Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Egy kerek hónap telt el azóta, hogy hivatalosan bemutatkozott a vadonatúj MINI-generáció, a gyártó viszont gőzerővel folytatja a fejlesztéseket. Nem kérdés, hogy az egyelőre kizárólag hagyományos felépítéssel leleplezett típushoz rövidesen további karosszériaváltozatok fognak csatlakozni, ám még ezek előtt várható az egyik legizgalmasabb dolog, ami egy MINI-vel történhet: a John Cooper Works (JCW) nevű nagyteljesítményű változat megjelenése.

A fenti információt tovább erősíti a márka legfrissebb bejelentése, melynek értelmében a januárban megrendezésre kerülő Detroiti Autószalonon (NAIAS) fog debütálni a JCW koncepció változata, ami ugyan csak a végleges modell előhírnökének számít, ám nagyon hasonló megoldásokra és formákra számíthatunk a végleges termék esetében is.

Már nem kell sokat várni a MINI JCW-reA koncepció 12 fotójából kiderül, hogy a tervezők a megszokott módon jártak el: kívülről nézve egyedi kerekek, mélyre húzott, agresszívebb kialakítású lökhárítók és küszöbök, méretesebb légterelők, hangsúlyos, középen kivezetett dupla kipufogó és sok-sok John Cooper Works embléma jellemzi az autót. Az utasteret egyelőre homály fedi, de bizonyára ott sem számíthatunk meghökkentő meglepetésre, s néhány sajátos típusjegyet leszámítva egy az egyben a vadonatúj MINI tágasabb enteriőrjének örülhetünk.

Nem kérdés, hogy villámgyors lesz - galériaAz autó szívéről szintén hallgat a sajtóanyag, viszont biztosak lehetünk benne, hogy a motorháztető alatt a Cooper S verzió BMW-től örökölt négyhengeres kétliteres erőforrását köszönthetjük majd, amelyet nem kérdés, hogy alaposan kezelésbe vesznek a sportrészleg fejlesztői, a hajtáslánc többi eleméhez hasonlóan. Az immár 192 lovas Cooper S az elődhöz képest 8 lóerőt szedett fel, így ennyi plusszal minimum számolhatunk a JCW esetében is, ami azt jelenti, hogy ha a jelenlegi MINI JCW-k akár 218 lóerős 1,6 literes motorjából indulunk ki, akkor az új sportszériánál nem nehéz akár 230 tagú ménest elképzelni, amihez ráadásul kisebb tömeg társul majd. A motorban különben bőven van tartalék, a BMW 28i típusaiban ugyanis az erőforrás 245 lóerő leadására képes.

Az alapokat az új Cooper S adja - galériaTermészetesen a JCW kivitel is megörökli az új MINI-k fontos újításait, amelyek közül a nagyobb helykínálat és csomagtartó mellett a legfontosabb talán az állítható csillapítású lengéscsillapítás opciója. Régen a JCW MINI-k mindig egyet jelentettek az őrületesen rázós rugózással, kellemetlen tulajdonságuk viszont a jövőben sokat enyhülhet az új extra érkezésével. A típus végleges változatának debütálása különben egyelőre nem ismert, ám nem lepődnénk meg, ha március elején, a Genfi Autószalonon már találkozhatnánk a szériagyártású MINI JCW-vel.