Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Aki gyönyörű hazánkban közlekedik autóval – és aki nem, igazából az is –, az pontosan tudja, hogy az útviszonyok Magyarországon bizony bőven hagynak kívánnivalót maguk után. Vannak azonban országok, ahol még rosszabb a helyzet: ilyen például Oroszország, a Lada otthona, amelynek modelljein bizony érezhetjük is ezt. Így például a korábban tesztelt négyajtós Vesta is jól bírta a kiképzést, de az új, emelt hasmagasságú kombiként színre lépő Vesta SW Cross még könnyebben veszi az akadályokat – ezt pedig nemrég szerkesztőségünk garázsában járva bizonyította be.

A részletek is a helyükön vannak - galériaTulajdonképpen ismét hosszú sorokat lehetne írni a Lada magyarországi visszatéréséről, ám mindez már közel három éves történet, és többek között az egyre szélesedő kereskedőhálózatnak is köszönhetően lassan mindenkiben realizálódik, hogy igenis lehet új Ladákat kapni a magyar piacon. Az olyan modellek fejlesztésekor, mint a Granta vagy a Kalina – a Nivá… bocsánat, 4X4-ről nem is beszélve – talán még nem igazán volt szem előtt tartva az európai visszatérés, ám a Vestába már teljes erejüket beleadták a mérnökök, és ez meg is látszik a modellen.

Nos, nemrég megérkezett a Vesta Kombi, illetve annak alapjaira épülő, emelt hasmagasságú SW Cross verziója is hazánkba, mi pedig nem voltunk restek alaposan vallatóra fogni őket. A Kombi változat tesztje is hamarosan érkezik, ám ezúttal az SW Cross kivitelről fogunk értekezni, amely a korábban a prémiumok által megalkotott, ám mostanra már sok gyártó által átvett, úgynevezett terepkombi – vagy ahogyan mi szoktuk emlegetni, telekjáró – kategóriában próbál szerencsét.

Igazi vagány - galériaEnnek megfelelően nem maradhattak el a műanyag betétek, melyek alaposan körbeveszik az autó alsó éleit, és azt kell mondanunk, hogy kifejezetten jól állnak a Vestának. Mindezt a hasmagasság 2,5 centis emelése – amivel a kisebb crossoverek szintjét bőven hozó, 203 mm-es értéket biztosít az autó –, a 17 colos, vagány keréktárcsák és a menő kombiforma is megerősít. Az SW Crossra kifejezetten jó ránézni, és ezt az autót folyamatosan kerek szemekkel figyelő gyalogosok pillantásai is bizonyítják. Az alapformák egyébként is mutatósak, az ízlésesen elhelyezett krómbetéteknek, a D-oszlop finom kis fekete betétjének és a kettős kipufogóvégnek köszönhetően pedig a részletek is a helyükön vannak, ráadásul még az alapáras fehér szín is jól állt a tesztautón – de mi azért a menő, narancsszerű fényezést választanánk.

A Lada egyébként ügyesen menedzselte a Kombi tervezését, ugyanis a hátsó lökhárítók és fényszórók teljesen megegyeznek a szedán elemeivel, amin sokat spórolnak – ez egyébként abból a szempontból is érdekes, hogy így tulajdonképpen a Sedan változatból is bármikor tudnának Cross verziót varázsolni, de ez persze nem fog megtörténni. Apropó fényszórók: a formákkal és a grafikával nincs gond, de a mai világban egy LED-es nappali menetfényt azért szívesen fogadtunk volna az autóra, de ezt a békát azért könnyen le tudjuk nyelni.

Mutatósak az ülések - galériaAz utastérbe bepillantva is fogad minket néhány új, egyedileg az SW Cross számára tervezett elem. Ilyenek például az új, egyébként mutatós, és alapvetően egészen kényelmes ülések, melyek színes betétekkel is rendelkeznek. A fehér mellett narancssárga is lehetne a kárpit színe, és ugyanez igaz a műszerfalon illetve az ajtóbetéteken található, mintás díszlécekre is. A műszerfal is vagányabb lett, és a Cross felirat sem maradhat el róla – bár a központi számítógép kezelése hagy némi kívánnivalót maga után. Ugyanez igaz az érintéseket kissé nehézkesen érzékelő, napon igencsak rosszul leolvasható multimédiás megjelenítőre is, amely ezeket leszámítva kellemes grafikával és egészen logikus felépítéssel bír, magyarul azonban nem tud.

