Úriember bakancsban – Volvo V90 Cross Country D5 AWD teszt

Nyomtatás

Vannak dolgok, amiket nem igazán lehet, de nem is feltétlenül kell megmagyarázni. Ilyen esetekben szinte kivétel nélkül az érzelmek döntenek helyettünk, és ez így is van rendjén. A „terepesített” kombik kategóriája nagyon közel áll ehhez, hiszen néhány kivételtől eltekintve bizony csak erőlködve tudnánk magyarázatot találni létezésükre, azonban a prémium szegmensben – sőt, mostanra már az olcsóbb négykerekűek között is – mégis hódítanak. Ebben pedig nagy szerepe van a Volvónak is, amelynek legújabb „telekjárója” nemrég szerkesztőségünk garázsában járt. Ismerkedjenek meg a V90 Cross Country-val!

A svédek az elsők között voltak a sorban, akik az éppen aktuális legnagyobb kombijuknak megemelték a hasmagasságát, és néhány terepes kiegészítővel látták el. Mindennek már 20 éve, hiszen az akkori V70 Cross Country 1997-ben mutatkozott be, majd 2002-től XC70 néven, de változatlan filozófiával folytatta pályafutását, hogy végül az új generációs, immár 90-es jelölésű jelenlegi modellnél ismét visszatérjen a Cross Country, avagy rövidítve CC névhez. A Volvo esetében tehát már komoly hagyománya van a terepesített kombiknak, így joggal vártuk el, hogy az újdonság is bizonyítson nekünk.

Tesztalanyunk esetében azonban nem volt okunk aggodalomra, hiszen a normál V90 Szabó kolléga kezei között már bizonyította rátermettségét – ráadásul rögtön az egyik legkomolyabb vetélytársa ellenében. Okkal bízhattunk tehát abban, hogy a Volvo új telekjárója sem hagy cserben minket. Az eredményhirdetést azonban hagyjuk a végére, és nézzük, hogy a svédek mivel igyekeznek elérni a bevezetőben is említett érzelmi löketet vásárlóiknál, hogy a V90 és az XC90 közé eső Cross Country kivitelt válasszák. A szubjektív véleményen kívül ugyanis nem könnyű elképzelni olyan körülményeket, amelyek a két előbb említett testvérrel szemben objektív indokok mentén is győztesként hoznák ki tesztautónkat – persze a kivételek erősítik a szabályt.

Egy bizonyos szemszögből mostani tesztünk igencsak rendhagyó, hiszen ritkán fordul elő olyan, hogy egy autó esetében a külsőségek számítanak az egyik legfontosabb jellemzőnek. A V90 CC esetében mégis ez a helyzet, hiszen a terepképességek javulása mellett ez lehet a második – sőt, sok vásárlónál valószínűleg az első – legvonzóbb tulajdonsága az autónak. Az SUV-k aranykorát éljük, és bár sokan még mindig nem hódoltak be a hobbiterepesek egyre csak növekvő táborának, a sokszor csak látványelemként jelen lévő műanyag kiegészítőkkel és alvázvédő borításokkal ellátott kombik egyre népszerűbbek – ezt pedig jól mutatja az is, hogy már az olcsóbb kategóriákban is egyre több van belőlük.

A Volvo esetében persze nem csupán ámításról van szó, hiszen az agresszívabb, marcona megjelenést biztosító új lökhárítókon és az autó alsó élén végigfutó, egyébként felárért akár a karosszéria színében is kérhető műanyag elemeken kívül nem kevesebb, mint 6 centiméterrel megemelték a hasmagasságot is, illetve leburkolták az autó alját – és akkor a teljesen új rugókról és lengéscsillapítókról, az egyedi beállításokról és a magasabb oldalfalú gumikról még nem is beszéltünk. A V90 CC terepképességei ezekkel a változtatásokkal és a maga 21 centis hasmagasságával bizony valóban sokat fejlődtek, így az autó nem csak üres ígéretekkel próbálja elcsábítani a vevőket.

