2017. Augusztus 24., Csütörtök

Frissitve:03:00:23

Škoda Fabia 1.0 75 teszt - Észérvekkel hódít

Nyomtatás

Az érzelmek gyönyörű dolgok, de lássuk be, nem mindig célra vezetőek. Vannak helyzetek, amikor az ésszerűsség felülírja az érzéseket, és olykor az is előfordul, hogy később örömmel állapítjuk meg, hogy nem bántuk meg, hogy hallgattunk a józan eszünkre. Azt állítani persze túlzás lenne, hogy a Škoda teljesen kizárná az érzelmeket, de az kétségtelen, hogy a német-cseh márka sokkal inkább az okos megoldásokat és a praktikumot helyezi előtérbe, erre pedig kiváló példa tesztünk alanya, a Fabia is.

Az izgalmas jelző mindenki számára más jelentéssel bír az autózással kapcsolatban: van, akinek a formák, másoknak a menettulajdonságok, megint másoknak pedig a modern technológiai megoldások vagy éppen a praktikus részletek elégítik ki vágyaikat. A Škoda már szlogenjével elárulja magát, hiszen a „Simply Clever” (magyar szabadfordításban: egyszerűen nagyszerű) kifejezés igencsak sokatmondó. A gyáriak nem az érzelmekre, hanem az eszünkre szeretnének hatni, ezt pedig talán mindenki másnál jobban csinálják – noha ez a felfogás a Volkswagen csoport szinte összes márkájára jellemző valamilyen szinten.

A Škoda autóinak formáinál nem könnyű egyszerűbbeket találni a piacon, de sokan éppen ezért kedvelik annyira a márkát. Habár a Superb és a Kodiaq esetében már a látványra is jobban odafigyeltek, illetve a frissített Octaviát is igyekeztek izgalmasabbá tenni – sokak bánatára. A szögletes, egyenes vonalakból álló formák azonban kétségtelenül időtállóak. A Fabiára ránézve nem kezd el hevesen dobogni az ember szíve, és bár sokan azt mondják, hogy inkább legyen valami megosztó, mint közömbös, ezzel bizony nem mindenki ért egyet.

Tesztautónk ráadásul Capuccino-bézs fényezésével sem igyekezett felhívni magára a figyelmet, de jobban megfigyelve azért mégis találhatunk néhány érdekesebb részletet. Ilyen például az első és hátsó fényszórókat összekötő oldalsó árnyéktörő vonal, a fekete szegéllyel ellátott hátsó lámpatestek vagy éppen az első lámpák belső sarkának törései. Egy ügyes konfigurációval ugyanakkor nem nehéz látványosabbá tenni a Škoda kisautóját, persze ezt meg is kell fizetnünk. Összesen nagyjából 330 ezer forintért például a fényezéstől függően ezüst, fehér vagy fekete színű tetőt és 16 colos keréktárcsákat is kapunk, míg az egységesen 124 ezer forintos metálfényezések között néhány igazán izgalmas árnyalat is helyet kapott.

Legjobban talán az utastérben figyelhetőek meg a Škoda filozófiájának valódi értékei: izgalmakat hiába várunk, de nem is bánjuk, hiszen az ergonómia, a praktikum, az összeszerelés és a kiváló kezelhetőség mind-mind kárpótol bennünket ezért. Mindemellett a minőségérzetre sem lehet panaszunk, hiszen bár a kisautókra jellemző módon sok a fekete, kemény műanyag, de ahol legtöbbet érintkezünk az autóval, ott puha matériákkal találkozunk, de a műszerfal szálcsiszolt alumíniumra hajazó betétje is egészen élethűre sikerült.

Tesztautónkban minden megvolt, amire csak vágyhatunk ebben a kategóriában, mindezt pedig az akciós Clever felszereltségnek köszönhette, ami rendkívül kedvező áron kínál szinte minden fontos extrát. Így például jár hozzá színes érintőképernyős rádiós fejegység és központi rendszer, fűthető első ülések, hátsó parkolóradar illetve Bluetooth kihangosító is – mindezt pedig egy jóval alacsonyabb felszereltségi szintnek megfelelő áron kínálja a Škoda. A helykínálatra nem lehet panasz: elöl minden irányban elegendő a tér, jó az üléspozíció és kényelmesek a székek is, míg hátul 185 centiig szintén nem jelent gondot az utazás – itt is kellően jól formázottak az ülések és a fejtámla is kiválóan támaszt.

