Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Még tavaly novemberben jelentették be, hogy melyik az a hét modell, amely megküzdhet az Európai Év Autója (az angol rövidítés alapján csak COTY) címért. A végeredményt hagyományosan a Genfi Autószalon megnyitójának előestéjén hirdetik ki. Ez pedig pontosan ma van, így végre megtudhattuk, hogy a 2018-as Év Autója díjat nem más nyerte, mint a vadonatúj Volvo XC40.

A svédek nagyon büszkék lehetnek a díjra, hiszen az XC40 teljesen új modellként mutatkozott be a Volvo kínálatában, így semmilyen elődről nem beszélhetünk esetében. A négykerekű ráadásul az első volt, amelyik a gyáriak vadonatúj kompakt padlólemezére épült, ami a jövőben érkező testvérek számára is kifejezetten jó jel lehet. Az XC40 egyébként egészen simán hódította el a címet: egészen pontosan 325 szavazatot gyűjtött.

Jellegzetes, mégis egyedi formákat kapott az XC40 - galéria

Ez pedig tetemes előny a második helyezetthez képest, ami – a tesztünk alapján szintén megérdemelten – a Seat Ibiza lett, méghozzá 242 ponttal. A dobogó két alsóbb fokán azért nem volt könnyű a küzdelem, ugyanis a harmadik helyre befutó 5-ös BMW mindössze 16 ponttal maradt le a spanyoltól. Ez is jól mutatja, hogy a zsűritagoknak bizony nincs könnyű dolga, hiszen nehéz objektíven összemérni egy prémium felső-középkategóriás autót és egy kiskategóriás négykerekűt – de valahogy azért muszáj mindezt megtenniük.

Egyébként az Alfa Romeo Stelvio, az Audi A8, a Citroen C3 Aircross és a Kia Stinger voltak még versenyben az utolsó körben. „Tökéletes volt az időzítés arra, hogy megnyerjük ezt a címet az új XC40-gyel. Már három globálisan is elérhető SUV van a kínálatunkban, ami még sosem fordult elő. Az XC40 bizony komolyan hozzájárul majd a növekedésünkhöz azzal, hogy bevezeti a márkát a már most is nagy, és gyorsan növekvő kis SUV-k szegmensébe” – mondta Hakan Samuelsson, a Volvo vezérigazgatója.

A minőség kiváló, a praktikum kiemelkedő - galéria

A vezető természetesen azt is hozzátette, hogy az XC40 díjazásával a zsűri is jelezte, hogy jó úton járnak, köszönhetően az előre meghatározott stratégiájuknak, amely a biztonság, a kapcsolódás és az elektromos technológia terén is az élre vezeti őket. Ezúton is gratulálunk a Volvónak és az XC40-nek, amely éppen ezen a héten vendégeskedik nálunk, így hamarosan érkezünk a részletes teszttel, amiből kiderül, hogy valóban megérdemelte-e a címet.

Kommentek