Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Nem panaszkodhatom, az utóbbi hónapokban elég tisztességesen megszórtak crossoverekkel, aminek az lett az eredménye, hogy a hagyományos értékrendem ellenére sem bánom a közelebbi kapcsolatot ezekkel az emelt, magasított, felpuffasztott teremtményekkel. Ráadásul a franciák már jóformán zsigerből nyomják ezt az irányt, jó érzékkel. Ezzel szemben, persze nem önhibájából, a C3 Aircross sok újdonságot már nem tudott mutatni számomra, hiszen még jóformán el sem feledtem a 100 lovas dízel tesztautót, már indultam a benzines variánsért. Ugyanakkor végül éppen ez a gyors egymásutánban történt váltás tette igazán érdekessé a dolgokat.

Céltudatosan divatos - galériaA Citroёnben abszolút becsülendő, hogy sok-sok év után megint mernek olyat mutatni a világnak, ami ugyan a trendek által kijelölt útvonalra gördül ki, de mégis kicsit másképp, más stílusban, egyediséggel és egyéniséggel átitatva. Ebben a stílusban a nullás kilométerkövet egyértelműen a Cactus tette le, amely köré igyekszik most a márka rendezni a többi modellt is – a kompakt, levegőbuborékairól elhíresült modell jelölte ki azt az utat, ami mellett a franciák elköteleződtek, olyannyira, hogy az elunt C4-es száműzésre került a modellkínálatból. Utóbbi helyét az alaposan átdolgozott Cactus veszi át, ami köré egyre több, hasonló formanyelvű és stílusú típus gyűlik.

Az Aircross alapjait az ugyancsak bohókás, és már önmagában is crossoveres stílusú C3 adta, azonban a franciák kicsit magasabbra építették a kis crossovert, amely pufókabb és mokányabb is lett egyben. Amolyan igazi kis városi dög, teljesen uniszex, hiszen egy-egy színkombinációval akár maszkulinabb vagy épp femininebb küllem érhető el.

A narancsból sosem elég - galéria

A dizájnelemmé avanzsáló tetősínek szinte védjegyévé váltak a márkának, olyannyira, hogy a franciák – bizonyos színcsomagok megváltásával – akár narancs színben emelik ki ezt a részletet. Ahogy a C-oszlop ablakait is, amelyek rendhagyó módon plexiből készültek. Noha jól néz ki és valamelyest át is látható a csíkozott felület, tolatáskor nem a legjobb kilátást nyújtja. Valahol a crossover/SUV műfaj önmagában is erről szól: a vagányságért áldozni kell mindig valaminek az oltárán.

A színes dizájn pakk bepipálásával mindemellett a fényszórók kerete is élénk árnyalatot kap, s erre akár a belsővel is rímelhetünk, azonban az utastér felvidítása megint csak külön csomagot jelent. Összességében a C3 Aircross az alsó, terepjárós megoldásokat idéző betéteknek, a magas építési elvnek köszönhetően mokány benyomást kelt, formai játékával pedig oldja a komolyságot.

Igényes részletek odabenn is - galéria

A Citroёn egyébként már a világítótestekkel való optikai csalódást is védjegyének tekintheti – a felső sorban, azaz optikailag a fényszóró helyén már „csak” menetfény lapul, míg a fényszóró valódi feladatát lentebb látja el egy világítóegység. Egyébként összességében az Aircross olyan, mint egy nagyobbra és magasabbra fújt C3: tesztalanyunk az alapját adó C3-nál majd’ 16 centivel hosszabb, picikét szélesebb és 12 centivel magasabb, de például a tengelytávja is 6,5 centivel hosszabb, aminek a tágasság érzetében nagy szerepe van. Ami érvényesül is, hiszen az autóban elöl és hátul teljesen jó helykínálattal találkozunk, s nincs a hátsó fejteret korlátozó kupésan lejtő tetőív sem.

Ezúttal az összeállítás nem került összehangolásra, hiszen odabenn szürke díszítést alkalmazó csomag kelt kicsit komorabb hatást, egyúttal bemutatva azt, hogy a crossover rendelkezhet komolyabb énnel is.

