvégére - nem is csoda, hiszen végre szakíthatunk néhány napig az irodákkal, a szerkesztőséggel, a reggeltől estig tartó klaviatúra-csapkodással és fővárosunk zajával, „mámorító” levegőjével. Úgy néz ki, hogy idén végre a természet is kegyes lesz velünk, az elkövetkező négy napra kánikulát mondanak – hát úgy legyen! Irány a Balaton, a bazalttól éjjel is parázsló Badacsony, irány a jó borok világa!

Csütörtök reggel fél hét van. A találkozóhelyen a nyolcból már heten - mint a gonoszok - összegyűltünk és igaz, hogy mindenkit megviselt a koránkelés, a csipás, karikás szemeknél mégis sokkal hangsúlyosabb az arcunkról leolvasható boldogság. No, már látom Robit is a nemrég megkaparintott céges 1.4 TSI Octavia kombijával! Megvagyunk tehát mind a nyolcan, itt a két autó, úgyhogy nekivághatunk a 170 kilométernek. De még üdvözölni sincs időm mindenkit, Balázs máris megszólal: „Nem mondod, hogy ezzel a rusnya, kék puttonnyal jöttél??? Azt hittem, legalább hozol valami menő gépet, amivel nem mosolyognak meg a csajok Füreden az esti buliban!” Mindegy, ő még nem tudta, hogy este nem megyünk sehova, maradunk a szálláson; beszélgetünk, pókerezünk, kóstolgatjuk a borosgazdánál a finomabbnál finomabb nedűket szépen sorjában és pihenünk. Miután pedig közöltem vele mindezt, illetve hogy ezt a Fordot pontosan ilyen kiruccanásokra találták ki, és különben is, az óriási raktérbe legalább jó sok rekesz kakaó fér, megnyugodott.

Viszont nem tudtam rábeszélni, hogy velem tartson („ő nem hajlandó teherautóval balcsizni”), és be is pakolt a fehér Octaviába, majd közölte: „hát nem tudom, ebbe szerintem pont annyi rekesz belefér, mint a dobozodba, ráadásul ki is néz valahogy”. És az igazság az, hogy nagyjából igaza is van, a rövid Ford alaphelyzetben 610 literes csomagtartója ugyanis pusztán 30-cal nagyobb a Skodáénál – a méretbeli különbséget szemre szinte nem is lehet észrevenni - bezzeg az esztétikait! Egyébként nem csak itt, de az utastérben is hasonló helyviszonyok uralkodnak: a Fordban persze nagyobb, „végtelen” fejtér van, de a cseh kombi lábtérben egy hajszálnyival jobb, az üléshelyzet pedig kényelmesebb – épp úgy, mint elöl. És nem beszéltünk az anyagokról, illetve az összeszerelésről sem: a Tourneóban bizony a vidám, világos színek sem tudják feledtetni velünk, hogy egy haszongépjárműnek tervezett négykerekűben ülünk. Cserében viszont a pakolóhelyekkel Dunát lehetne rekeszteni, a két hátsó tolóajtó pedig továbbra is szeretetre méltó: nincs olyan veszély, hogy nekinyitják az itt ülők az ajtókat valaminek/valakinek, a beszállás pedig nagyon kényelmes.

No, négyen beültünk ide, négyen pedig amoda, és mondanom sem kell, csomagjaink is simán elfértek, strandlabdástól, innivalóstól-ennivalóstól, mindenestől. Az ilyenkor még forgalommentes és csendes Budapesten cikázgatva nekem már néhány perc után feltűnt, hogy terhelés alatt mennyit finomodott a hátul egyszerű laprugókon felfüggesztett autó rugózása – pedig amúgy sem kényelmetlen, ráadásul magas építéséhez és jellegéhez képest egész vidáman lehet vele íveket rajzolgatni, bár persze csak a realitás mezején maradva (senki se számítson személyautós kanyarsebességekre). Egyébként még utasaim is megjegyezték, hogy milyen „simán megy”. Viszont ahogy frissen szerzett tesztautómra terelődött a szó, mindenki egyből támadni kezdte (azt fejtegettük, hogy igazából mi értelme van?), és megmondom őszintén, hogy a legjobb jóindulatom ellenére sem tudtam igazán érveket felhozni mellette a sok-sok tárolórekesz, a korrekt futómű (bár egy átlagos személyautóénál persze nem jobb) és a tolóajtók mellett.

