Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Tesztalanyaink az egyterűek utóbbi években egyre csak gyarapodó, széles skáláján belül felépítésüket tekintve talán nem is lehetnének különbözőbbek egymástól, kicsit jobban elmerülve a részletekben mégis számos közös pontot találhatunk a franciák és a koreaiak portékái között; létezésüknek lényege pedig gyakorlatilag megegyezik: mindkét négykerekű hét személynek A pontból B-be történő eljuttatását képes véghezvinni – hozzáteszem, teljesen eltérő minőségben, de erről egy kicsit később.

Röviden-tömören a Chevrolet új reménysége elsősorban sofőrjének jár kedvében, már csak rendkívül kedvező költségei révén is. A (néhány apróbb ráncfelvarrást leszámítva ezen formájában is) régóta pMásképp közelítik meg az egyterűzés fogalmátiacon lévő – mi több, egykoron kategóriateremtő – Espace hosszabbik, „Grand” kivitele ellenben az utasokat füröszti tejben-vajban, ám a kényeztetést és a rengeteg plusz teret/ötletet a nyakkendős márka büszkeségével összevetve busásan meg kell fizetni.

Térjünk csak vissza néhány szó erejéig a közös pontokra: a megegyező számú üléseken kívül mindkét autóban izmos kétliteres dízelmotorok dolgoznak, melyekhez hatfokozatú automataváltók kapcsolódnak, a lényegesen eltérő tömegeket cipelő helytakarékos, ám rémegyszerű futóművek pedig kísértetiesen hasonlítanak egymásra. Persze ellenére eszünk ágában sincs összehasonlítani őket (már az árak miatt sem), inkább csak be szeretnénk mutatni a hétfős „egyterűzés” teljesen különböző formáit.

Az Orlando szemből szinte igazi topmodell

Ebben a kategóriában a megjelenés általában nem szokott az elsődleges szempontokhoz tartozni, hiszen a praktikus egyterűek kedvelői szívesen beáldozzák a dögös formákat a jobb variálhatóság, vagy a fényűzőbb beltér érdekében. A Chevrolet tervezőrészlegénél viszont ezt nem így gondolták, hiszen pont fordítva cselekedtek, aminek eredményeképp a hazai piacra nemrégiben megérkezett Orlando megjelenése igazán maszkulinra, mackósra – mondhatnám, férfiasra – sikeredett, ezzel bizonyára sokak szívét meghódítva.

A hátsó traktus vonalvezetését mindkét gyártó a praktikumnak szentelte

Hogy szép-e az élekkel határolt, elöl szofisztikáltabb, hátul már azért unalmasabb vonalakkal megáldott, kategóriatársaival összehasonlítva egészen alacsony (ám annál hosszabb) típus, azt mindenki döntse el maga, de egy biztos: a rengeteg üvegfelülettel megáldott, leginkább talán egy akváriumhoz hasonlító Espace mellett egy született fotómodell.

Divatos és kényelmes az Orlando utastereIgen ám, de amint említettem, az amerikai-koreai márka formatervezői kicsit elvesztek a vagányság tengerében, aminek a praktikum terén megvannak a hátulütői: az üveg- és fémfelületek aránya igencsak elenyésző, az oszlopok nagyon vaskosak, az övvonal pedig rendkívül magas. Ennek köszönhetően az utasoknak egyrészt a nem túl fényes beltér korrekt „űrtartalma” ellenére kissé bezártság-érzetük lehet, a gyenge kilátás pedig a sofőr életét keseríti. A méretes A-oszlopok nagyon sokat kitakarnak (egy soványabb gyalogos gyakorlatilag teljesen eltűnik bennük), így különös figyelmet igényel az Orlando nagyvárosi terelgetése. Mindezzel az Espace szöges ellentétben áll: az egész olyan, akár egy tágas üvegkalitka, főleg az óriási és rendkívül hangulatos, ám 350 ezer forintot kóstáló napfénytetővel (ennek nyitható kivitelét +70 ezerért vásárolhatjuk meg).

