Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Új rekordok felállítása, mércék átlépése, elvárások meghaladása – valahol erről szólnak a hiperautók, melyek úttörő kialakítása milliárdokat emészt fel fejlesztésben. Nem csoda, hogy a Mercedes-AMG vezére szerint kimondottan rossz üzlet gyártani őket.

Tobias Moers a Mercedes-AMG vezetőjeként kimondottan sokat tud a nagyteljesítményű négykerekűek világáról. A Los Angeles-i Autószalonon adott nyilatkozata alapján pedig nagy meglepetésre nem számíthatunk a Mercedes-Benz-től hiperautók terén. „Üzleti esettanulmányként mindig rosszul járnak”, árulta el a vezető a hiperautókra reflektálva. A vállalatának ráadásul most nem is lenne elegendő mérnöki kapacitása egy ilyen nagyszabású projekre.

Valljuk be, igaza van, hiszen az ilyen modellek kifejlesztése eszméletlen pénzekbe kerül, ráadásul manapság az elektromos rásegítés is kezd alapfeltétel lenni, ami tovább növeli a szükséges ráfordítások mértékét. Ezzel szemben hiába adhatjuk el 200-500 milliós, vagy még nagyobb összegért a típust, az ügyfelek jó befektetést kell, hogy lássanak benne, így erősen limitálni kell a példányszámot.

A GT-t mi is elvittük egy körre - nem is akármilyen társaságban. A cikkhez kattintson a képre!

Egyelőre tehát a Mercedes-AMG kínálatában a GT marad meg leggyorsabb autónak, igaz, a jelenlegi 510 lóerős csúcsmodell fölé hamarosan még vadabb változatok kerülnek. Ezt erősíti meg, hogy a benne is megtalálható négyliteres, biturbó V8-as benzinmotor a pletykák szerint az E-osztály új generációjának csúcsváltozatában már 600 lóerőt présel ki magából. Legyen Black Edition vagy bármi más az izmosabb GT utóneve, a gyorsaságot csak részben hozza a várhatóan 550 lóerő körüli teljesítmény, ehhez még brutálisabb fékek és kompromisszum-mentesebb futómű, valamint hangolás is jár majd.