A praktikumot mindenképpen érdemes kiemelni, hiszen talán erre a legbüszkébbek a Škodánál – okkal. A kellően sok tárolórekesz, a méretes ajtózsebek és a kategória egyik legnagyobbjának számító, 330 literes – bővítve akár 1,15 köbméteres – csomagtér mellett olyan ötletes megoldásokkal készültek a gyáriak, mint az első ülések belső oldalán található hálós, illetve a háttámlákon lévő zárt zsebek, a tetőkonzolon lévő napszemüvegtartó vagy éppen az üzemanyag-betöltőnyílásnál található jégkaparó. Egy szó mint száz, ha nem is a formái miatt, de könnyen meg lehet szeretni a Fabiát.

Azonban az is biztos, hogy nem a motortérben található 1-literes, háromhengeres, szívó benzines fogja elcsavarni a fejünket a maga 75 tagú ménesével és 95 Nm-es csúcsnyomatékával. Az aprócska erőforrás a háromhengeresek jellegzetes hangjával és vibrációjával kel életre, és bár előbbit alacsonyabb fordulaton ügyesen palástolja a Fabia, a rezgéseket bizony folyamatosan érezzük, még ha szerencsére nem is zavarják meg komolyan az utazást. A motort felpörgetve azért már a hangszigetelés is megadja magát, de sokan kifejezetten kedvelik a páratlan számú hengerek nyújtotta dallamokat – persze sokan éppen ellenkező érzelmeket táplálnak irányukba.

Ahogyan az előbb emlegetett adatokból is látszik, tesztautónk bizony nem egy versenyautó, ezt pedig a 14,7 másodperces 0-100-as sprint is megerősít. A forgalom tempójának tartására persze ez az erő is elég, de gyors kilövésekről ne is álmodjunk: a 95 Nm-es nyomatékcsúcs is csak 3000-es fordulatnál jelentkezik, így még az egyébként kiváló, kellemes kuplunggal illetve átlagos váltóúttal és magabiztos, gördülékeny váltási érzettel rendelkező ötsebességes szerkezet sűrű használatával is nehézkes a lendületes közlekedés – sőt, nagyobb emelkedőkön akár kellemetlen helyzetbe is kerülhetünk.

Egyedül az áttételezésre lehet panaszunk a váltóval kapcsolatban, hiszen rendkívül rövidre sikerült, aminek köszönhetően 130 km/h-nál már 4250-es fordulaton pörög az erőforrás, ami a fogyasztás mellett a zajkomfortra sincs jó hatással. Ha már szóba jött a fogyasztás: ezen a téren kellemes teljesítménnyel rukkol elő az autó, legalábbis ha nem autópályázásra használjuk leginkább, 130-nál ugyanis akár 7 litert is magához vehet a kis erőforrás. Ellenben városban akár 6 liter alatt is eljárhatunk, míg országúton bőven 4 liter alá lehet szorítani a fedélzeti számítógép mutatóját. Ennek köszönhetően a normakör 5,5 literre adódott, de a nagyobb részt országúti és városi szakaszokat tartalmazó tesztfogyasztás mindössze 5,2 liter lett.

A futómű és a kormányzás azonban példásra sikerült: a volán pontos, jól súlyozott és még visszajelzésekben sem fukarkodik, míg a felfüggesztés a gyorsabb kanyarokat és az úthibákat is egyaránt ügyesen veszi, persze a csatolt lengőkaros hátsó felfüggesztésből nehéz csodát varázsolni, de a Škodának sikerült a lehető legtöbbet kihozni belőle. A gyengécske erőfforást leszámítva tehát igazán kellemes társ tud lenni a Fabia a hétköznapokban.

