120 éve van versenyben a Mercedes-Benz - az első alkalomra emlékeznek

Nyomtatás

A Mercedes-Benz nem csak az autógyártásban brillírozik már a motoros négykerekűek megalkotásának kezdete óta, hanem az ezzel együtt éledező motorsportok világának is aktív részt vevője és megalkotója volt. 120 éves múltjukat pedig most egy rövid visszatekintéssel ünneplik, méghozzá az egyik legelső versenyük felelevenítésével.

A világ első autós megmérettetésének tartott 1894-es rendezvényn Daimler motoros Peugeot és Panhard-Levassor modellek, valamint Benz négykerekűje versengett egymással. A 126 kilométer hosszú megmérettetés akkoriban nem a sebességről és a gyorsaságról szólt, hanem sokkal inkább a kitartásról, a megbízhatóságról és a biztonságról. A Peugeot és a Panhard & Levassor által indított Daimler hajtású négykerekűek együttesen diadalmaskodtak – és ezzel együtt haza is vitték az 5.000 frankos fődíjat.

Benz saját gyártású autója nem volt ilyen szerencsés, de azért a 3,5 lóerős járgány így is célba ért, méghozzá az 5. helyen. Nagy meglepetésre a versengést óriási sikerek övezték, és ezernyi néző volt kíváncsi a végeredményre. A Le Petit Journal így tudósított az eseményről: „a konvoj előtt, mellett és mögött rengeteg biciklis halad, sőt sokan a saját építésű mechanikus járműveikkel próbálják teljesíteni a távot.” Az egyikük maga Gottlieb Daimler volt.

Érdekes, hogy a Mercedes ekkor látta be, hogy a gőzhajtású autók sorsa megpecsételődött. A gyáriak így kommentálták a versenyt: „Jules Albert de Dion gróf gőztraktorja, ami a modern kor alternatívája, most teljesen bizarrnak tűnik. Hiába teljesítette leggyorsabban az utat, a szabályokat és előírásokat sokkal kevésbé hatékonyan sikerült betartania, mint a kifinomult gépkocsiknak. Más gőzhajtású járművek is részt vettek a versenyen, de három közülük – a rossz útviszonyok miatt – be sem tudta fejezni a 126 kilométeres versenyt.”

A Mercedes-Benz azóta is sokszor elöl jár az autógyártás területén, és ami a modellek kvalitásait illeti, ez most sincs másként (amire talán nincs is jobb példa, mint a nemrég tesztelt E-osztály).




Szóljon hozzá!

A hozzászólások nem tükrözik az Autó Pult véleményét, értük az oldal nem vállal felelősséget.
Regisztráljon Ön is! A regisztrált felhasználók hozzászólása azonnal megjelenik.

Share/Save/Bookmark