Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Úgy tűnik, a sportautózás magvát megőrző Caterham sem menekülhet a modern trendek elől, s az emissziós normáknak megfelelve hamarosan már nem a jól bevált, 1,6 literes Fordtól származó motor jelenti az alapot, hanem a Suzuki háromhengeres. Reméljük, hogy a gyártó ezúttal sem okoz csalódást és a vezetési élmény továbbra is a hamisítatlan Seven jellegzetessége marad.

A Caterham eddig a Ford 125 lóerős, 1,6 literes négyhengeres szívómotorját használta alapmotorként, ami a hozzá párosuló 550 kg-os tömeggel 5,9 szekundumos 0-100-as sprintre tette képessé a Caterham 7 belépőszintű verzióját. A britek által rendelkezésünkre bocsátott információk szerint az induló Seven ősztől még könnyebb lesz, erejét pedig minden eddiginél kisebb motor biztosítja majd.

A hatékonyságával is kiemelkedő, 660 köbcentis háromhengeres turbómotort a Suzukitól vásárolta a Caterham. A kis ketyegő a japánok miniautóiban 64 lóerőt izzad ki, azonban ennyivel bizonyosan nem elégszenek meg szakemberek, s a 7-ben már jelentősebb teljesítménnyel lép színre a kis háromhengeres.

A Ford formaautójában a 998 köbcentis háromhengeres turbómotor 205 lóerővel feszegeti a határokat. Így könnyű belátni, hogy a hasonló felépítésű motor literteljesítményével kalkulálva a Suzuki háromhengereséből sem lehetetlen kipréselni több mint 100 lóerőt. A könnyebb motornak köszönhetően ráadásul tovább javulhat a remek vezethetőség, s épp ezért amiatt sem aggódunk, hogy gyorsulásban vérzik el az új modell, a pehelysúly remélhetőleg erre is kedvező hatással lesz.

A sebességváltás feladatát szintén a Suzuki szerkezete látja el, méghozzá egy ötfokozatú kézi váltómű továbbítja a nyomatékot a hátsó kerekekhez. Az új motorhoz kissé visszafogott képességű futóművet biztosít a Caterham, így a belépőszint ára nagyjából egymillió forinttal lesz alacsonyabb a jelenleg kapható legolcsóbb Roadsport verzió ellenértékénél.