Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Az olasz temperamentum messze földön híres, és ez szinte mindenre kivetíthető, amihez köze van a jellegzetes formájú országnak és lakóinak. Szerencsére így van ez legtöbbször az autóikkal is, így egy olasz vasban helyet foglalva joggal várhatjuk, hogy a pulzus és az adrenalin szint az egekbe szökik. Az Alfa Romeo Giulia már dízelként is bizonyította a hatást, ám a legutolsó apró kételyek kizárása érdekében a kétliteres, 280 lóerős benzinessel szerelt Veloce kivitel is ellátogatott szerkesztőségünk garázsába.

"Gyors" - galériaA ’veloce’ szó magyarul egyszerűen azt jelenti, hogy gyors, így nem túlzás azt állítani, hogy az Alfa Romeo névválasztásért felelős szakemberei nem gondolták túl a dolgot. Persze ezért nem haragszunk, hiszen tulajdonképpen nagyon is testhezálló ez az utónév, ráadásul az olasz nyelvben az ilyen egyszerű kifejezések is piszok jól tudnak hangzani. Ez a bekezdés pedig talán már bizonyította is, hogy a Giulia Veloce (ugye, milyen jó kimondani?) már azelőtt beindítja a fantáziánkat, hogy egyáltalán meglátnánk, vagy beleülnénk.

Tesztautónk egyébként egy elsőre egészen visszafogottnak tűnő konfigurációban állt elénk, de elég volt csupán közelebb lépni, és amint a nap megcsillant a különleges, rengeteg árnyalatot tartalmazó fényezésen, máris érezni lehetett, hogy ez csak a látszat – és akkor az ablakon átsejlő vörös belsőről még nem is beszéltünk. Az Alfa Romeo a Giuliával egyébként tökéletesen érzett rá arra a vonalra, ami formák tekintetében is a prémiumok felé tereli a márkát – noha látványra mindig is a toppon voltak az olaszok autói. A középkategóriás egyszerre tud letisztult, elegáns, sportos és olaszosan izgalmas lenni, és akkor a kiválóan eltalált, vérbeli hátsókerekes arányok még szóba sem jöttek.

Az összkerékhajtást elengednénk - galériaA jellegzetes Alfa Romeo pajzs okán a rendszámtábla sajnos ezúttal sem találja a helyét elöl, de ez már-már hozzátartozik a márka arculatához. Az olaszok kissé meglepő módon nem kínálnak LED-es főfényszórót, de a bi-xenon egység is jól teljesít. A Veloce változatot nem aggatták tele felesleges dolgokkal a tervezők, így szemből gyakorlatilag semmiben nem különbözik az átlagos verzióktól, míg hátul a diffúzerbetét jelent változást – oldalt pedig egy látványos Veloce felirat díszeleg. Az autó ugyanakkor magáért beszél: egy percig sem kételkedünk a képességeiben.

Egy egész tesztnyi szöveget össze lehetne szedni csupán az autó külső részleteiről, de ezekről beszéljenek inkább a képek helyettünk, és lépjünk tovább az utastérbe – úgyis nehéz megállni, hogy ne rögtön a kormányon feltűnő start gombot kezdjük el bőszen nyomkodni. A visszafogottabb külső színnel kiváló kontrasztban van a vörösen izzó belső: a sportülések csak úgy hívogatnak, a kormány és a mögötte lévő hatalmas, fix váltófülek pedig mintha csak buján kacsingatnának felénk – kétségtelen, a Giulia vezetésre termett. Egy szempillantással később már azt veszi észre az ember, hogy az állítható oldaltámaszokkal rendelkező fotelben csücsül, és várja a folytatást.

