
A Toyora Supra újjáéledődéséről szóló pletykák, találgatások és hírek jóformán egyidősek a hátsókerékmeghajtású GT86 körüli lázzal, ám igazolást eddig nem nyertek. Ezúttal viszont Tetsuya Tada, a GT86 főtervezője jelentette be, hogy a Toyota elnöke azzal a feladattal bízta meg, mihamarabb rukkoljon elő a Supra utódával. A modell pedig úton van, sőt a 2017-es debütálás előtt jóval már a motortér tartalmával kapcsolatban is megtudhatunk részleteket.
A minap még az is felszínre került, hogy nem is egy, hanem rögtön további két sportmodellel bővülne a japánok palettája. A Supra személyében a GT86 fölötti pozícióba kerülne versenyképes modell, míg egy, az alsóbb szegmensbe betörő típus ugyancsak várható, utóbbiról egyelőre semmit sem tudhatunk. A spekulánsok ellenben azt állítják, ő lesz az új MR-2, azaz egy csapásra két legendás nevet élesztene fel a Toyota.
Pontos időbeosztásról ugyan nem kaptunk információt, azonban Tada elkergette a Suprára vágyók lázas álmait: „a GT86 fejlesztése öt évbe tellett, így minimum ennyi szükségeltetik a másik kettőhöz is”. A Supra utódja prioritást élvez, így elsőként ő gördül majd ki a japánok garázsából, az előzetes információk szerint 2017 év végén.

Mindeközben újabb találgatások láttak napvilágot, amelyek szerint a Supra akár közös vállalkozásban is újjáéledhet, mégpedig a Tesla hathatós segítségével. A két gyártónak ugyanis már van együttműködési viszonya az elektromos RAV4 EV kapcsán, de nyilvánvalóan még korai ilyen spekulációkról beszélni, főleg annak tudatában, hogy a Toyota a BMW-vel is összeszűrte a levet nemrégiben.
A legfrissebb hírek viszont arról szólnak a japánok háza tájáról, hogy a motortérbe 2,5 literes, négyhengeres turbófeltöltéses erőforrás kerül, melynek munkáját elektromotor is segíti majd, összesen 400 lóerőt adva a vezető kezébe. Ehhez viszont teljesen új erőforrást kellene fejlesztenie a gyártóóriásnak, ami a márkát ismerve nem lehetetlen vállalkozás, de fogós kérdés, hogy egy ilyen új hajtómű milyen előnyökkel járna például a jelenlegi 3,5 literes V6-os hibrid hajtáslánccal szemben, amely már kellemesebb orgánuma miatt is jobban illene a sportmodellbe. A valószínű helyezet az, hogy a Toyota mérnökei egyelőre a lehetőségek között szemelgetnek. Ezek között a teljesen új motor és a nagy, szívó V6-os mellett a jelenlegi kínálatban lévő erőforrások turbósítását is megtalálhatjuk, ám sem a GT86 motorja, sem pedig a 250h néven hamarosan érkező kétliteres hibrid hajtáslánc nem a nagyteljesítményre való feltöltésre készült. Hogy melyik lesz a végső út, az csak idővel dől el.
A Supra utódjának kifejlesztése viszont mindenképp tovább frissítheti a japánok vérét sportautós fronton, hiszen olyan legendás nevek élednek újra hamarosan mint a Mazda RX-7, a Honda NSX vagy a Nissan új Z kupéja. Szó, mi szó, rá is fér a Toyotára ez a lendület.
