
Talán sokan már nem is emlékeznek rá, de a Suzuki két érdekes tanulmányautót is bemutatott az idei Genfi Autószalonon, ráadásul már akkor ígéretet tettek, hogy mindkét jármű elkészül majd sorozatgyártásban is. Ezúttal újabb információkat osztottak meg velünk a két négykerekűről, illetve azok szériába kerülő változatairól – melyekben vadonatúj erőforrások is bemutatkoznak majd.
Elsőként az iK-2 alapjaira épülő kisautó készül majd el, mely a B-szegmensben indul majd harcba, ezzel ellenfelet állítva az olyan vadonatúj modelleknek, mint az Opel Corsa, a Mazda2, a Hyundai i20 vagy éppen a Skoda Fabia. Noha nagy összehasonlítónkban is helyet kapott egy Suzuki a Swift képében, a gyáriak elmondása szerint az újdonság annál jóval nagyobb teret, divatosabb formákat és nem mellékesen méretesebb csomagtartót kínál majd – nem is beszélve a modernebb hajtásláncokról.
Nem csak modern, divatos is
Természetesen a Swift sem marad utód nélkül, ám felvetődhet a kérdés, hogy a következő generáció milyen helyet foglal majd el a kínálatban, hiszen az iK-2 és az aprócska Celerio között nem marad túl nagy rés hazánk gyártmányának. Az azonban biztos, hogy a hamarosan érkező vadonatúj kisautóban debütáló 1,0 literes turbós erőforrást a következő Swift is megkapja majd. Részleteket egyelőre nem árultak el a japánok, de várhatóan több teljesítményszinten is elérhető lesz a motor.
Nagyobb lesz, mint a Swift
Ami azonban az új egyliteresnél is izgalmasabb lehet, az a Suzuki első hibrid hajtásláncának bemutatkozása, mely az úgynevezett félhibrid (mild hybrid) megoldást alkalmazhatja – tisztán elektromos utazásra tehát nem lesz képes.
A mini-crossover csak 2017-ben érkezhet
Természetesen a másik Svájcban bemutatott tanulmányról, az iM-4-ről is ejtettek pár szót a gyáriak. Ígéretük szerint a Celeriónál hajszállal nagyobb mini-crossover is sorozatgyártásba kerül, ám ez leghamarabb 2017-ben valósulhat majd meg. Ezt a modellt azonban nem tekinti SUV-nak a vezetőség, hiszen arról is beszéltek, hogy a Vitara és az SX4 S-Cross mellett nem készülnek újabb hobbiterepes modellel.
Hátulról nehezebben emészthető az iM-4
A Jimny rajongóinak azonban nem kell aggódnia, hiszen – ahogyan már többször – a japánok biztosítottak minket arról, hogy érkezik a kis terepjáró utódja. Erre azonban legalább 2018-ig várnunk kell még, és akkor sem számíthatunk nagy meglepetésre, lévén a Suzuki nem szeretné elveszíteni a típus rajongótáborát, akik ragaszkodnak a hagyományos megoldásokhoz.
Szemből kedves arcot mutat
A Suzuki tehát magabiztos a jövőt illetően, melynek első lépésként hamarosan köszönthetjük majd az iK-2 alapjaira épülő kisautót, mely új, minden eddiginél versenyképesebb szereplőként száll majd be a B-szegmensbe. A kitűnően teljesítő Vitarát elnézve pedig van félnivalója a konkurenseknek – az egyetlen vízválasztó csupán az újdonság árazása lehet majd.