Itt még van min csiszolni - galériaMielőtt még ráböknék a startra, nézzünk körül egy percre: a hangulat kétségtelenül prémium, még ha vannak is olyan részletek, amiken lehetne csiszolni. Ilyen például a váltó gyenge minőségű, műanyag előválasztója, vagy éppen a magyarul nem tudó, kissé nehézkesen kezelhető multimédiás rendszer. Ugyanakkor a képernyő elhelyezése mindenképpen dicséretet érdemel: egyrészt végre valaki nem a középkonzol tetejére aggatott egy táblagépet, másrészt pedig nagyon jól mutat, ahogyan a fekete környezetből felsejlik a megjelenítő. Ha már szóba jöttek a negatívumok, gyorsan legyünk is túl ezeken: az előbb említettek mellett a műszerfali kijelző minőségére is jobban odafigyelhettek volna az olaszok, illetve nem szép dolog, hogy felárat kérnek a hátsó légbeömlőkért és a csomagteret praktikusabbá tevő részletekért – például a rögzítőpontokért.

Imádnivaló részlet - galériaA dupla napfénytető jól mutat, de elöl és hátul is megkeseríti a 180-185 centinél magasabbak életét: hátul egy kicsivel lejjebb csúszva az ülésben még talán elnéznénk, hogy a fejtér gyakorlatilag megszűnik létezni 180 centi felett, ám elöl azért szomorú, hogy egy 185 centis vezetőnek már bőven beleér a feje/haja/sapkája a tetőbe. Ezen a ponton meg kell jegyeznünk, hogy Vajda kolléga által tesztelt Giuliában manuális ülés volt, és nem volt ezzel gond, így valószínűleg a sportüléseketet mozgató elektromotorok lehetnek útban – ám a Veloce ezeket alapáron tartalmazza, így csak az amúgy sem olcsó tetőablak elhagyása lehet megoldás. Ezt leszámítva a helykínálat egyébként a helyén van, és az ülések is kényelmesek, jól formázottak. Az átlagosnak mondható, alapból 480 literes csomagtér minden praktikumot nélkülöz – még a hátulról lehajtható ülésetámlák is felárasak –, ráadásul a nyílás is kisebb még az átlagosnál is. Belül cserébe megtalálhatjuk az apróságaink helyét.

Eddig tehát kissé felemás a teljesítmény, de ne feledjék, még nem indítottuk be az autót. Ideje tehát végre rábökni a kormányon lévő start gombra: az elsőre várt hangorkán elmarad, de hát végül is az olaszok gyorsaságot, nem nagy hangot ígértek. A kétliteres, négyhengeres egység dallamai persze így is kellemesek, de legalább sport módban vártunk volna egy kis durrogást, hörgést, morgást vagy valamit, ha már egy sportosabb változatról beszélünk. Oda se neki, tegyük inkább D-be a váltót és keressük meg a gázpedált: hamar megtaláljuk, és a 280 tagú ménes a 400 Nm-es csúcsnyomatékkal párosítva bizony nem hagy kétséget afelől, hogy megérdemli a Veloce nevet az autó – 130 km/h-ig minden helyzetben ágyúgolyóként lő ki a Giulia, és felette sincs gond, de azért ott már érezni, hogy nem egy hathengeres izomautóval van dolgunk. A fék nyomáspontját szokni kell egy darabig, ugyanis nem mechanikusan működik, hanem elektronikusan, így például vészfékezésnél is hiába várjuk, hogy az ABS „visszarúgjon”. Egyébként a Veloce nagyobb féktárcsákkal érkezik, mint az átlagos változatok, nincs is gond a lassítással.

