Kecses arisztokrata – megérkezett az új Bentley Continental GT

Nyomtatás

A Bentley Continental GT már az első generáció bemutatkozása óta testesíti meg az igazi angol túrakupé fogalmát, és a gyáriak mindent megtettek annak érdekében, hogy ez a jövőben is így maradjon. Erre pedig a legjobb példa a most bemutatott vadonatúj, harmadik generációs Continental GT, amely minden szempontból rengeteget fejlődött, külcsín tekintetében pedig az EXP 10 Speed 6 adta az ihletet.

Az újdonság már első ránézésre is igazi arisztokrata: az elődöknél kecsesebb, karcsúbb formákat öltő Continental GT jóval légiesebb összképet fest, mint felmenői, de a fő ismertetőjegyek azért megmaradtak. Elöl a jól megszokott dupla, kerek fényszórók köszönnek vissza, ám a külső egység ezúttal még kisebb lett, míg a hűtőrács nagyobbra nött. Az autó orra hosszabb lett, és alacsonyabbra került, amit a 13,5 centivel előrébb tolt első tengelynek köszönhetünk. Profilból is laposabbnak tűnik az autó, de a hátsó kerékjárati ívek feletti izmos domborítást megőrizték a gyáriak.

A legszembetűnőbb változás talán hátul történt, ahol az eddigi szögletesebb formákat lágy ívek váltották: az ellipszis alakú fényszórók, a finoman kialakított kis szárny és a lámpatestekre rímelő kipufogócsövek és a hosszan lefelé ívelő tető nagyon látványossá teszik az összképet – és akkor az első kerekek mögül induló, az autót félkörben körülölelő króm csíkról még nem is beszéltünk.  A 21 colos keréktárcsák alapból járnak, de felárért 22 colos kovácsolt felniket is kérhetünk. Alapból 17 szín lesz elérhető az autóhoz, de természetesen a Bentley a vásárlók minden kívánságát teljesíti majd.

Az utastérben is látványos a változás: első ránézésre valamivel szűkebb hely fogad minket, mint az elődben, de ez bizonyára csak a zsúfoltabb középkonzolnak és a Volkswagen konszern minden tudását tartalmazó hatalmas, érintőképernyős multimédiás rendszernek köszönhető. Az összkép belül is sportosabb, míg a minőség talán az eddigieknél is jobb. Gyakorlatilag minden bőrrel van bevonva, és a bravúros megoldások sem maradhattak el, mint például az ajtók, vagy az ülések betétei. Egy autóhoz összesen 10 négyzetméternyi fát használnak fel – már, ha azzal kérjük.

A luxusról 20 irányban elektromosan állítható fotelek, akár 2200 Watt összteljesítményű, 16 hangszórós Naim hangrendszer – de van "gyengébb", 1500 Wattos, 16 hangszórós Bang & Olufsen is – és a konzervatívabb vásárlók számára eltüntethető multimédiás rendszer, amelynek helyén akár három elegáns mutató is megjelenhet (hőmérő, stopper és iránytű). A műszerfal teljesen digitális, de ezen a fronton is igyekeztek odafigyelni a tervezők az analóg megoldásokat kedvelő vásárlókra, és a háromdimenziós megjelenítésnek köszönhetően igyekeztek analógként feltüntetni az órákat. Természetesen a szokásos óra sem maradhatott el a középkonzolról.

A lemezek alatt a gyáriak 6-literes, turbós W12-esének frissített verziója található, amely 635 lóerővel és 900 Nm-es csúcsnyomatékkal biztosítja az új Continental GT számára, hogy akár 3,7 másodperc alatt elérje a 0-100-as sprintet, és meg se álljon egészen 333 km/h-ig. Az erőátvitelről egy új, nyolcfokozatú duplakuplungos automata váltó gondoskodik, amely mind a négy kerékhez eljuttatja az eszméletlen teljesítményt, méghozzá egy aktív összkerékhajtási rendszeren keresztül, amely alapból 40:60 arányban osztja meg az erőt a két tengely között – természetesen a hátsó javára. A fogyasztás a gyáriak szerint 12,2 liter vegyes üzemben, de a valóságban nyilván ennek inkább a másfélszerese reális.

Ha mindez még nem lenne elég, a Bentley kölcsönvette az Audi 48 Voltos elektromos rendszerét is, aminek köszönhetően szintén sokat javult a hatékonyság: akárcsak a négykarikás modell esetében, hasznos funkciókkal segíti a mindennapos közlekedést az úgynevezett lágy hibrid rendszer – például a start-stop már a megállás előtt aktiválódik. Ez a rendszer segíti az új Porsche Cayenne-ben is debütáló adaptív felfüggesztést is, mely sportosság és kényelem szempontjából is sokat javít a menettulajdonságokon.

Természetesen üzemmód-kapcsoló is van: Comfort, Bentley és Sport módok biztosítják a sofőrnek, hogy mindig a kedvének megfelelően viselkedjen az autó. A fékek is nagyobbak lettek: a fokozott teljesítményhez immár 420 mm-es első tárcsák társulnak. Az elektromos kormányrásegítéssel kapcsolatban azt ígérik a gyáriak, hogy megfelelő visszajelzésekkel szolgál majd, miközben a zavaró tényezőket, mint például az úthibákat, teljesen kiszűri.

Mondanunk sem kell, de a Bentley felárért természetesen minden kívánságát teljesíti majd az ügyfeleknek, amit a Mulliner részlegen keresztül biztosítanak majd. Az újdonság a Frankfurti Autószalonon lesz először élőben látható, és jó eséllyel rögtön fel is veszik majd a rendeléseket a gyáriak. Hamarosan valószínűleg új, gyengébb változatok is érkeznek majd V8-as erőforrással, és bizonyára jön a kabrió kivitel is. Természetesen azt se felejtsük el, hogy az új Bentley Continental GT jövőre már hazánkban is hivatalosan elérhető lesz.




Szóljon hozzá!

A hozzászólások nem tükrözik az Autó Pult véleményét, értük az oldal nem vállal felelősséget.
Regisztráljon Ön is! A regisztrált felhasználók hozzászólása azonnal megjelenik.