A lehetőségek tárháza végtelen az Espace-banAz akváriumba így zsákostul ömlenek a fotonok – ez persze dög melegben a klímaberendezést rendesen megdolgoztatja –, az oszlopok vékonyságának és a különösen alacsony övvonalnak köszönhetően pedig a bent ülőknek gyakorlatilag olyan panorámája nyílik a külvilágra, mint szinte semmi másban. Ez a térérzetre is pozitívan hat, ráadásul az érzethez tartalom is akad, méghozzá dögivel, amiről mi sem árulkodik jobban, mint a kétüléses „üzemmódban” rendelkezésre álló több mint 3 (!) köbméternyi űr – ezzel bizony már költöz(tet)ni is lehet, kis túlzással akár forduló nélkül. Nincs okunk csodálkozni: a francia vas (vagy legyen inkább műanyag, hiszen a karosszéria számos alkotóeleme ebből készül) közel 4,9 méter hosszú, amihez becsületes szélesség/magasság társul, és az első kettő kivételével az üléseket nyomtalanul el lehet tüntetni, ami szintén a „térre játszik”.

Itt kell megjegyeznem, hogy az Espace üléskoncepciója zseniális: a teljesen sík padlóban 8 sínt találhatunk, amelyeken kedvünkre tologathatjuk akár ellentétes, akár megegyező irányban az egymással csereszabatos – mint mondottam, kivehető, nagyjából 15-20 kilót nyomó – fotelokat. Így akár tárgyalóteremmé, akár hálószobává, akár négyszemélyes luxuslakosztállyá varázsolhatjuk az enteriőrt, melyben a megszámlálhatatlan tárolórekesszel akár Dunát is lehetne rekeszteni. Az Espace-hoz egyébként szériában csupán öt ülés jár, itt a plusz ülőalkalmatosság darabját 125 ezer forintért mérik. A személyautós Orlando variálhatósága természetesen jócskán elmarad közvetett ellenlábasától, de esetében az is csoda, hogy ennyi pénzért egyáltalán adnak valahol hét ülést ilyen korrekt csomagolásban.

Az Orlando nem csak kényelmes utazó-, de praktikus családi autóként is helytáll

Felhajtott ülésekkel minimális a csomagtartó űrtartalmaA harmadik sorban ráadásul nem csak gyerekek férnek el, ugyanis a padlóba hajtható ülések 180 centis magasságig bőven megteszik. Ha lehetne néhány kívánságunk, akkor mélyebb küszöböt és padlószintet kívánnánk a tervezőktől – emellett kirepítenénk az autóból az alacsonyan húzódó kalaptartót, ami alá még egy normális méretű utazótáska is alig fér el. A második sor különben rendben van: táncteremre hiába is számítunk, ám akár 190 centis felnőttek is gond nélkül elücsöröghetnek itt – bár tologathatóságról, luxusosztályba illő kényelemről vagy komoly variálhatóságról ne álmodjunk: az Orlandót ne is egyterűnek, mint inkább egy hétszemélyes kombinak tekintsük.

Tárolórekeszek mindenütt, amerre a szem ellátSzerencsére rakodórekeszekből és jó ötletekből nincs hiány (gondolok például a rádió mögötti zseniális rakodóhelyre, ahol az USB-csatlakozót is megtalálhatjuk), ráadásul ergonómia terén is a Chevynél a pont; az Espace esetében számos ponton tetten érhető a francia belsőépítészek agyjárásának pozitív megnyilvánulása (például az ajtókon, remekül elhelyezett klímaszabályozók), de sok helyen kesze-kusza az Espace vezérlőpultja. És már az anyósülésen helyet foglalót is kirekesztik az állításból: csupán a kívánt hőfokot szabhatja meg, de emellett még a rádió hangerejének állításához is egy tároló kinyitását és egy jó nyújtózkodást kell abszolválnia. Itt tehát a sofőr az úr – amely valljuk be, néhány családban még előnyös fordulatot is hozhat.

(Cikkünk a következő oldalon folytatódik.)

Kommentek