Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Hangulat a köbön, akár ez is lehetett volna a mottója a 2014-es Velodrom Millenárisnak, ugyanis idén a sok érdekes oldtimer, a korhű ruhákba öltözött emberek és a döntött kanyaros ódon betonteknő varázsa mellett a rendezvény naplemente után is folytatódott, így a pályát megvilágító fények, no meg a járművek lámpái különleges atmoszférát kölcsönöztek a nagy múltú, ám kérdéses jövőjű budapesti szentélynek.

 

Varázslatos volt, ahogy az utolsó kósza napsugarak az oválban megvilágították a kocsikat

Volt itt kérem minden - fiatalok, öregek, bámészkodók, és szakavatott veteránosok egyformán találtak maguknak látnivalót. Amikor épp nem a felbőgő motoroké volt a főszerep, régi zenék szóltak a szintén nem mai daraboknak számító szalagos magnókból, de a rövid szünetek az oválpályán hagytak arra is időt, hogy a kilátogatók megcsodálhassák a kiállított gépezeteket, végigmérhessék a múltban divatozó népeket, elmerülhessenek a megannyi apró érdekes részletben, egyszóval átélhessék az időutazást a különböző történelmi korszakok között.

Száguld a múltba a pilóta

A léptéket sikerült idén is tágra nyújtani, hiszen a háború előtti járművek épp úgy mozgásba lendültek, mint a náluk több mint fél évszázaddal fiatalabb, épp csak veteránokba lépő járgányok.

A legidősebb ’lábbal hajtós’ a nevezettek között egy 1898-as, amerikai gyártású Pope MFG bicikli volt, és sokan nézték szájtátva azt a fából készült kerekpárt is, melyet a ciklikus hajtás helyett alternáló „pedálozással” lehetett lendületbe hozni, felelevenítve a láncot nélkülöző drótszamarak őskorát.

Tessék nézni, szinte úgy hajt, mint egy gőzmozdony

Míg ők hangtalanul suhantak, a motoroknál a látvány mellett külön élmény volt a hanghatás is, no meg az előkészületek, ahogy pilótáik beindították, akarom mondani beröffentették, majd melegítették őket.

Amikor a Harley-Davidson márkanév még nem a múltjából élt

Jól behangosították a pályát a régi Harley-Davidsonok sajátos mély hörgései, vagy a hazai Csepelek, Pannóniák harcias szólamai. A középső kiállítótér csemegéit pedig százévesnél is öregebb technikák szolgáltatták. Pavel Malaník, a nemzetközileg is elismert cseh veterános szakember elhozta Budapestre az 1904-es, csupán néhány darabban gyártott, ám mára mind egy szálig megsemmisült négyhengeres Laurin & Klement CCCC, valamint az 1908-1909 körül született Torpedo V4 prototípus alapján készült motorjait, melyeken jó feladvány lett volna találni akárcsak egy szokványos részletet – érdemes megfigyelni nem csak a kerekek hajtását lassító áttételeket, de a hengerek elrendezését is.

Malaník mester kézzel készített remekműve, a Torpedo replika

Az autók között a korelnökök a húszas években készült Bugattik mellett a hazánkban nem túlságosan ismert Salmsonok voltak. Utóbbi típus külön érdekessége, hogy 1927-ben a híres Le Mans-i 24 órás megbízhatósági versenyen második és harmadik helyen futottak be a britek mögött a francia sofőrök, mely egyben az 1,1 liter alatti kategória győzelmét is jelentette.

Bu-bu-bu-bugatti – értéke egy szegényebb afrikai ország éves költségvetése

Az eső áztatta futamon a 98,7 km/h-s átlagsebesség mai szemmel nem tűnik olyan döbbenetes értéknek, ám ha végiggondoljuk, hogy az élmezőny a több mint 2000 kilométert mostoha körülmények között, virsli gumikon, nyitott autóban, kenyérszervón és dobfékeken edződve tette meg, úgy már azért megsüvegelendő elődeink teljesítménye.

