Örömmel jelentjük, hogy a Mercedes-Benz hazai importőrénél gőzerővel dolgoznak az újdonságok mielőbbi magyarországi elérhetőségén: még a németországi honlapon is alig vannak információk a vadonatúj, január közepén bejelentett konnektorról is tölthető plug-in hibrid C-osztályról, a legfrissebb árlistán máris megakadt a szemünk a forintosított árakon, sőt, már a konfigurátorba is bekerült a széria különleges típusa.
14,4 milliótól indul a legolcsóbb konnektoros MercedesA 279 lóerő összteljesítményű, és akár 600 Nm-nyi csúcsnyomatékot csatasorba állítani képes hibrid szedán karosszériával bruttó 14,4 millió forinttól kelleti magát, a szépséges puttonyos T-modellért pedig meglepő módon alig több mint 100 ezer forinttal kell csak többet fizetni, így utóbbi is megvan 14,5 millióból. Persze a végeláthatatlanul hosszú extralistából néhány tételt összeválogatva akár sok-sok millióval is megtoldhatjuk az árcédulát, viszont a bonyolult, csúcsmodern technológia ismeretében egészen korrektnek nevezhető a konnektorról tölthető hibrid C-osztályok ára.
279 lóerő, 600 Nm nyomaték, 31 km elektromosan, 2,1 literes fogyasztás
279 lóerő, 600 Nm nyomaték, 31 km elektromosan, 2,1 literes fogyasztás
Bent nincs változás, gyönyörű az utastér - galériaAz elsődleges erőforrás a 211 lóerős, 350 Nm-t produkáló kétliteres turbós benzinmotor, ami a C250 modellből érkezik, ám a hajtáshoz csatlakozik egy 80 lovas villanymotor is – az erőt a jó öreg 7-sebességes bolygóműves automataváltó továbbítja a hátsó kerekekhez.
A vízhűtéses, lítium-ionos akkucsomag nem túl nagy, kapacitása 6,2 kWh, de cserébe viszonylag kompakt. A menetteljesítmények már-már sportosak, de a gyárilag megadott 31 km-es elektromos hatótávolság viszonylag csekély, főleg annak tudatában, hogy egy konnektorról tölthető hibrid VW Golf vagy Passat 50 km megtételére képes és ennyit szerény véleményünk szerint a C-osztálynak is illene tudnia – igaz, a wolfsburgi hibridek szerényebb menetteljesítményekre képesek, persze 204/218 lóerejükkel így sem lassúak.
Papíron jól hangzik, ára reális - galéria
Januári cikkünkből, ide kattintva részletesebben olvashatnak a C350 e nevű hibrid C-osztályról, alább pedig a C-osztály friss alapárait tekinthetik meg néhány egyéb technikai adattal egyetemben - végre kibővült az eddig eléggé korlátozott motorkínálat, s teljessé vált a paletta.
A bruttó árakon kívül a teljesítmény (kW/lóerő), a gyári vegyes fogyasztás és a CO2-kibocsátás olvasható ki a táblázatból