Elég nehezen leolvasható a képernyő - galériaA Lux felszereltségű tesztautónk egyébként olyan extrákkal is fel van szerelve, amit nem feltétlenül várnánk. Ilyen például a hátsó ülésfűtés – és ezzel együtt egyébként az első is háromfokozatú lett a Sedan verzió mindössze egy állásával szemben –, a tolatókamera, automata klíma, fűtőszálas szélvédő vagy éppen navigációs rendszer. Az anyagok minősége hozza a kategóriától elvárt szintet, és a mutatós betétekkel és jól megválasztott mintázatú műanyagokkal a minőségérzet talán még jobb is, mint amit várnánk. Vannak azonban furcsaságok: ilyen például a műanyag, igencsak rossz fogású kormány, amit felárért sem lehet bőrre cserélni, vagy a kemény szélső könyöklők, amikett azért nem értünk, mert máshová jutottak puhább betétek az ajtóra.

Az összeszerelés nem tökéletes, hiszen itt-ott azért lehetne igényesebb az illesztés, viszont menet közben nem zavar minket felesleges nyikorgással az autó, így ezt is elnézhetjük neki. A helykínálat egyébként dicséretes: akár két 185 centi magas felnőtt is kényelmesen elfér egymás mögött, és az üléspozíció is kellemes – egyedül a hátsó fejtámlák emelkedhetnének magasabbra. A praktikummal sincs gond, a középkonzol alatti rekeszben, a pohártartókban, a könyöklő alatt és az ajtózsebekben van elég hely a kisebb cuccainknak. Habár hátra nem jutott ajtózseb, a középről lehajtható, jól pozícionált könyöklő a két pohártartójával némiképp kárpótol, ahogyan az elsők mellett hátul is feltűnő USB és 12 Voltos aljzatok is hasznosak.

A műszerfal is egyedi - galériaA csomagtér mérete nem változott a Sedan 480 literes értékéhez képest – legalábbis a kalaptartóig pakolva –, ám a kombi karosszéria sokkal jobban kiaknázható, és rengeteg praktikus megoldással is készültek az oroszok. Ilyenek például a padló alatti habszivacs rekeszek, melyeket igény szerint ki is tehetünk, ezzel mélyebbé téve a csomagteret, de ott vannak például a kis oldalsó akasztók, és egy rekesz is akad, a 60:40 arányban dönthető hátsó üléstámláknak köszönhetően pedig tovább bővíthetjük a helyet.

A motortérben ismerősként köszönthetjük a Lada 1,6 literes, 106 lóerős szívó benzinmotorját, aminek ezúttal egy kicsit nehezebb kasztnit kell mozgatnia, mint a Sedan esetében – köszönhetően a szerkezeti megerősítésnek és a kombi karosszériának. Ezzel pedig meg is gyűlik a baja: karakterről nem igazán beszélhetünk, hiszen alsó fordulatszám-tartományban legfeljebb az adott sebesség tartása megy neki, de igazából pörgetve sem érezzük, hogy nagyon megindulna – a 148 Nm-es csúcsnyomaték 4200 1/perces fordulatnál köszön be, de ezt nem annyira érezzük. Az előzésekhez nem csak lendület, hanem egy kis bátorság is szükséges. Már a 12,7 másodperces sprint is sokatmondó, de a rugalmasság, illetve annak hiány az, ami igazán aggasztó lehet.

Kár, hogy nincs más alternatíva - galériaEgyébként a motor fix fordulaton egészen kulturált, de gyorsításnál azért erősen hallatja nem éppen kellemes orgánumát – összességében azért nyugodtan lehet utazni az SW Crossban. A Lada egyik csodája – legalábbis kategóriájához és árához mérten – azonban kétségtelenül a futóműve, amely még a néhol szörnyű magyar utakon is képes kifejezetten kényelmes lenni. Érezni, hogy az oroszok olyan konstrukciót szerettek volna megalkotni, amelyet nem hoznak zavarba az úthibák. Ez sikerült is nekik, hiszen az SW Cross egészen ügyesen lépi át ezeket, emelt hasmagasságával pedig magabiztosan közlekedhetünk szinte mindenhol.

Ennek persze van némi ára is, habár egy ilyen jellegű autó esetében ez bőven belefér: a puhaság okán a gyorsabb kanyarokat annál kevésbé szereti az autó, ami az oldaldőlésben is megmutatkozik – nem érezzük túlságosan stabilnak ilyenkor az SW Crosst, de mentségére legyen szólva, nem is száguldásra szánták. A kormányzás – a műanyag volánon túl – szinte teljesen érzéketlen, és nem is igazán pontos, de a feladatát azért ellátja.

