Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Már 35 éve annak, hogy a Mercedes-Benz bemutatta a mára már legendássá vált G-osztályt, amit azóta ugyan folyamatosan frissítettek a lemezek alatt, de alapjaiban mégis még mindig az eredeti modellt vásárolhatjuk meg a kereskedésekben. Ezen készül most változtatni a csillagos gyártó, de gyökeres változásokra nem kell számítanunk.

Az már önmagában sokat elárul a 2017-ben érkező frissítésről, hogy a kódnév továbbra is marad W463. Ettől függetlenül azért jóval nagyobb változásokra számíthatunk az eddigieknél, hiszen most az autó alapjaihoz is hozzányúlnak a mérnökök, ami a hagyománytisztelő modell esetében már-már felér egy generációváltással is.

Természetesen megvannak az okai az óvatoskodásnak: „óvatosnak kell lennünk az örökségünkkel kapcsolatban. Mi valami nagyon különlegeset kínálunk a vásárlóinknak. Tavaly – a G-osztály gyártásának 34. évében – értük el a legkiemelkedőbb eredményeket az eladások tekintetében. Egy csodálatos autóról van szó, ami egyben a mi egyik bálványunk is.” – mondta Andreas Zygan, a Mercedes-Benz SUV csoportjának felelős vezetője.

Szélesebb és - talán - modernebb lesz az új verzió

De nézzük mi is lesz az a nagy változás a veteránnal kapcsolatban. A négyszögletes terepjárót körülbelül 10 centivel kiszélesítik a mérnökök, így 1860 milliméter környékére hízik a szélessége. Az első futóművet is gyökeresen átalakítják. Három- vagy négylengőkaros felfüggesztést kap az autó. Talán az egyik legfontosabb változás mégis a hatalmas – a G350 jelenleg 2570 kilogrammot nyom a mérlegen – súly akár 200 kilogrammos csökkentése a szerkezeti elemek átalakításával.

Ezek a változások arra hivatottak, hogy a terepképességek megtartása mellett növeljék az autó stabilitását aszfalton, valamint növeljék a belső térkínálatot. Úgy tűnik, hogy most az autó külseje sem fog érintetlenül maradni, így számíthatunk egy kis modernizálásra, persze csak a hagyományok megőrzése mellett. Belül ezúttal az új C-osztály formai elemeit láthatjuk majd viszont, és valamivel személyautósabb üléspozíciónak örvendhetünk majd, ahogyan a legújabb vezetéstámogató technológiák is bekerülnek a G-be, az olyan extrákról, mint a LED-es világítótestek már nem is beszélve.

Már ilyen is van belőle

Erőforrások terén a legfrissebb egységekre számíthatunk. A terepjáró minden bizonnyal megkapja majd az E-osztályban hamarosan bemutatkozó háromliteres, turbós benzinest és dízelt, amelyek közül az előbbi állítólag több mint 360, míg utóbbi több mint 300 lóerőt fog majd teljesíteni a legendás Mercedesben. Mindkét motorhoz a csillagosok saját fejlesztésű 9G-TRONIC kilencfokozatú automataváltója társul majd. A jelenlegi eladások körülbelül felét kitevő AMG változatokkal is találkozhatunk majd az alapos frissítésen átesett G-osztályban.

A következő generációs – és állítólag a Ener-G-Force vonalait öröklő - GL-ről is megosztottak velünk néhány újdonságot a stuttgartiak. A hatalmas luxus-SUV 2018-ban érkező verziója a Range Rover és a hamarosan bemutatkozó Bentley terepjáró mellett kíván egy nagy szeletet kihasítani az egyre növekvő szegmensből. A jövőbeli Aston Martin Lagonda alapjait is adó GL-nek akár egy hosszított tengelytávú változatot is készíthetnek a gyáriak, amivel még jobban szeretnék annak luxus jellegét kihangsúlyozni.

Az új GL az Ener-G-Force formáit örökölheti

A Mercedes-Benznél tehát SUV fronton sem pihenne, azok után, hogy a szedán kínálatukat az új S-osztállyal és a vadonatúj C-osztállyal nemrég reformálták meg. Kíváncsian várjuk mennyire lesznek merészek az új G-osztállyal kapcsolatban.