Jól áll neki a piros - galériaA sebesség és a gyorsulás persze csak egy dolog, de az Alfa Romeo mindezt tálalni is tudja: az 5,2 másodperces gyári adat szinte hihetetlennek tűnik, de már az 5,5 szekundumos 0-100-as érték is jónak mondható, egyedül azt sajnáljuk, hogy a Veloce csak összkerékhajtással érhető el – noha amúgy sem lehet kikapcsolni a menetstabilizálót, így akkora jelentősége nincs ennek. A pedált a padlóig taposva tehát mind a négy kerék az aszfaltba feszül, és elindul az eszeveszett futam, aminek a legjobb része nem is a gyorsulás, hanem sokkal inkább a kanyarodás: a kormány olyannyira pontos és közvetlen, hogy a hétköznapokban komoly megszokást igényel a használata – például sávváltásnál –, a futómű pedig olyan kettősséget tud felmutatni, amelyet nem sok más autó. A Giulia egyszerre tud kényelmes, és eszméletlenül gyors lenni, pedig 19 colos kerekek vannak alatta – ezt többek között a kiemelkedő merevségének is köszönheti.

A teszthét alatt sajnos végig nyálkás volt az idő, így az autó határait nem igazán tudtuk feszegetni, de így is elképesztő volt, ahogy a Giulia Veloce szinte ráharap minden egyes kanyarra, és nem engedi egészen addig, amíg a csúcsponton túl a gázpedálra taposunk, és magunk mögött hagyjuk a fordulót, hogy máris a következőbe harapjunk bele. Az autó farát szinte lehetetlen kihozni a sodrából, de érdekes módon a Giulia így is tele van játékossággal és élményekkel: ezekben a percekben minden hibáját elfelejtjük, ráadásul olyan mélyen beleégnek a fejünkbe ezek a pillanatok, hogy később is csak ezekre tudunk majd gondolni. A Giulia közel sem tökéletes, de minden negatívuma ellenére képes hatalmas pozitív élményként élni az ember fejében.

Az elhelyezés dicséretet érdemel - galériaA ZF féle nyolcfokozatú váltó egyébként jó társa az autónak, noha nem teljesen értettem, hogy sport módban miért kellett művi rántásokkal reagálni minden egyes váltásra – valószínűleg a sportosságot akarták ezzel erősíteni, de inkább csak zavaró lett. Egyébként a DNA kapcsoló kifejezetten hasznos: sport módban (D) kifeszített íjként viselkedik a váltó és a gázpedál egyaránt, a normál mód (N) a hétköznapok kényelmes társa, a hatékonyságra kihegyezett program (A) pedig minden porcikájával küzd azért, hogy lejjebb tornázza a fogyasztást. Vezetéstámogató rendszerekből van egy pár: adaptív tempomat, sávváltásra figyelmeztető jelzés, holttérfigyelő és vészfékrendszer is van, és bár megbízhatóak, nem olyan kifinomultak, mint a prémium ellenlábasok esetében.

A sebesség tehát megvan, de mi a helyzet a töltőállomásoknál? Jó hírünk van, a Giulia nem eszi le a gatyánkat: a tesztátlag 9,5 literes értéke csalóka lehet, ugyanis ez igen agresszív gázpedál-használat mellett született, de a 7 literre adódó normakör már jól mutatja, hogy tud hatékony is lenni az Alfa. Az igazság persze valahol a kettő között félúton lehet, hiszen ki tudná visszafogni magát a Veloce kormánya mögött…

nem csak mutatós, jól is tart - galériaA végső igazság pillanat azonban csak most jött el, hiszen az egyik legfontosabb kérdés talán az, hogy mindezt mennyiért kínálja az Alfa Romeo. Ez pedig több szempontból is jelentős, hiszen itt dőlhet el, hogy a Giulia egy kedves emlék marad, vagy éppen beteljesült szerelem lesz – persze van, olyan, akinek mindenképp előbbi, vagy éppen mindenképp utóbbi. Lássuk be, a Giuliának vannak zavaró hibái, és bár a hajtáslánc és a vezetési élmény szinte mindent feledtet velünk, egy vaskos összeg esetén azért gyorsan eszünkbe jutnak ezek a negatívumok. Az Alfa Romeo azonban jó érzékkel árazta be a Giulia Velocét, amely jól felszerelve is megáll listaáron 15,4 millió alatt, és egy kis ügyeskedéssel ezt az összeget még lejjebb is tornázhatjuk. Ezért az árért pedig érdemes belevágni a szerelemházasságba – tesztautónk egyébként közel 17,5 millióba került.