Tágas, és ülésfűtés is van - galériaAzt hiszem a teljesítmény hiányában talán joggal várhatnánk, hogy legalább a fogyasztásmérő kellemes adatokkal kecsegtet majd minket, de sajnos nem. A 8,5 literes tesztfogyasztás körülbelül 60 %-ban autópályás és 40 %-ban egyéb útszakaszokból állt, de a 7,3 literes normakör is jól mutatja, hogy nem túl egyszerű alacsonyan tartani az SW Cross étvágyát – ez pedig a magasabb felépítésnek a többletsúlynak is köszönhető, habár már a Sedanban sem volt éppen aszkéta.

A Vesta SW Cross összességében sokat ad, de azért néhol el is vesz, így természetesen az árcédulája is nagyon fontos lehet. Esetében a „fapados” Standard felszereltségi szint nem opció, így csak a Comfort és a Lux verziók érhetők el – igaz, mi egyébként is csak Comfort szinten vennénk meg az autót, hiszen az már tartalmazza a legfontosabb extrákat. Az alapár így 4,25 millió forint, a tesztautónk pedig már 4,55 millióba került a minden jót tartalmazó Lux szinten. Ez azért tetemes felár a Sedanhoz és a Kombihoz képest, hiszen azok 3,5 illetve 3,8 millióba kerülnek Comfort szinten, és bár a mutatós kiegészítők illetve a hátsó tárcsafékek – a többi Vestában dob van hátul – hozzáadnak az értékhez, de ezen az árszinten rengeteg pénz 750, illetve 450 ezer forint.

Lehetne olcsóbb - galériaA vagány SW Crosst így valószínűleg nem túl sokan választják majd, és hiába vagány, igazából valóban csak annak érheti meg, aki igazán beleszeretett. Konkurens tulajdonképpen csak egy van, de az elég erős. A Dacia Logan MCV Stepway ugyanazt a filozófiát követi, mint az SW Cross: vagány betétek, emelt hasmagasság, kombi felépítés, jutányos ár. Csakhogy a román versenyző utóbbiban jóval erősebb, és bár a Lada elmondása szerint a Vesta magasabbra van pozícionálva, mint a Logan, de néhány valóban hasznos extráját leszámítva azért közelebb áll hozzá, mint a többi konkurenshez. A Logan MCV Stepway 0,9 literes, 90 lovas, hatékonyabb és dinamikusabb turbómotorral, valamint minden extrával felszerelve – amibe például bőrülés is beletartozik – mindössze 3,81 millióba kerül. Ez pedig tesztautónkhoz képest több mint 700 ezer, de még az alapárhoz képest is közel 450 ezer forint mínuszt jelent, ami 10-18 %-os különbséget is jelenthet – ennyivel pedig nem rosszabb a Logan, még ha a Lada megoldásai néhol igényesebbek is.

Persze a most frissülő Suzuki Vitarát vagy éppen az új Dustert is meg lehetne említeni, melyeket mind hazavihetjük a Vesta SW Cross árán – sőt, még a nagyobb Suzukit, az SX4 S-Crosst is –, ez pedig nem túl szerencsés az oroszok szempontjából. Mindenesetre a Lada jó irányba indult el a Vestával, de azért bőven van még mit csiszolgatni rajta, és itt főleg az egyetlen tagú, nem gyors, de cserébe nem is hatékony hajtásláncra, illetve a talán kissé túlzó árra gondolunk – ez azonban nem jelenti azt, hogy aki mégis az új telekjáró Ladát választja, nem lehet majd boldog vele.

Néhány szóban

A Lada Vesta SW Cross egy igazán mutatós, divatos autó lett, aminek terepes kiegészítői és emelt hasmagassága nem csak a divatos, crossoveres stílust, hanem vagányabb képességeket is biztosít neki. A tágas utastérben szintén jól érezhetjük magunkat, még ha vannak is kisebb hibák, ám a hajtáslánc hiányosságait nehéz megbocsátani az autónak: egyáltalán nem dinamikus, és ráadásul elég szomjas is, de a hétköznapokban azért el lehet használgatni. Egy vonzóbb árcédulával egészen jó ajánlat lehetne az SW Cross, ám a közel 4,25 milliós alapár valószínűleg sokakat eltántorít majd a vásárlástól, akit azonban mégsem, az alapvetően boldog lehet majd a Ladájával.

Előnyök: Látványos megjelenés; Fejlett extrák; Jó helykínálat és praktikum; A Lada név vonzereje

Hátrányok: Néhol gyenge minőségű, zavaró megoldások; Lehetne jóval olcsóbb;  Érzéketlen kormányzás; Magas fordulaton hangos és bizonytalan

Alapadatok Futómű Karosszéria Mérések Költségek
 

Kommentek