Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A Genfi Autószalon 2014-ben is rengeteg újdonsággal kecsegtetett, de a négykerekűek mellett ezúttal is érdemes volt odafigyelni az őket körülvevő hölgykoszorúra, a lányok ugyanis kimondottan kellemes hangulatot varázsoltak az óriási csarnokokba.

Bájos hölgyek Genfből galériánkbanA képeket szemlélve könnyen beláthatjuk, hogy továbbra is az elegáns és a retro öltözék a divat, miközben a világ minden tájáról érkeznek hölgyek a svájci seregszemlére. A hölgyek szépsége mellett persze kedvességüket is ki kell emelnünk. Legyen szó recepciós, kiszolgáló, autó mellett pózoló, vagy éppen információs pultnál segítő hostess kollegináról, mindenki állandó mosollyal és soha nem szűnő türelemmel tűrte a kérdések és a fotósok hadát. Pedig nem volt könnyű dolguk: Európa, sőt, a világ egyik legnívósabb autószalonján dolgoztak, és voltak közöttük olyanok, akik napi 10-12 órán át emelték szépségükkel az autószalon színvonalát.

Idén is sok-sok Hölgy emelte a szalon színvonalát - galériaA találkozás és az autószalon élményét fényképek formájában ezúttal is elhozzuk Olvasóinknak. Nem is szaporítjuk a szót: nyissák meg galériánkat, mi pedig kellemes böngészést kívánunk! Amennyiben a Hölgyek után esetleg egy autós galériát is megtekintenének, azt a következő linkre kattintva tudják megtenni: http://autopult.hu/autoszalonok/ujdonsagok-kereszttuzeben-oriasgaleria-a-genfi-autoszalonrol.html