Az már más kérdés, hogy a vásárlók hány százalékának van valóban szüksége ezekre a képességekre, de ha megengednek ennyi szubjektivitást, számomra kifejezetten vonzóak a Cross Country változat sajátosságai. A CC szinte mit sem veszített eleganciájából a normál V90-hez képest, de mégis társul hozzá egyfajta robosztusság, amit az új lökhárítóknak és betéteknek, illetve az emelt hasmgasságnak köszönhet – és persze a majd’ 5 méteres hosszról és a képeken kevésbé látványos, de napon gyönyörűen csillogó mélybarna fényezésről se feledkezzünk meg.

Az utastérbe bepillantva már szó szerint semmilyen változással nem találkozhatunk: sehol nincs feltüntetve, hogy nem egy átlagos V90-nel van dolgunk – legfeljebb a magasabb üléspozícióból jöhetünk rá a turpisságra. Ezzel persze semmi gond, hiszen az anyagminőség továbbra is kiváló, akárcsak az ergonómia – egyedül a kissé nehezen csukódó ajtók tűntek fel mindenkinek, de ennek valószínű oka, hogy alig 300 kilométert futott a tesztautó, így még nincsenek bejáródva. Arról továbbra is lehet vitatkozni, hogy szükség lett volna-e egy külön klímapanelre, de a Volvo rendszerének kezelhetősége egy kis tanulás után annyira gördülékeny – ráadásul az automata klíma jól működik az autóban, így ritkán kell állítanunk –, hogy egy hétnyi együtt töltött idő után már úgy érezzük, hogy mindez csak kukacoskodás. Talán inkább az ülésfűtés esetében hiányoltunk egy dedikált kezelőszervet.

Az kétségtelen, hogy a hatalmas, és egyébként szép képet adó, de nyomásra kissé elfehéredő érintőképernyőn futó rendszernél láttunk már egyszerűbbet, de ennek ellenére kifejezetten logikus a felépítése, és némi megszokás után még meg is könnyítheti életünket. Tökéletes persze nem létezik, így a Volvónak is van még hová fejlődnie, de az irány kifejezetten jó, ráadásul a V90 és szedán testvére az XC90 után még csak a második modell, amelyben szerepet kap az új, már most is jól működő szoftver. Elég, ha eszünkbe jut a BMW iDrive amely mára az autóipar egyik legfejlettebb megoldása, de kezdetben jóval több kritikát kapott, mint most a svédek Sensus rendszere.

A technológia tehát hozza az elvárt szintet, a hatalmas megjelenítőn az Android Auto rendszer is kiválóan fut, de a head-up kijelző és a teljes egészében digitális műszerfal is erősíti az autó modern oldalát. Mindeközben a letisztult formák, finom bőrborítások és natúr fabetétek az eleganciát hangsúlyozzák, a harmóniát pedig kiválóan találták meg a mérnökök. Az ülések egyébként kifejezetten kényelmesek, és felárért minden porcikájuk állítható, sőt, masszázsfunkció is jár melléjük. Azt talán mondanom sem kell, hogy a helykínálat elöl és hátul egyaránt kiváló, még hatalmas, nyitható üvegtető sem tudja elrontani a hátsó fejteret – ellenben világossá varázsolja az egész utasteret.

A második sorban egyedül a középső pad lehet kényelmetlen kissé, de az már ránézésre is látszik, hogy a svédek csak két ember kényelmét tartották szem előtt, nekik azonban négyzónás klíma és ülésfűtés is jár. A praktikum szintén a helyén van: mindennek akad hely bőven. A csomagtartó ugyan közel sem a legnagyobb a kategóriában a maga 560 literes alapértékével, ugyanakkor tele van okos megoldásokkal, melyek a hétköznapokban megkönnyíthetik a pakolást. Apropó, az összeszereléssel általánosságban nem volt gond, de a puttony felől többször is zörgést lehetett hallani, aminek a forrását sajnos nem sikerült beazonosítanom. A V90 CC-ben ugyanakkor elöl és hátul egyaránt pihentető az utazás: a Volvo mérnökeinek kiváló környezetet sikerült kialakítaniuk.

Ideje azonban útra kelni, hiszen a Cross Country igazi izgalmakat ígér nekünk. Tesztautónkban egyébként az izmosabb, D5 jelölésű dízel kapott helyet, ami a maga 235 lóerejével és 480 Nm-es csúcsnyomatékával bőven elegendő erőt biztosít az autó mozgatásához. A 2-literes, négyhengeres turbós esetében a Volvo kifejezetten büszke az elektromos előtöltést biztosító megoldására, amelynek köszönhetően bizony a valóságban is érezhetően harapósabb lett az erőforrás. Elég egy kis pöccintés a gázra, és szinte minden fordulatszám-tartományban rögtön megindul az autó – néha már-már meglepő módon, hiszen például Eco módban általában az összes autó visszavesz a gázreakcióból, de tesztautónk még ilyenkor is nagy lendülettel indult meg.

