Tengerről négy kerékre – ezt ugorja meg a Fiat 500 Riva

Nyomtatás

A Riva hajógyártóval közösen egészen hangulatos 500-ast állított talpra a Fiat, amelyet enyhén körbelengi a luxus szele. A finom bőrrel és szép fával borított belső térre a vászontetőn át is nyílhat kilátás, miközben az exkluzivitásról az 500 darabra limitált példányszám is gondoskodik.

A Riva áltál érthetően favorizált tengeri téma már a külső fényezésnél elkezdődik, amely természetesen a kék egyik árnyalatát kapja. De nem akármilyet, hanem a hajtógyártó Aquariva szuperyachtjának árnyalatát, amelyet a keménytetős modellnél panorámatetővel ellátott fekete tető keretez (az 500C esetében vászontetőt találunk). A krómozott részletek a luxus hangulatát fokozzák a 20-küllős felnikkel együtt.

Belül még magasabbra tekerték a hangulatot, amelyet a kézzel festett intarziás mahagóni fabetétek járatnak csúcsra. Az egyes betétek egyetlen darab mahagóni fából érkeznek, amelyhez tökéletes kontrasztot nyújt a Poltrona Frautól érkező elefántcsont színű bőr, kék szegélyekkel.

A Fiat 500 Rivából mindössze 500 példány lát napvilágot, és már mától rendelhető, így ha megtetszett a finom kisautó, nem árt sietni. A kínálatban ráadásul a kisautó teljes modellpalettája szerepel az 1,2 literes szívómotortól a kéthengeres 0,9 literes turbón át az 1,3 literes dízelig, öt- vagy hatfokozatú kézi, vagy esetleg robotizált automataváltóval.

A „világ legkisebb yachtjának” árairól az illetékesek nem nyilatkoztak, de elnézve a felszereltséget, a modell induló listaára biztosan jóval 4 millió forint felett lesz, míg a csúcsverzió elérheti a hatmilliós küszöböt is.




Szóljon hozzá!

A hozzászólások nem tükrözik az Autó Pult véleményét, értük az oldal nem vállal felelősséget.
Regisztráljon Ön is! A regisztrált felhasználók hozzászólása azonnal megjelenik.

Share/Save/Bookmark