Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A Genfi Autószalon előszobájában a Chevrolet is bemutatókkal készül, hiszen felfrissülő Captiva mellett üdvözülhetjük majd az Opel Mokka ikertestvérének számító Trax szabadidőautót is, ami fellépését követően rögtön a hazai kereskedések felé veszi az irányt, hogy a nyár elejére az első ügyfelek aztán magukénak is tudhassák az újdonságot.

A kínálat amúgy már ismerős, a 140 lóerős 1.4-es benzines turbó mellett az 1.6-os benzin- és az 1.7 literes dízelmotorok sorakoznak fel a rajtrácsra, miközben valamennyi manuális sebességváltós modellen alapfelszerelés lesz a Start/Stop rendszer. A gazdagabb felszerelésű kivitelekben standard a MyLink elnevezésű berendezés, amely a kompatibilis okostelefon tartalmát jeleníti meg a hétcolos, nagy felbontású érintőképernyőn, melynek köszönhetően az autós navigálhat a BringGo alkalmazással, és hallgathatja a TuneIn internetes rádiót is.

Jellegében változatlan marad, de számos részlet megújul

Noha a hét üléssel is rendelhető Captiváról csak egyetlen képet kaptunk, az tudva való, hogy a típus elején és hátulján egyaránt számos részlet megváltozik, így szembe ötlik például a fénydiódás hátsó lámpa, a szögletes, krómozott kipufogóvég és az átformált lökhárító. Elöl a hírek szerint még alacsonyabbra kerül a lökhárító, fölötte pedig hálós hűtőmaszk és új ködlámpák lesznek láthatóak, miközben 18 colos könnyűfém kerekek töltik ki a sárvédőket.

Chevrolet Captiva - katt a tesztre!

A magasabb felszereltségű példányokon alapfelszerelés lesz a kulcsnélküli zárnyitás és motorindítás. Az utasteret az ülések színe és kárpitozása, illetve a műszerfali dekorációk áttervezése frissíti fel. Egyes kivitelek komfortját kétzónás klímaberendezés, hangulatvilágítási csomag, valamint fűthető hátsó ülések fokozzák. Sajnos az árak alakulásáról egyelőre nem szolgálhatunk pontos információkkal, de az új opciós tételek debütálásán túl lényegi változásra aligha számíthatunk.