Felbukkannak régi ismerősök is - galéria

Az ülések fotelszerű kialakításukból következően kényelmesek, a vezetőt pedig lehajtható kartámasz is kényezteti. Az alapesetben 410 literes poggyásztér a hátsó üléssort tologatva 520 literig fokozható, a praktikus rekeszekből pedig nincs hiány. Az anyaghasználat jellemzően és érthetően kisautós, ennek megfelelően pár helyen összefuthatunk kopogós, fekete műanyagokkal, de a franciák ügyesen bántak a jobb minőségű textúrákkal, így a legtöbb helyre ahol érintkezünk a műszerfallal, puhább matériák kerültek. Mindemellett az összeszerelési minőséggel sem volt komolyabb gond.

A jó hangulatú utastér középpontjában a minden funkciót tömörítő érintőkijelző áll, amivel kapcsolatban továbbra is fenntartásokkal élnék. A klímakezelés megérne 1-2 plusz gombot vagy hőfok tekerőt, mert így körülményes a szellőztetés állítása és a vártnál jobban elvonja az érintőpanel kezelése a figyelmet az útról. Tesztalanyunkban a feláras, navigációt is tudó rendszer dolgozott, amely már képes az Android Auto vagy az Apple CarPlay kezelésére.

Az anyaghasználat abszolút korrekt - galéria

Egyetlen baki, hogy a középkonzol aljára telepített okostelefon vezetéknélküli töltő felett foglal helyet az adott részt hangulatosan megvilágító LED, amely így pont a töltőpadra helyezett telefon kijelzőjén tükröződik, pontosan a vezető szemébe. Ettől eltekintve viszont az ergonómia korrekt, a kezelőszervek, az óracsoport átlátható és könnyen kezelhető.

A tesztre fogott példány két dologban különbözik a két hete vallatóra fogott modelltől: magasabb felszereltséggel és benzinmotor-automataváltó párossal érkezett meg az Autó Pult garázsába. Noha a dízelmotor és a kézi váltó kellemes és élhető összeállításnak bizonyult, a lelkes, turbós benzinesre még inkább kíváncsi voltam – vesztemre. Ugyanis a dicséretesen elszigetelt BlueHDi után igazán furcsának hat, hogy a papíron csendesebb benzines erőforrás zaja erőteljesebben betolakodik az utastérbe, főleg terhelésen, amikor egyébként sem szép, de legalább különleges a háromhengeres, 1,2-es turbómotor harsonája.

A váltó tényleg gyenge pont - galéria

A 110 lóerőt tudó háromhengeres turbómotor alapjában véve nem rossz konstrukció, kellemes karakterisztikája szerethető, a szigetelés hiányában betolakodó kerepelés és a hatgangos automata tétovasága erősen árnyalja a képet. Az immár bolygóműves EAT6 szerkezet az Aisin-től érkezik, feladatát pedig ellátja: gyorsabban vált, mint a korábbi robotizált szerkezetek, igaz, munkája az automataváltók tekintetében átlagosnak mondható. Némi megszokást kíván hatékonyság-központú hangolása is, vagyis hogy megállásnál a legkisebb féknyomásra is azonnal start-stoppol, míg más egységeket a fékkel jobban vezérelhetünk akaratunk szerint.

A fogyasztás sem alakult túl baráti módon, igaz, ezen a téren a szerkezet hagyományosan ellentmondásosan teljesít: hol jobb, hol rosszabb étvágyat mértünk neki. Noha városon kívül, konstans 90-es tempónál tényleg tud takarékosan haladni az Aircross, 5 liter alatti étvággyal, városban és autópályán egyaránt inkább 7 liter fölé kúszik az érték, holott az ötfokozatú kézi váltónál épp tíz százalékkal hosszabb a hatos automata felső áttétele. A dízelhez képest viszont van két nagy előnye is a hajtásláncnak: egyrészt csak ez kérhető automataváltóval, másrészt pedig az EAT6 egység felárát (egészen baráti 420 e Ft) hozzáadva is 350 ezer forinttal kedvezőbb árat kapunk, mint a 120 lóerős dízel esetén. Ha a kettőt összeadjuk, vagyis kézi váltóval hasonlítjuk a két hajtásláncot, akkor 770 ezer forintos differencia akad - ebből pedig azért jó pár liter benzint tankolhatunk. A nagyobb étvágy tehát bőven megbocsájtható, ha nem autózunk kimondottan sokat.