Péter elöl első körben a huzatosan dolgozó manuális klímára panaszkodott, illetve szomorkodott, hogy az ő ülésére nem jutott a sofőrnek járó kényelmes könyöktámaszból. Aztán előjött a percegés-zörgés (hát igen, a csavarodási szilárdság terén csodák nincsenek egy ilyen felépítés esetén), a kemény műanyagok, majd a hátul ülők rótták fel a kartámasz hiányát, majd a kissé kényelmetlen ülőalkalmatosságokat. Azzal viszont mindenki egyetértett velem, hogy a jó öreg 1,8 literes, 110 lóerős dízelmotor kimondottan szépen – bár nem valami csendesen - mozgatja a rábízott két tonnát, hiszen a jelenlegi terheléssel nagyjából ennyit nyomhatunk. Már alapjárattól erős, 1500-as fordulattól kezdve nyomatékból húz (ekkor megérkezik a 250 Nm, ami padlógáznál, túltöltéssel 280-ra emelkedik) és közel 4000-ig van benne „Kraft”, bár odáig nem ildomos kínozni, a korai váltásokat szereti. És én is szeretem, az ötgangos váltó ugyanis pontos, határozottan kapcsolható, ráadásul áttételezése is teljesen jó; élvezet vele dolgozni – sokan tanulhatnának tőle…

De épp meguntam a sok kuplungozást és kallantyúzást - elvégre alig 45 perce, hogy kikeltem az ágyból és a legszívesebben visszamennék picit szunyálni -, tehát kimondottan jólesik, hogy kiértünk az M1/M7 kivezetőre. Szúrok egy ötödiket, ezzel elleszünk egy jó darabig. Még csak a 80-as korlátozásnál tartunk, de már érezhetően felerősödtek a menetzajok – ajjaj, mi lesz itt autópálya-tempónál? Alig telt el két perc, elértük a „százas szakaszt” (2100-as fordulat, hat liter alatti fogyasztás), és szívem szerint tovább később sem forszíroznám a tempót, mert már kezd kellemetlenné válni a szélzaj. Hátulról jött is az utasítás, hogy hangosítsak már a hifin, hiszen alig lehet hallani Mark Knopfler egyedülálló, „pattogós” pengetését, miközben a Dire Straits talán leghíresebb művének, a Sultans of Swing-nek szólóját „ropja” legendás, piros Fender Stratocasterén. De így sem lett ám sokkal jobb, a két hangszórós rendszer eléggé dobozhangú, és a tiszta, magas gitárszólam helyett inkább csak összeolvadt mélyeket és közepeket lehet kihallani. No, megpróbálkozunk a 130-140-nel – jelentettem  -, mert Robi megy elöl, ő pedig vélhetően nem küszködik hasonló hangerőproblémákkal, a korlátozás után odalépett.

Hát, nem sokáig bírtuk: amúgy is szembeszél volt, a pályatempóval suhanó dobozt pedig olyan (hang)erővel próbálta visszalökni a természet, illetve a 130-140 km/órás „mesterséges szél” együttese, hogy az már-már dobhártyánk rovásához és komfortérzetünk, így türelmünk végéhez közelített, úgyhogy szépen visszaálltam 100-110-re. Legszívesebben kapcsoltam volna egy tempomatot, de azt sajnos nem lehet kapni a Tourneóhoz, pedig a legmagasabb szint járt nálunk. Már vártam, hogy mikor fognak Robiék ránk csörögni és gúnyolódni, hogy miért maradtunk le. Alig telt el fél perc, máris kicsöngött a széria vezeték nélküli kihangosítón keresztül a mobilom: „na mivan, nem bírjátok a zajt? Hozzátok ám sörutánpótlást (borozás csak este lesz), mert mire ideértek, a mienk biztosan el fog fogyni!”. De minket a gúnyolódás nem érdekel, jól érezzük magunkat. A világos belső kellemes hangulatot teremt, a nap hétágról süt be a Ford óriási üvegfelületein keresztül, Andris folyamatosan jó poénjaival szórakoztat bennünket, közben pedig kicsit recsegve bár, de szól a Dire Straits isteni, 1988-as Money for Nothing albuma, amin Péter lassan be is dobja a szunyát - őt meg lehet érteni, hiszen a Nissan Navarából átülve már itt is igazi kánaánba került. Ja, jut eszembe: a tesztautó 160 ezres navigációs rendszere hazánkban nagyjából használhatatlan, alig ismer néhány utat, úgyhogy megvételét nem ajánlom – a hasznos, mindössze 62 ezer forintba kerülő menetstabilizáló rendszert viszont egyértelműen igen!