Mindez azonban igencsak csalóka, hiszen a vehemens megindulás után úgy érezhetjük, hogy elfogy egy kissé a lendület, pedig ilyenkor is szépen húz az autó, még ha nem is a kategória leggyorsabbja a maga 7,9 másodperces 0-100-as sprintjével. Az erőt egyébként egy nyolcfokozatú automataváltó juttatja el mind a négy kerékhez – a Cross Country verziókhoz ugyanis alapáron jár az összkerékhajtás. Az Aisin gyártmányú automata szerkezet jó társa a Volvo telekjárójának, akárcsak többi testvérének. A fogyasztással nincs probléma: tesztautónkban alig 300 kilométer volt amikor átvettük, de így is bőven beérte 7,5 literrel a teszthét alatt, ám a normakörön ennél jóval kedvezőbb, 6,2 literes eredményre volt képes.

A D5-ös egység járáskultúrájával nincs gond: nem a legjobb a kategóriában, de még hidegen sem hatol be zavaróan az utastérbe, ráadásul a Bowers&Wilkins hangrendszer dallamai mellett szinte teljesen észrevétlen tud maradni még magasabb fordulatszám mellett is. A zajszigetelés egyébként nem csak az erőforrás felől tompít sikeresen, hiszen a futómű dobogását és a szélzajt is ügyesen szűri meg. Ha már szóba jött a futómű: az újrahangolt, új rugókkal és lengéscsillapítókkal szerelt felfüggesztéssel tökéletes összhangban van az autó. Az úthibákat nagyon finoman lépi át, miközben a gyors fordulókban is jól tart, amihez a könnyed, de mégis pontos és határozott kormányzás is jó társ.

Ráadásul a Volvo ügyesen hangolta össze a menetstabilizálót és az összkerékhajtást is. A határt finoman átlépve nem rögtön az orrát kezdi el tolni a V90 CC, hanem az utolsó pillanatig próbálja megőrizni mind a négy keréken a tapadást, sőt, a kormánnyal egy kissé rásegítve akár a farát is finoman táncba vihetjük az autónak – így akár még a dinamikusabb sofőrök is örömüket lelhetik az emelt kombiban. Akit azonban jobban lenyűgöznek a fejlett vezetéstámogató és biztonsági rendszerek, azok keresve sem találnának jobbat a svédek négykerekűjénél.

Tesztautónkban gyakorlatilag az összes extra megtalálható volt, amiket a Pilot Assist névre hallgató félig önvezető rendszer fog össze. Noha az adaptív tempomat és a sávtartó asszisztens is működhet önállóan, a Pilot Assist segítségével ezeket összegyúrva gyakorlatilag egy kész önvezető rendszert kaphatunk – na persze a kormányt elengedve néhány másodperc után jelez az autó, majd később ki is kapcsol, ha nem érzi, hogy éberen figyelnénk. A Volvo megoldása még gyengébb minőségű felfestések mellett is ügyesen irányítgatja az autót, és szó sincs arról, hogy vonaltól vonalig „kóvályogna”, hiszen saját kezünkkel is érezhetjük az autó folyamatos felügyeletét a kormányzás felett. A Pilot Assist pedig annyira fejlett, hogy nagyobb kanyarokban magától lelassít, majd visszagyorsít, ezzel elkerülve, hogy a figyelmetlen sofőr besokalljon. Emellett persze az összes többi segédrendszer is kiválóan működik.

A Cross Country változat kétség kívül vonzó lehet azok számára is, akik nem használják ki az extra képességeit. Az érzelmi szálakat pedig az árcédula sem fogja feltétlenül átvágni, hiszen alapáron mindössze 572 ezer forint a különbség, ami ilyen árszinten bizony nem számít igazán borsosnak. Ez persze csalóka lehet, hiszen amennyiben alaphelyzetben megelégednénk a 190 lóerős D4 jelű változattal és nem lenne szükségünk összkerékhajtásra, úgy máris 1,5 millióra nyílik az olló. Azonban ilyen árszinten könnyen lehet, hogy már nem ez dönt, hanem az érzelmek.

