Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A rendőrautók, ahogy persze a tűzoltóautók is, megmozgatják a gyermekek fantáziáját, sokan csillogó szemekkel várták a karácsonyfa alatt hogy a papír rituális eltávolítását követően a villogó, szirénázó miniatűrrel tölthessenek feledhetetlen órákat. Nem kevésbé lehetnek izgatottak azok a német rendőrök akik a két hibrid Volkswagennel gazdagodó flottához tartoznak.

A német rendőrség ugyanis egy, a szolgálat teljesítéséhez teljesen felszerelt VW Passat GTE-vel bővíti a járműparkot, egészen pontosan egy kombi karosszériájú modellel. Helgolandban teljesít majd szolgálatot a wolfsburgiak büszkesége, ahol a belsőégésű motorral hajtott járművek használatát a törvények korlátozzák. Jelenleg csak elektromos hajtású autók, a helyi mentők és tűzoltók közlekedhettek az adott területen, azonban ezentúl a rendőrség is hatékonyabban tud dolgozni.

A két szigetből álló Helgoland már eddig is rendelkezett hibrid Volkswagennel, hiszen még júliusban hadrendbe állítottak az ottaniak egy Golf GTE-t. Ezúttal egy nagyobb, praktikusabb modellel, az ugyancsak benzin-elektromos hajtású Passat kombival bővül a flotta.

A Passat GTE motorházteteje alatt a már jól ismert 1.4 TSI 156 lóerőre hangolt verziója bújik meg, segítőjéül pedig egy 115 lóerős, 400 Nm csúcsnyomatékú villanymotor szegődik. A kombinát összteljesítmény 218 lóerőre adódik, ami a Passat új, jelentősen könnyebb generációját a hatfokozatú, duplakuplungos automataváltón keresztül tisztességes menetdinamikával ruházza fel.

A gyártó által megadott 2.0 literes átlagfogyasztás több mint kecsegtető, ráadásul az elektromos hatótáv kiaknázásával és az utántöltéssel akár teljesen emissziómentesen is haladhat az autó.