2018. Június 19., Kedd

Frissitve:03:37:41

Volvo S90 T6 AWD teszt – Sztereotípiák ellen

Nyomtatás

Valószínűleg mindenki ismeri a sztereotípia szó jelentését, de azért álljon itt feketén-fehéren: felszínesen általánosító vélemény. Hiába próbáljuk, vagy nem is próbáljuk áltatni magunkat, néha mindenki beleesik abba a hibába, hogy hisz ezeknek a legtöbbször negatív, de olykor akár pozitív véleményeknek. Ez pedig nem véletlen, hiszen nyilvánvalóan nem a semmiből kaptak szárnyra ezek a sztereotípiák, de vakon hinni bennük is hiba lenne. Talán még nem értik, hogy mi köze mindennek legutóbbi tesztautónkhoz, a Volvo S90-hez – pedig higgyék el, bőven van.

Kínai: ez a szó az idők során lassan a bóvli, másolat, gagyi és egyéb nem éppen kedves jelzők szinonimájává vált, méghozzá a negatív sztereotípiák miatt. Kár tagadni, van benne némi igazság, de közel sem minden esetben. A Volvo például már évek óta a kínai Geely kezében van, és ennél jobb dolog talán nem is történhetett volna az eredetileg svéd márkával. A kínaiak tőkéjének segítségével a gyártó korábban nem látott magaslatokban szárnyal, és bár mondhatjuk, hogy a tulajdonos ellenére még mindig vérbeli európai márkáról beszélhetünk – és ez sok szempontból igaz is –, az S90 gyártása bizony nemrég Kínába költözött. Immár harmadik tesztautónk célja pedig az volt, hogy az importőr megmutassa nekünk, a távol-keleti gyártás ellenére a minőség nem szenvedett csorbát – sőt, még komolyabb előírások érvényesek a kínai gyárban.

Habár ez az információ talán nem annyira köztudott a Volvóról, de ettől függetlenül mondhatjuk, hogy meg kell küzdenie ezzel a sztereotípiával a svédeknek. Ez azonban csak az egyik, hiszen korábban sokan azt is a gyártó szemére hányták, hogy nem éppen bevállalós formáikkal nem kedveznek a fiatalos vásárlóknak, sőt, kicsit durvábban szólva egyenesen „nyugdíjas autóknak” nevezték őket. Nem szép dolog ez, de ahogyan a legtöbb hasonló előítéletben, úgy ebben is van némi igazság: a Volvo sosem az izgalmas megoldásairól volt híres, elég csak a még jelenleg is futó S60-ra gondolni, ami bemutatójakor még egészen vagány, kettős fényszórókkal igyekezett izgalmasabb lenni, ám a frissítéskor inkább hátráltak a tervezők, ezzel elvéve a formaterv élét. Ugyanakkor persze az is igaz, hogy a minőség és a megbízhatóság fontosabb szempont.

Az S90 így egyszerre két rosszindulatú sztereotípiával is megküzdhet. Kínai gyártás és öreges dizájn? Ugyan… Előbbire később térünk majd rá, utóbbit ugyanakkor nem nehéz megcáfolni: elég ránézni az autóra. Az összkép még mindig nyugodtságot áraszt, de mindezt hatalmas magabiztossággal és erős egyéniséggel teszi. Az XC90-nel bevezetett új formanyelv még mindig ütős: Thor kalapácsa korom sötétben is rögtön felismerhetővé teszi az autót – az adaptív fényszóró mellesleg kifejezetten jól működik –, már ha a jellegzetes hűtőrács nem lenne elég. A közel ötméteres hossz, a szépen ívelő tető és a megosztó, ám szerény véleményem szerint egyedi, stílusos hátsó fényszórók is hozzájárulnak. Mindezt tesztautónk látványos, mélybarna színe és világos, fával díszített utastere fokozta tovább.