Mi tehát róttuk és róttuk a kilométereket. Közben lejöttünk az autópályáról, épp Kenese és Fűzfő között gyönyörködünk a csodálatos balatoni panorámában (már csak ezért sem megyek a 710-es elkerülőn) és ahogy lecsökkentettük a sebességet, rögtön még jobb lett a hangulat-faktorunk. Aztán ahogy beértünk Füredre (40 km Badacsonytól), a többiek hívtak, hogy már Zánkán vannak, tehát alig van 20 kilométerük. Minket viszont egyáltalán nem kergetett a tatár, úgyhogy Balatonfüreden megálltunk, fagyiztunk egy jót és kinéztünk a mólóba – na jó, őszintén szólva inkább csak a délelőtti hölgy-kínálatot akartuk szemügyre vételezni. Aztán vissza a kék Fordba, majd alig 45 perc múlva mi is megérkeztünk a szálláshoz. Gondolhatják, (ismét) jött az élcelődés; a középpontba került a Tourneo, illetve mi - és persze kitalálták, hogy csak azért pihentünk meg Füreden, mert már nem bírtuk a teherautót, de mi megvédtük, hiszen igenis jól éreztük magunkat benne, így utasaim fejébe meg sem fordult, hogy visszafelé majd autót cseréljenek.

A kegyelemdöfést akkor kapta meg a mindössze 4,3 méter hosszú kölyök-Transit (amely végül 6,5 literes átlagfogyasztással teljesítette a távot – ennél Robi 122 lóerős benzines Skodája alig 7 decivel evett többet, de gyorsabban is mentek), amikor a költségekre terelődött a szó. Mindenki azt hitte ugyanis, hogy persze-persze, jókora kompromisszum az áruszállítóból átalakított járgány, cserébe viszont biztosan olcsó. Hát, csalódniuk kellett: a Limited (csúcs)modell – amelynek felszereltsége bőséges ugyan, de mondjuk egy átlagosan extrázott kompakténak felel meg – ezzel a motorral 6,3 millió forintot (!) kóstál.

Ezzel nem csak kategóriatársainál drágább (Peugeot Partner, Fiat Doblo, stb.), de gondoljanak csak bele: egy hasonlóan felszerelt (Clever) Skoda Octavia kombi a remek 1,4 TSI motorral (122 Le, 200 Nm, 6-os váltó) 4,8 millióba kerül, míg a kevésbé jó választásnak számító 105 lóerős (250 Nm), extratakarékos 1,6-os (5 sebességes váltóval) dízelt is megkapjuk a Fordnál egymillióval olcsóbban, 5,3 milliótól. Nos, néhány szemszögből nézve persze nem helytálló az összehasonlítás, de személyautóként vizsgálva a Skoda utas-, és csomagtere (alaphelyzetben) méretét tekintve simán felveszi a versenyt a Tourneo Connecttével, minőségben, menetteljesítményekben, menettulajdonságokban, komfortban, és zajcsillapításban összehasonlíthatatlanul jobb nála, ráadásul lényegesen olcsóbb is. Szó se róla, van hangulata a Fordnak; könnyű megszeretni, rendkívül praktikus és 4,5 millióért azt mondom, hogy abszolút rendben lenne – de ilyen sok pénzért egyszerűen felesleges, nem látom értelmét létezésének (és ezzel kollégáim is így vannak).

Mégsem mostohakölyök - az amerikai taxisok rajonganak érte!

