Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Magyar fül számára nem éppen prémium csengésű nevet sikerült találni a Bentley SUV-jának. A Bentayga premierje ennek ellenére rohamosan közeleg – ezt bizonyítandó már apró ízelítőt is közzétett a gyártó róla.

A Detroiti Autószalon tökéletes helyet biztosítana a Bentley SUV premierje szempontjából. Az egyik fő felvevőpiac a végleges modellt azonban még nem kapta meg, de a gyártó így is igyekezett felhívni rá a figyelmet.

A keresztségben végül Bentayga nevet kapó négykerekű meglehetősen nagy ambíciókkal érkezik. „Kategóriát meghatározó SUV, amely egyesíti a modern brit luxust lenyűgöző országúti és terepképességekkel” – a gyártó állítása nagyon jól hangzik. Talán túl rózsásan is, mondhatnánk, ha nem állna mögötte a világ egyik legnagyobb és legjobb modelleket készítő autógyártója.

A luxus-óriás szemből még a megtévesztő maszkok ellenére is egyértelmű rokonságot mutat a Continental GT-vel és Flying Spurral, hátul pedig meredeken ereszkedő, kupés tetőívet kapott az autó. Ahogy kívül, úgy belül is megörökölhet néhány vonást az alacsonyabb testvéreitől az újdonság, azonban az elegáns vonalak mellett ezúttal modern megoldásokat is alkalmaz majd a gyártó, így minden bizonnyal az utastér is sokat frissülhet majd a testvérekhez képest.

A gyáriak szerint egyedülálló SUV nem csak a formatervi megoldásokkal szeretne majd kitűnni, hiszen egyes pletykák szerint a leggyorsabb hobbiterepest köszönthetjük majd képében.

Arról egyelőre nincs hivatalos információ, hogy milyen erőforrás kerülhet majd az autóba, ám ha igazak a 320 km/h-s végsebességről szóló mendemondák, akkor könnyen elképzelhető, hogy a Bentley hatliteres, W12-es motorja kerül, mely jelenleg 635 lóerő leadására képes, de még az sem kizárt, hogy elektromotorok is besegítenek majd a hajtásba. A gyengébb változatba pedig egy négyliteres, duplaturbós V8 kerülhet.

A Volkswagen bábáskodása pedig minden kétséget kizáróan meghozza majd az eredményét, igaz, erre még legalább egy évet kell várnunk. A Bentley crossovere tehát hamarosan készen áll a sorozatgyártásra, ami az Egyesült Királyságban található Crewe városában zajlik majd, ahol egy 307,2 milliárd forintos beruházással készülnek fel a termelésre, melynek keretien belül 1.000 új munkatársat vesznek fel az üzembe. Alig várjuk már, hogy leplezetlenül is megcsodálhassuk az angolok újdonságát.