Az utastérbe beülve mit sem változik az első benyomás: erős öntudat, látványos megoldások, de földöntúli nyugalom áraszt el mindent. A minden irányban elektromosan állítható, masszázsfunkciós ülések csak úgy kényeztetik az ember fáradt testét, miközben a finom bőr, a fabetétek, a króm elemek és a látványos felülettel megáldott gombok – mint az indító, az üzemmód-választó és a hangerő-állító – illetve a kéttónusú színvilág igazán otthonossá teszi az utazást. A svédek nem cifrázták túl, mégis igazán hangulatossá varázsolták az autót, amihez a digitális műszerfal, a head-up kijelző és a hatalmas, függőleges elrendezésű multimédiás rendszer kellő modernséget ad.

A head-up kijelző egyébként kifejezetten hasznos, a digitális műszerfal pedig minden fontos információt megjelenít, és még néhány különböző stílus is elérhető hozzá, így tulajdonképpen mindent megad, amit elvárhatunk, mégis el tudtunk volna képzelni egy kicsivel látványosabb megoldást. A multimédiás rendszer egyszerűen és gyorsan kezelhető, ismeri a modern okostelefonos kapcsolódási formákat, és az sem igazán zavaró, hogy a klímát is csak innen érhetjük el, de az kétségtelen, hogy meg kell ismernünk a felépítését, hogy igazán jól működjön a „közös munka”.

A második sorban is kifejezetten kényelmes az utazás: a lábtér és a válltér is megfelelő, ráadásul a szélső ülések fűthetőek is, illetve külön klímazónák járnak a hátul ülőknek is. Igaz, a fejtér kihúzott háttal 185 centiig lehet csak elengedő, de ez is jó érték, és a lábtér engedi, hogy kicsit lejjebb csúszva, továbbra is kényelmesen ülve tovább javítsunk ezen – a fejtámlák pedig külön dicséretet érdemelnek, ugyanis hátul kiválóan tartják a fejet. A praktikumra is odafigyeltek a mérnökök, hiszen mindennek megtalálhatjuk a helyét, bőven vannak tárolórekeszek és több USB port is. Az 500 literes csomagtér nem a legnagyobb a kategóriában, de elég lehet mindenre, 12 Voltos csatlakozó is van, és bár a teteje nincs lefedve, ez nem példa nélküli a kategóriában – sőt, inkább általános.

A kínai gyártásnak pedig mondanunk sem kell, hogy nyoma sincs… Az S90 ugyanazt a magas szintet hozza minden tekintetben, mint a korábban, legyen szó anyagminőségről vagy éppen összeszerelésről. Az örök igazságot – miszerint a sztereotípiáknak mindig van valami alapja – azért a Volvo nagy szedánja is megerősíti, de teljes mértékben pozitív értelemben: a „nyugdíjas” jelzőt elfelejthetjük az S90, és úgy általában az összes új Volvo kapcsán, ugyanakkor a nyugalom, ami korábban is jellemző volt a márkára, továbbra is jelen van. Hiába a több mint 300 tagú ménes, egyszerűen nem kívánjuk a száguldást, ráadásul talán nem az S90 a kategória leghalkabb és legjobban szigetelt tagja, de mégis szinte teljesen elszigetel minden idegeskedéstől, amit a külső körülmények okozhatnak. Persze a többi prémium gyártó is tud hasonlót, de a svédek mégis kiemelkednek – legalábbis számomra –, talán a tradíciók miatt.

Ideje azonban rátérni az erőforrásra, hiszen az S90 már több ízben is járt nálunk, ám benzines hajtáslánccal még sosem. Most azonban rögtön a legvadabb, T6 jelű egységgel, összkerékhajtással és nyolcfokozatú automata váltóval érkezett meg szerkesztőségünk garázsába. A kétliteres, négyhengeres szerkezet 310 lóerőt és 400 Nm-t bocsát a sofőr rendelkezésére, aminek köszönhetően 6 másodperc alatt elérhetjük a 100 km/h-s sebességet. Mondanunk sem kell, ez az erő mindenre elég a hétköznapokban: egy-egy előzést pillanatok alatt tudhatunk le vele, a nyolcas automata pedig ügyesen választja ki a megfelelő fokozatot mindehhez.