Ezek után olyannyira izgatott a Tourneo Connect létezésének értelme, hogy amikor az autót visszavittem, érdekességből megkérdeztem ezzel kapcsolatban az egyik illetékest, aki igencsak érdekes választ adott. Elmondta, hogy az autó egyrészt a sokat pakoló, 2-3 gyermekes családoknak lehet ideális a szuper tolóajtók és a sok-sok tároló miatt (erre én is gondoltam és alá is írom, de 2 tolóajtóért és néhány hálóért-rekeszért szerintem nem veszünk autót, főleg nem, ha ennyi kompromisszummal jár), másrészt pedig a jövő taxija lehet, legalábbis az Egyesült Államokban.

Igen, jól hallották: a Ford elkészített belőle egy, a kinti igényeknek megfelelő speciális taxi kivitelt Transit Connect néven (itt olvashatnak róla), amely az idei, februárban megrendezett Chicagói Autószalonon került kiállításra. A koncepció olyannyira sikeresnek bizonyult, hogy megőrültek érte a kinti taxi vállalatok/taxisofőrök, és a rendelések is elkezdődtek. A tengerentúlon kétliteres benzinmotorral (amelyből készül LPG-s - CNG-s változat is) és persze automataváltóval szerelt hosszú tengelytávú, magasított modell ugyanis nem csak sokkal-sokkal takarékosabb az immár legendává vált Ford Crown Victoriáknál, hanem belül jóval nagyobb náluk, kisebb helyet foglal, könnyebb vele parkolni, nagyságrendekkel többet lehet bele pakolni, a tolóajtók miatt pedig az utasoknak is rendkívül praktikus, akik az első tapasztalatok szerint állítólag imádják a sárga dobozokat.

Na ugye, mégsem rossz ötlet a Tourneo Connect?! Talán erre mondják, hogy a cél szentesíti az eszközt!

Ja és mi lett a nyaralással, illetve a visszaúttal? Szerencsére az időjárás a korábbi jóslatoknak (ezúttal) megfelelően kedvezett nekünk; sokat fürdőztünk, sokat strandoltunk, kártyáztunk, buliztunk és még többet beszélgettünk. Na meg persze végigkóstoltuk a badacsonyi borok színét-javát. A sok vita után pedig az „Octaviás csapat” is olyannyira kíváncsi lett a csúnyácska Fordra, hogy visszafelé átpártoltak hozzám. És ismételten mindenki jól érezte magát. De persze egyikünk sem venné meg (főleg ilyen drágán); ezt az autót ezúttal meghagyjuk az amerikai taxisoknak, nekik minden bizonnyal tényleg főnyeremény…

Verdikt: a beszállás páratlanul könnyű és komfortos volt, a négy nagyra nőtt ember viszonylagos kényelemben és simán elfért a kocsiban, ráadásul a nyaralócuccokat sem kellett külön futárszolgálattal szállíttatni. Az utazás viszont azért nem volt fenékig tejfel: inkább recsegve mintsem tisztán szólt Andris Dire Straits CD-je, autópályán a hangszórók versenyt üvöltöttek a széllel, a hátsó ülések komfortja pedig nem volt az igazi.  A 170-170 km egyhuzamban pont elég volt - a magyar tengerig tehát még móka lemenni vele, de egy "igaziig" már nem feltétlenül.

Összességében bulinak jó, de annak nagyon drága (mondjuk amúgy is) és ha már móka, akkor inkább a vicces Renault Kangoo Be Bop! De a Tourneo hajtáslánca teljesen rendben van, kacattartóival Dunát lehetne rekeszteni, nagyon praktikus, nem eszik sokat és hangulatos. Egy jól megtermett kompakt kombi viszont kevesebb pénzért szinte mindent jobban tud a csúnyácska, bedobozolt Fordnál, így az utasszállító változatnak nem látom igazán értelmét. Tengerentúli (vagy akár hazai) taxinak viszont tökéletes...

Előnyök, hátrányok - lásd: verdikt.

Alapadatok Futómű Karosszéria Mérések Költségek
 

 




Szóljon hozzá!

A hozzászólások nem tükrözik az Autó Pult véleményét, értük az oldal nem vállal felelősséget.
Regisztráljon Ön is! A regisztrált felhasználók hozzászólása azonnal megjelenik.

Share/Save/Bookmark