Salmson versenyautó, avagy egy Le Mans győztes gépezet dédapám ifjú korából

A régi klasszikus csónakfazonnal, két kikandikáló lámpa között hatalmas hűtőrácsokkal lélegeztetett versenyautók mellett remekül mutatták az autósport fejlődési irányát a klasszikus szivar alakú versenygépek, melyek lapos kocsiszekrényükkel és mérges motorjaikkal nagyon fickósan mozogtak a pályán. A három kocsiból álló formaautós különítményből a zöld festésű egy 1969-es, körülbelül 40 darabos szériában készült Merlyn Ford MK17 CDR 1600 volt, melynek hajtásáról egy 1,6 literes Cortina GT motor gondoskodott Hewland váltóval karöltve.

Könnyű test, egyszerű motor egyenlő versenyautós élmény – a Formula Junior mottója

A kék monoposto, azaz együléses pedig 1971-ben látta meg a napvilágot. A nem több mint 400 kilós, VW bogár alapra épült versenyautóval, becsületes nevén Formel VAU Kaimann MK4-gyel Walter Raus nyert anno osztrák bajnokságot. A fehér Volhist GL40 „open wheeler” viszont hazai gyártmány, Gyuricza László és elszánt csapata építette, hogy felidézze a hatvanas évek elején virágkorát élő Formula Junior sorozat szellemiségét, melynek igazi érdekességét az adta, hogy az autók javarészt mezei típusok technikáját hasznosították, és bár a teljesítményük csekély volt, kis tömegük miatt mégis remekül vezethető belépőszériát jelentettek a pályautózás világába – ma sokan a Formula 3 előfutárának tartják a sorozatot.

Korok, ideológiák, járműfajták kavalkádja

A közúti négykerekű szekció szintén nem szégyenkezhetett, hiszen a sok szép szocialista járgány, például a kétajtós Skoda páros, a Trabantokból és Wartburgokból álló kétütemű raj és a Zsigulik mellett részt vett a rendezvényen egy szószerinti múzeumi darab is az 1987-es, teljesen eredeti állapotban megőrzött Volga M24-es személyében. A kárhelyparancsnoki négykerekű az Országos Mentőszolgálat kötelékébe tartozott, ahol jól ismerték érkezése előtt is a típust, hiszen már a hetvenes években megjelent az OMSZ-nél a szovjet technika, ma pedig a Kresz Géza Mentőmúzeum ápolja.

Nem egy látványos autó, járműtörténeti szempontból viszont értékes mementó

A legfrissebb autó képzeletbeli címét egy 1954-es Vanden Plas Princess 4 Litre vihette haza, melynek restaurálása állítólag mindössze 6 nappal a Velodrom előtt fejeződött be. Meg kell hagyni, szépen sikerült a nem csak hazánkban, de világszerte ritkaságszámba menő, mindössze 200 darabban gyártott kocsi felújítása, melynek alvázas karosszériája az orrésznél acél, a limuzin utastér viszont alumínium favázon. Az angol parlament és a királyi család használta ezt a modellt, és állítólag Anna hercegnő személyes kedvence volt a guruló kredenc, mely mellett szinte eltörpültek a sportos sziluettű kétajtós angol kabriók és a vidám Minik.

Ma piknikkosár van a csomagtartóban - régen lehet, hogy koronaékszer is utazott benne?

Északi-európai márkákból is szép sorok jöttek össze - oválosok, csillagosok, villámosok, bajor propelleresek mellett kilátogatott például egy púpos Volvo, azaz PV 544-es is, ami egész addig sehol nem okoz döbbenetet, míg ki nem derül róla, hogy egy ilyen, manapság már sokak által csak kedvesen esetlennek tűnő kocsi a hatvanas években a ralipályák sikeres típusa volt. 1965-ben például Safari Rally-t nyertek vele – értik, egy hóban fejlesztett skandináv technikával Afrikában. Ez körülbelül akkora meglepetés lehetett, mint nekem látni a sok szép öreg járművet, melyek tulajdonosaik jóvoltából remek hangulatot varázsoltak a betonkagylón belül.

Gondolták volna, hogy a típus sikeres volt a ralisportban?

Zárszóként pedig hadd kívánjunk mi is jobbulást a rendezvényen balesetben sérült motorosoknak, és megragadva a szomorú apropót, ugyanakkor elvonatkoztatva a konkrét eseménytől szeretnénk ezúton is felhívni a figyelmet arra, hogy nem csak a modern autóversenyek, de a veterános rendezvények is nagyfokú figyelmet, higgadt fegyelmet követelnek minden résztvevőtől, rendezőtől, kilátogatótól, hiszen a biztonságnál fontosabb szempont nincs.

Kommentek