Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Már oldalunkon is többször olvashattak róla, hogy a Ferrari középmotoros sportautóját, a 458-ast is turbósítja a jövőben. Az olasz gyártó most végre részletesebb információkkal is szolgált számunkra a jövő tavaszi Genfi Autószalonra érkező újdonságról, mely a California T-hez hasonlóan egy frissítés keretében kapja meg a lélegeztetett erőforrást.

A 142M gyári projektnév alatt futó újdonság a Caliorniában már megismert 3,8 literes V8-asának átalakított verzióját kaphatja meg, természetesen még nagyobb teljesítménnyel. A 458 lemezei alá kerülő erőforrás a kisebb testvértől eltérően már 4,0 literes hengerűrtartalommal és ikerturbós rendszerrel bírhat, melynek Kínában lehet jelentősége. A Ferrari számára hatalmas piacnak számító távol-keleti országban ugyanis a jelenlegi szívó 4,5 literes erőforrásra extra adókat vetnek ki, ami visszatartó erő lehet a vásárlók számára.

A 458 Speciale sem lesz ellenfél

A hírek szerint a száraz karteres kenéssel, 85 milliméteres lökettel és 86 milliméteres furattal érkező új hajtáslánc közel 680 lóerőt produkálhat majd, amivel természetesen a riválisoknak – a 610 lóerős Huracánnak és a 650 lóerős McLaren 650S-nek – is oda tud majd pörkölni a frissített 458-as. A várhatóan igen komoly, 12:1 sűrítési aránnyal rendelkező erőforrás megkapja az olaszok legújabb rendszerét is, mely minden helyzetben képes a körülményekhez igazítani mind a nyolc hengert.

A teljesítmény mellett természetesen a nyomaték is növekszik majd. A pletykák szerint 745 Nm körüli csúcsértékekre számíthatunk, mely szinte már ijesztő mértékben, 235 Nm-rel múlja felül a jelenlegi 458 számait – ami persze nem is csoda, ismervén a turbósítás pozitív következményeit. Ahhoz, hogy ezekkel az emberfeletti képességekkel megbirkózzon az autó, a Getragtól érkező hétsebességes duplakuplungos automatát is továbbfejlesztették a mérnökök.

Még agresszívebb lehet

A második turbós Ferrari külsőleg nagy valószínűség szerint a California T-hez hasonló, finom módosításokat kaphat majd, amikkel még agresszívabbá válhat. Minderről persze a Centro Stile Ferrari formatervező központ gondoskodik, méghozzá Flavio Manzoni vezetésével. A jövő tavasszal bemutatkozó, már tesztelés alatt álló újdonság minden eddig elődjét felülmúlja majd.