Érintéssel, szinte mindent - galéria

A kormányzás kisautós lett: gyakorlatilag egy ujjal is lehet csavargatni a volánt, visszajelzésekben pedig nem bővelkedik, de a jó manőverezhetőségért cserébe ezt még meg tudjuk bocsájtani az emelt C3-nak. A futómű is a használhatósághoz került hangolásra, ennek megfelelően inkább komfortos semmint sport, persze a magas építésmód miatt a keménység elkerülhetetlen ezúttal is. Ebből érezhető, hogy nem élményautózásra született az Aircross, cserébe azonban a hétköznapokban kellemes és komfortos társ.

Az extralista pedig jóformán nagyobb szegmensben is megállná a helyét: tempomat, navi, digit klíma, több módú menetstabilizátor, érintős rendszer, tolatókamera, HUD, (középszerűen szóló) hifi rendszer, (a lakott területet néha elnéző) automata fényszóróvezérlés és még jó néhány tétel sorakozik a lajstromban.

Mindezért a franciák legalább 5,5 millió forintot kérnek, de a minden hájjal megkent tesztautó már a 7,5 milliós határt karcolta alulról, ami egy kis crossoverért nem kevés pénz. Szerencsére egy józan összeállítás 5,6 millióból kihozható, ráadásul ezek listaárak amikből meghirdetett kedvezmény farag emészthetőbb összeget.

A hajtáslánc meggondolandó - galéria

Ugyanezzel a hajtáslánccal hozzávetőlegesen hasonló áron hazavihető a Peugeot 2008 is, amely egy kicsit más stílusban fogja meg a kis crossoverek lényegét. Ugyanígy az immáron közös, PSA alapokon éledő Opel Crossland X is nagyjából minden szempontból az előzőekhez hasonlatos. A kicsit visszafogottabb, kimértebb tálalású Seat Arona ugyancsak potens konkurens, melynek árában tükrözdik a képességekben mérte előnye - a spanyaolok 1.0 TSI DSG hajtásláncú (115 LE) verziója majd' félmillióval kóstál többet hasonlóan felszerelve. Titkos esélyes lehet a Renault Captur, amely a 118 lovas, de az előzőekkel szemben négyhengeres turbómotorjával és sokkal jobban működő, duplakuplungos EDC automatájával erősen gondolkodásra sarkall, miközben jobban nem kell a zsebünkbe nyúlni.

Néhány szóban

A franciák ezúttal is hozták a kötelezőt, már ami a praktikumot, a kényelmet és a divatot illeti. A C3 Aircross egy remek konstrukció a mindennapokra, ám a dízelnél jobban várt benzines hajtáslánc a várakozásoknál egy hajszállal szerényebben teljesít. A benzinmotor nincs jól elszigetelve, s dinamizmusa ellenére a fogyasztásán, valamint az automataváltó néha bizonytalan viselkedésén lehetne javítani. Az ötgangos kézi szerkezettel viszont a dízelnél jóval kedvezőbb az Aircross, de érdemes a konkurensekre is odafigyelni.

Előnyök: Dögös külső és látványos, jópofa belső; Jó ergonómia; Tisztességes anyagminőség; Funkcionalitás; Világos, otthonos utastér; Kellemes dinamizmus

Hátrányok: Kelletlen automata váltó; Tolatáskor kitakaró C-oszlop ablak; Minden csak az érintőképernyőn vezérelhető; Az ígértnél szomjasabb, hangos (elszigeteletlen) benzinmotor

Alapadatok Futómű Karosszéria Mérések Költségek
 

Kommentek