Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Már jó ideje folynak a találgatások az előző Ford Focus RS utódlásával kapcsolatban, s főként a hajtáslánccal kapcsolatban merült fel a legtöbb kérdőjel. Most viszont örömmel jelentjük: a mai nap folyamán hivatalossá vált a vadonatúj Focus RS érkezése, s bár a pontos technikai adatokat egyelőre homály fedi, a hajtáskoncepció ismertté vált.

Egy ideig úgy nézett ki, hogy a radikális RS kivitel végre összkerékhajtást kap, ám végül a Ford úgy döntött, hogy marad az elsőkerékhajtás – bizonyára tömegcsökkentési és költség okokból. A mechanikus önzáró differenciálmű természetesen kötelező kellék,s vélhetően az előd továbbfejlesztett RevoKnuckle nevű függőcsapszeges felfüggesztését köszönthetjük az első tengelynél, a hajtási befolyások csökkentése miatt. Nem is csoda, ugyanis óriási erőt kell útra vinni az első gumikon keresztül: megtudtuk, hogy az új Mustang alapmotorjának kissé felpaprikázott verziója fogja hajtani a Focus RS-t, s a gyáriak azt ígérik, hogy a friss felvonás kb. 10 százalékkal lesz izmosabb elődjénél, úgy, hogy tömege is alacsonyabb marad. A 2,3 literes négyhengeres EcoBoost motor így körülbelül 330-340 lóerőt adhat le, csúcsnyomatéka pedig valahol 480 Nm körül várható - a Mustangban 309 lóerőt és 408 Nm-t teljesít.

A 0-100 km/h-s sprintidőt mi 5,5 másodperc körül saccoljuk (ennél kevesebb elsőkerékhajtással nem igazán érhető el szerintünk), de nem csak gyorsabb, takarékosabb is lesz az újdonság: a gyár 20 százalékos mínuszt ígér. A Ford sportmodelljeinek háza tájáról további újdonság a bejelentett Focus RS mellett, hogy a márka összevonja jelenlegi, nagyteljesítményű autók építéséért felelős részlegeit (Ford Racing, Ford SVT, Team RS), amelyek mostantól Ford Performance néven fognak működni. A Ford Performance pedig a közeljövőben nem kevesebb, mint 12 új nagyteljesítményű modellt fog piacra bocsátani, amelyeknek nagy része globális típus lehet, a Focus RS-hez hasonlóan.