A kérdés már csak az, hogy mennyit kell fizetnünk a Škoda kisautójáért, amely az objektív szempontok mentén kategóriájának egyik legerősebb képviselője. A válasz pedig üdítő, hiszen tesztautónk akciós Clever felszereltségével – amiben a korábban már felsorolt extrák is helyet kaptak – mindössze 3,39 millió forintot kérnek a gyáriak, amihez egy metálfényezést is hozzáadva még mindig megállhatunk 3,51 milliónál. Ez pedig kiváló ajánlat, hiszen ilyen áron a konkurensek sem kínálnak többet, sőt, sokuknál még gyengébb erőforrásokról és olyan felszereltségek hiányáról beszélhetünk, mint a klíma vagy éppen a rádió – persze akciók mindenhol folyamatosan vannak.

Jelenleg nincs túl nagy választék a Fabiából, ugyanis éppen most zajlik az erősebb, 1,2 literes négyhengeres cseréje, így benzines fronton jelenleg csupán tesztautónk erőforrása elérhető hozzá, de hamarosan megérkeznek a háromhengeres turbómotorok is, melyek 95 és 110 lóerős verzióban állnak majd a vásárlók rendelkezésére, nagy valószínűséggel a korábbi 1,2 literes szerkezethez hasonló áron – ez pedig nagyjából háromszázezer forint felárat jelent a 95 lovas verzió esetében, ami megérheti a plusz teljesítmény szükségessége okán. Dízelmotorból egy van: az 1,4 literes szerkezet 90 és 105 lóerővel érhető el, ám ezek csak hatalmas felárral érhetőek el: a gyengébbikért 1,5, az erősebbért pedig 1,7 millióval kell többet fizetnünk a 75 lovas benzineshez képest.

Konkurensekből nincs hiány, hiszen szinte minden gyártónak van a kínálatában kisautó, ráadásul a legtöbb konkurens esetében a közelmúltban frissültek, vagy léptek új generációba ezek a modellek. Ilyen például a rendkívül modern Seat Ibiza – aminek mintájára hamarosan érkezik az új Volkswagen Polo is –, a Citroёn C3, a Peugeot 208, a Honda Jazz, a Toyota Yaris, a Nissan Micra az Opel Corsa vagy éppen a Mazda2, de ezek ugyanígy felszerelve akár több százezer forinttal is drágábbak lehetnek a Fabiánál, ami nem kevés, még ha némelyikük jóval modernebb is. Legközelebb talán a Hyundai i20 és a Kia Rio áll költségek terén, ám még értük is valamivel többet kell fizetnünk – ide sorolhat még be a hamarosan érkező új Suzuki Swift is. A Škoda kisautója tehát jelenleg kiváló ajánlat a piacon, ráadásul objektív képességeit figyelembe véve az egyik legjobb is, még ha érzelmi alapon nem is a legvonzóbb választás.

A cikkben található és a galéria végén csokorba szedett látványos, vízjeles fotókért ezúttal is Erdélyi Ferencet illeti az elismerés, akinek további munkáit ide kattintva tekinthetik meg.

Néhány szóban

A Fabia le sem tudná tagadni önmagát: nem éppen izgalmas formák, ám annál praktikusabb megoldások jellemzik a Škoda kisautóját, amely objektív képességeit tekintve szinte verhetetlen – ezt pedig korábbi összehasonlító tesztünkben is bizonyította. Az akciós Clever felszereltségi szintnek köszönhetően ráadásul szinte kihagyhatatlan ajánlat a Fabia, egyedül a gyengécske háromhengerest cserélnénk egy erősebbre, ám ahhoz ki kell várnunk az új turbós változatok megérkezését, amik azonban még az akár félmilliós felárat is megérhetik.

Előnyök: Kisautóhoz mérten jó minőségű beltér; Okos megoldások; Korrekt étvágy; Jó kézi váltó; Clever csomaggal elképesztő ár/érték arány

Hátrányok: Nagy tempónál zajos; Rövid váltóáttételezés; Gyenge szívómotor

Alapadatok Futómű Karosszéria Mérések Költségek
 



Szóljon hozzá!

A hozzászólások nem tükrözik az Autó Pult véleményét, értük az oldal nem vállal felelősséget.
Regisztráljon Ön is! A regisztrált felhasználók hozzászólása azonnal megjelenik.

Share/Save/Bookmark