Az autós szerelem szinonimája minden idők legdrágább brit járműve

Nyomtatás

Egyelőre még nem az, de a látottak alapján készséggel előre odaadományozzuk neki a címet: a Gooding & Co által árverésre bocsátott Jaguar XKSS minden idők legdrágább brit autója lehet. A 60 éves modell értéke az ötmilliárd forintot is elérheti.

Bár a Jaguar hivatalosan bejelentette, hogy néhány vadonatúj példány erejéig ismételten legyártja az ikonikus XKSS sportautót, egy eredeti példánynál nagyobb érték nincs is. Ezt bizonyítja a modell, amely március 10-én kerül kalapács alá. A Le Mans-győztes D-Type versenyautóra épülő jármű szülési körülményei meglehetősen nehezek voltak: egy váratlan tűzeset elpusztította a gyártás befejezésére váró állomány egy részét még 1957-ben. A kilenc odaveszett modell után mindössze 16 példány gördült ki a gyárkapun, amelyre a gyűjtők azonnal lecsaptak.

Cikkünk tárgya új korában került a kanadai tulajdonosához, ahol csak ünnepnapokon hallatta hangját a hathengeres erőforrás, az 5,6 másodperces 0-100-as sprintet pedig vajmi kevésszer ízlelhették meg a sportautóban. A modell állapota viszont így makulátlan maradt, és most, a veterán piac élénkülésével több, mint 10 év után kerülhet ismét eredeti XKSS kalapács alá. Így a várakozások is hatalmasak: a végső ár akár 16,8 millió dollár is lehet, amivel a 2015 decemberében 11,8 millióért értékesített Aston Martin DB4 Zagato elé sorolhat be a modell, minden idők legdrágább brit autójaként.

Ami a tűzesetben elpusztult 9 modellt illeti, a Jaguar most nekilátott a feltámasztásnak: az újonnan készülő, 262 lóerős XKSS modellek a kiválasztott ügyfelek számára kétmillió dolláros áron elérhetők.




Szóljon hozzá!

A hozzászólások nem tükrözik az Autó Pult véleményét, értük az oldal nem vállal felelősséget.
Regisztráljon Ön is! A regisztrált felhasználók hozzászólása azonnal megjelenik.

Share/Save/Bookmark