A CC verziót egyébként a leggyengébb dízel kivételével minden motorral megvásárolhatjuk, de ahogyan már említettem, egyik esetben sem mondhatunk le az összkerékhajtásról – illetve manuális váltó is csak a gyengébbik dízelhez elérhető, aminek köszönhetően akár 1,7 millióval is olcsóbb lehet a 190 lovas változat. A T5 jelű, 254 lóerős benzines verzió 300 ezerrel olcsóbb a D5-nél, míg a 320 lovas T6 2,1 millióval kerül többe, mint a tesztautónkban található hajtáslánc.

A Volvo V90 Cross Country egyik legnagyobb ellenfele az 1999 óta piacon lévő Audi A6 Allroad, de tavaly óta már a Mercedes-Benz E-osztály All-Terrain is beszállt a prémium kihívók közé. Utóbbi egyelőre csak a gyengébbik, 194 lóerős dízellel érhető el, és alapáron 300 ezerrel olcsóbb, mint a Volvo 235 lovas változata – ám az extrákat ikszelgetve bizony könnyen átveheti a vezetést a csillagosok modellje, ahogyan tette azt a normál kombik összehasonlítójában is.

Az Audi négykerekűjében csak 3-literes dízel szíveket találunk, de már a leggyengébb, 218 lóerős kivitel is közel 800 ezer forinttal drágább alapáron, mint a D5-ös V90 CC. Érdemes azonban házon belül is körbepillantani, hiszen az ugyanazokkal a technológiákkal és ugyanazzal a hajtáslánccal szerelt XC90 ugyanúgy felextrázva bizony többszázezer forinttal olcsóbban hazavihető – itt azonban ismét sokkal inkább az egyéni igények és az érzelmek kerülhetnek előtérbe, mint a pénzkérdés. Ha egy kis szubjektivitást megengednek még így a végére: engem bizony meggyőzött a Cross Country kivitel, és bár a plusz képességekre valójában nem lenne szükségem, ha megengedhetném magamnak, minden bizonnyal ezt a kivitelt választanám a normál V90, de még az XC90 helyett is – de ez már erősen szubjektív terület, és ez bizony nem a képességeken múlik.

A tesztben található, és a galéria végén csokorba szedett gyönyörű, vízjeles fotókért Erdélyi Ferencet illeti a köszönet, akinek további munkáit ide kattintva tekinthetik meg.

Néhány szóban

A Volvo folytatva az immár 20 éve megkezdett hagyományt, ismét egy kívánatos „telekjáróval” rukkolt elő, amely amellett, hogy eleganciáját megőrizve kapott jóval robosztusabb megjelenést, valóban hasznos képességekkel gazdagodott az emelt hasmagasság és alvázvédő elemeknek köszönhetően. A gyáriak tehát figyeltek a funkcionalitásra, de a V90 Cross Country sokaknak inkább az érzelmeit szólíthatja meg, mint a valós igényeit, de nyilvánvalóan vannak olyanok is, akiknek jól jönnek a plusz képességek. Az egyéb tulajdonságokat tekintve továbbra is jól teljesít az autó, akárcsak normál testvére, így ha nem is teljesen hibátlan, de egy igazán kényelmes, tágas és valóban prémium mindenes tulajdonosa lehet az, aki a Volvo újdonsága mellett dönt.

Előnyök: Prémium megoldások; Ügyes futómű; Látványos, és akár hasznos terepes tulajdonságok; Praktikus és hatalmas utastér; Jól variálható csomagtér; Kiváló gázreakció; Fejlett és jól működő vezetéstámogató és biztonsági extrák

Hátrányok: Csomagtartó zörgése és kissé nehezen csukodó ajtók (egyedi hiba is lehet); Drágább az XC90-nél

Alapadatok Futómű Karosszéria Mérések Költségek
 



Szóljon hozzá!

A hozzászólások nem tükrözik az Autó Pult véleményét, értük az oldal nem vállal felelősséget.
Regisztráljon Ön is! A regisztrált felhasználók hozzászólása azonnal megjelenik.

Share/Save/Bookmark