A teljesítményről tehát felesleges lenne hosszasan tárgyalni, ahogyan a Rolls-Royce esetében szokás meghatározni: elegendő. Csak ismétlem önmagam, de az S90-ben ülve nem kívánjuk a gyorshajtást, de azért kellően meglódul a nagy test, ha szükség van rá. Egyébként, ha mégis kicsit elgurulna a gyógyszer, az állítható futóműnek köszönhetően nem lesz gond: a komfort fokozatban puhán, lágyan, az úthibákon csak úgy átlibbenve sikló méretes szedán sportos fokozatba kapcsolva a dinamikus kanyarokban is egészen jól teljesít – kellően feszessé válik, még ha sportautó nem is lesz belőle sosem. A kormányzás is jobban kedveli a finom autózást: habár kissé plasztikus, kellően pontosan lehet irányítani az autót, a kopptól koppig hármat forduló volán nem a sportolásra lett kitalálva.

Ahogyan korábban már említettem, az S90 nem feltétlenül a kategória leghalkabb, legjobban szigetelt tagja, de a benzines esetén ez nem jelent problémát, az elvárt szintet bőven hozza, ha pedig magasabbra emelkedne a fordulatszámmérő mutatója, egészen kellemes dallamok jutnak be az utastérbe, de azért kellően tompított formában. Az S90 T6 tehát hozza mindazt, amit egy igazi felső-középkategóriás prémiumtól elvárunk, méghozzá a maga egyedi, kifejezetten szerethető stílusában.

Habár szerintem a sztereotípia már önmagában is hordozza a negatív, de legalábbis semleges megítélést, a hivatalos definíció szerint akár pozitív is lehet, és a Volvóval kapcsolatban bizony ilyen pozitív sztereotípiával is találkozhatunk. Ez pedig nem más, mint a biztonság, ennek pedig kétségtelenül van alapja, ugyanis a svédek már régóta tartoznak az élvonalba ezen a fronton, és ez most sincs másként: a különböző vezetéstámogató és biztonsági rendszerek egész garmadája található meg az autóban – tulajdonképpen minden, amit manapság el tudunk képzelni, a félig önvezető rendszertől a holttérfigyelőn, a táblafelismerőn, a 360 fokos kamerarendszeren át egészen az automatikus vészfékrendszerig. Ami pedig még ennél is jobb, hogy mind kifinomultan és kiválóan működik. Ha nem figyelmeztetne olykor az autó, hogy fogjuk a kormányt, bizony néha el is feledkeznénk róla, hogy mi vezetünk, és még a rosszabbul felfestett utakon is legtöbbször működőképes.

Eddig kifejezetten pozitív lehet a Volvo S90 megítélése, és ez nem is változik, ám a T6-os hajtásláncra a töltőállomásokon bizony ráncolhatjuk a homlokunkat. A 9 litert is meghaladó tesztfogyasztásnál azért ki lehet autózni jobbat is, de a 7,5 literes normakör is jól mutatja, hogy hiába a viszonylag kis motor, a teljesítményért áldoznunk kell – ezen a ponton azért meg kell említenünk, hogy a versenytársak ennél jobb eredményeket is fel tudnak mutatni. A nagy teljesítmény nyújtotta magabiztosság jó dolog, de az S90 esetében mi beérnénk egy gyengébb egységgel is, ami kedvezőbb fogyasztást és így is bőven elegendő erőt biztosítana – főleg annak fényében, hogy az autó karaktere sem kívánja a száguldozást. Noha ebben az esetben le kell mondanunk az összkerékhajtásról, de ezt mi nem bánnánk, hiszen itthon közel sem elengedhetetlen, és a fogyasztást is csak növeli.

Ráadásul a gyengébb változat árban is jobban megérheti, ugyanis minden jóval felszerelt tesztautónk bizony már a 24,2 milliót karcolta – igaz, normaáron alig több mint 20 millióért is a miénk lehet az izmos S90. Amennyiben megelégszünk a 250 lóerős, elsőkerekes T5-tel, máris 3 milliót spórolunk, és ha további 60 lóerőről is lemondunk, úgy már összesen 5,46 milliót tarthatunk meg a T6-hoz képest. Ha inkább még nagyobb teljesítményre, de mellé hatékonyabb működésre vágyunk, úgy a 407 lóerős összteljesítménnyel rendelkező T8-ért körülbelül 3,25 millióval kell többet fizetnünk, de ezért az alapfelszereltség is valamivel magasabb. Amennyiben mégis a dízelek felé fordulnánk, úgy a 235 lóerős D5-höz is 2,1 millióval olcsóbban juthatunk hozzá, mint a T6-hoz, és bármennyire is a benzinesek hívei vagyunk, az öngyulladós ezúttal tényleg jobban megérheti – főleg, hogy egy jól sikerült erőforrásról van szó.

