2018. Június 19., Kedd

Frissitve:03:37:41

Izgalmas koncepcióval készül a BMW Genfre – az M8 Gran Coupét hozzák el?

Nyomtatás

Már korábban is pletykáltak róla, hogy a BMW M részlege egy izgalmas koncepcióval készül a Genfi Autószalonra, azonban eddig csak találgatásokkal találkozhattunk. Most egy jól értesült forrás már szinte biztosra veszi, hogy a bajorok a hamarosan bemutatkozó 8-as sorozat négyajtós, Gran Coupé változatát viszik majd el tanulmányként, méghozzá rögtön M köntösben.

Az már biztos, hogy a BMW 8-as sorozat kupéként kabrióként is bemutatkozik majd, és arra is mérget vehetünk, hogy mindkét változatból elérhető lesz az M-es kivitel, azonban négyajtós verzióról eddig még nem szólt a fáma. Pedig egyáltalán nem lenne meglepő, sőt, tulajdonképpen kifejezetten logikus lépés lehet ez a bajoroktól, hiszen az újdonság olyan ellenlábasokkal nézhetne szembe, mint a Genfben bemutatkozó Mercedes-AMG GT Coupé vagy éppen a Porsche Panamera.

Amennyiben hihetünk a híreknek formatanulmányként már a svájci seregszemlére elhozhatja az M8 Gran Coupét, amely szemből és hátulról bizonyára a 8-as koncepció megoldásait örökli majd, de a plusz két ajtónak köszönhetően jóval nyúlánkabb, az M kúra okán pedig még agresszívabb lehet. Az erőforráson nyilvánvalóan osztozik majd a három M8, és a lemezek alatt az új M5-ből érkező 4,4 literes duplaturbós V8-as egység kaphat szerepet, nyolcsebességes automata váltóval és összkerékhajtással karöltve.

Az M5-ben 600 lóerőt és 750 Nm-es nyomatékot teljesít az egység, de már most tudjuk, hogy a mérnökök ennél többet is ki tudnak hozni belőle, hiszen jön majd Competition csomag a sportszedánhoz, ami teljesítménynöveléssel is jár – a hírek szerint 25 lóerővel lehet majd erősebb a tovább vadított változat. Az egyelőre kérdés, hogy az M8 már alapból az izmosabb változatot kapja meg, vagy inkább marad az eredeti teljesítmény, és hozzá is elérhetővé teszik majd a Competition csomagot – esetleg utóbbi még erősebb lesz, de talán erre van a legkisebb esély.

Ezek persze még elég korai találgatások, hiszen az M8 Coupé is jó eséllyel csak jövőre mutatkozik majd be, és nem sokkal később érkezik a kabrió változat is, a Gran Coupé – ha egyáltalán valóban elkészül sorozatgyártásban – így jó eséllyel csak 2020 elején láthat majd napvilágot. Az M-es változatok ugyan még arrébb vannak, azonban a normál 8-as még idén nyáron bemutatkozik, így arra már nem kell sokat várnunk.




Szóljon hozzá!

A hozzászólások nem tükrözik az Autó Pult véleményét, értük az oldal nem vállal felelősséget.
Regisztráljon Ön is! A regisztrált felhasználók hozzászólása azonnal megjelenik.

Share/Save/Bookmark