Akinek azonban mégis soknak hangzik ez elsőre, annak érdemes lehet elgondolkodni a kétliteres benzines 200 lóerős változatán is, amihez hasonlóan jól felszerelve akár 2-3 millióval olcsóbban is hozzájuthatunk hátsókerékhajtással és szintén széria automataváltóval – higgyék el, az is hasonlóan élvezetes, ráadásul jó tudni, hogy a két motor gyakorlatilag csavarra megegyezik, csak a 200 lovas erősen vissza van fojtva. Ugyanez igaz egyébként a dízel verziókra is, amelyek kézi és automata váltóval egyaránt elérhetők (különben itt is megegyezik technikailag a 136, a 150 és a 180 lóerős kivitel), leszámítva a 210 lovas változatot, ami szintén csak Veloce változatban érhető el széria összkerékhajtással és 8-fokozatú automatával, 450 ezer forinttal olcsóbban, mint a jóval tüzesebb benzines.

Ellenlábasokból természetesen nincs hiány, ám a kétliteres négyhengeresek között a Giulia Veloce a leggyorsabb és ezzel együtt a legélvezetesebb is. Az Audi/BMW/Mercedes-Benz hármas az A4/3-as/C-osztály képében több százezer forinttal drágábban kínálja saját, gyengébb és lassabb hajtásláncait – igaz, prémiumfronton még mindig felül tudják múlni ezek a modellek az Alfát. Van azonban más alternatíva is, például a szintén 2-literes, 300 lóerős Jaguar XE 30t, vagy az Infiniti Q50 2.0t is, ami bár jóval gyengébb (211 lóerős) és lassabb, ezzel együtt olcsóbb is. Utóbbiból egyébként 15,5 milliótól már 405 lóerős, háromliteres V6-os biturbót kapunk, hasonlóan jó felszereltséggel és hátsókerékhajtással. Mindent összegezve a Giulia Veloce jó ajánlatnak számít: az egyik legélvezetesebb és leggyorsabb tagja a kategóriának, miközben egyediséggel és minőségi megoldásokkal csavarja el az ember fejét.

Néhány szóban

Az Alfa Romeo Giulia másodszor is bizonyította, nem igazán találunk nála élvezetesebb autót a kategóriában. A koronát minderre a kétliteres, 280 lóerős benzinmotor teszi fel, aminek segítségével méltó módon ki is használhatjuk a modellben rejlő lehetőségeket, így a kiváló futóművet, az elképesztően pontos és közvetlen kormányzást és az átlagon felüli merevséget – minden kanyar élmény a Giuliában. Mindehhez ráadásul családok számára is használható méret és prémium minőség is társul, és bár nem tökéletes autó az Alfa Romeo középkategóriása, az extralistán ügyes ikszelgetéssel a legzavaróbb hibákat kikerülhetjük, a többit pedig könnyedén feledteti velünk a négykerekű. Az olaszok jó irányba indultak el, ráadásul ezek még csak az első lépések az új úton, amit kétségtelenül jól lőttek be a gyáriak, idővel pedig az apróbb hibák kijavítása is megtörténhet – a félidős frissítés például kiváló lehetőséget adna erre.

Előnyök:  Dögös megjelenés; Fantasztikusan pontos és közvetlen kormányzás; Lenyűgözően jó, egyszerre dinamikus és kényelmes futómű; Merev karosszéria, alacsony tömeg; Sportautós vezethetőség; Gyors erőforrás

Hátrányok: Fejtér hiánya (az elektromos ülés és a tetőablak együttese a gond); Nem tökéletes, és a magyar nyelvet nélkülöző multimédiás rendszer

Alapadatok Futómű Karosszéria Mérések Költségek
 

Kommentek