Konkurensekből nincs hiány: a teljesítményt alapul véve a német trió esetén már a hathengeres egységek jönnének szóba, de például a BMW esetében a kétliteres, négyhengeres 530i is hozza majdnem ugyanazokat a menetteljesítményeket, hiába gyengébb közel 60 lóerővel. A bajor 6,2 másodperc alatt van százon, több mint 1 literrel kevesebbet fogyaszt és mindent bele felszereltséggel sem sokkal drágább – normaáron pedig még az összkerékhajtással korrigálva is 1,75 millióval olcsóbb. A Mercedes-Benz E-osztály esetében is a négyhengeres, 245 lóerős egységet kell felhoznunk, amely szintén 6,2 másodperces 0-100-as sprintet szavatol, ugyancsak hatékonyabb fogyasztással, szintén olcsóbban – igaz, hozzá összkerékhajtás nem elérhető. Esetükben azért meg kell említeni, hogy az izmosabb, hathengeres motorok már jóval drágábbak a Volvónál, de cserébe gyorsabbak is.

Az Audi A6 jövőre új generációba lép, így talán kevésbé mérvadó, de azért említsük meg, hogy a 252 lóerős kétliteres benzinessel, összkerékhajtással 6,5 másodperc kell neki a 0-100-as sprinthez, és a másik két némethez hasonló áron kínálja magát – tehát a Volvónál olcsóbban. Ne feledkezzünk meg a Jaguar XF-ről sem, ami az új, kétliteres, 300 lovas négyhengeres egységgel és összkerékhajtással karöltve 5,8 szekundum alatt van százon, és árban már közelebb áll a Volvóhoz. Lexusból a hibrid GS 450h jöhet szóba 345 lóerővel, normaáron bőven 20 millió alatt. Az S90 tehát a legizmosabb benzines hajtáslánccal nincs a legjobb helyzetben árazás szempontjából, de ahogy már említettem, egy gyengébb egységgel máris fordulhat a kocka, és aki beleszeret a svédek által nyújtott atmoszférába, azt nehezen beszélik majd le arról, hogy a Volvót válassza – ezt pedig meg is értjük.

Néhány szóban

A „kínai” Volvo S90 minden negatív sztereotípiát leküzd, míg a pozitívokat megerősíti. A minőség a távol-keleti gyártással is maradt a megszokott, magas szinten, a „nyugdíjas” megjelenés pedig már a múlt, hiszen az S90 eleganciát és magabiztosságot sugároz. Mindeközben a nyugodt és stressztől mentes atmoszféra maradt, illetve a biztonság is a legmagasabb szinten van. Az S90 hozza azt, amit egy prémium felső-középkategóriástól elvárhatunk: kényelem, kiváló helykínálat és magas minőség. Ezt ráadásul a T6-os erőforrás nagy teljesítménnyel is megfejeli, de ettől függetlenül mi nem a legerősebb benzinessel vinnénk haza a Volvót, hiszen hiába az izmozás, a Volvo nem kívánja a száguldást, viszont a nagy teljesítmény magas fogyasztást és árat eredményez.

Előnyök: Nagyon jól sikerült, igazán stílusos formaterv; Egyedi hangulatú beltér; Példás minőség; Luxus és kényelem; Remekül működő, szériában járó fejlett asszisztens rendszerek; Egyedülálló aktív-passzív biztonság

Hátrányok: Kissé plasztikus kormányzás; Az alapból jó ár/érték arányhoz képest a T6-os hajtáslánc drága; Lehetne jobb a fogyasztás

Alapadatok Futómű Karosszéria Mérések Költségek
 



Szóljon hozzá!

A hozzászólások nem tükrözik az Autó Pult véleményét, értük az oldal nem vállal felelősséget.
Regisztráljon Ön is! A regisztrált felhasználók hozzászólása azonnal megjelenik.

Share/Save/Bookmark