2018. Augusztus 18., Szombat

Frissitve:03:20:32

Opel Grandland X Ultimate 2.0 dízel bemutató

Nyomtatás

Az Opel kínálatában jelenleg két francia (PSA) alapokon nyugvó modell szerepel, mindkettő crossover: már a kisebb Crossland X is egészen jó lett, ám a nagy durranás kétségtelenül a jóval felnőttesebb, mintegy 4,5 méter hosszú Opel Grandland X, ami minden szempontból kiváló autó. Csupán egyetlen fontosabb dolog, egy izmos motor hiányzott belőle, aminek hiányát mi már többször leírtuk, és mivel az ügyfelek is jelezték, hogy komolyabb erőforrás(ok)ra vágynának, a vezetőség villámgyorsan lépett az érdeklődés fenntartása érdekében.

Márpedig érdeklődés van bőven, amit mi sem bizonyít jobban az eddigi bő 70 ezres megrendelésnél. Csak hogy felelevenítsük a ‘kezdőpalettát’, a modellhez eddig csupán egy 1,2 literes 3-hengeres, 130 lóerős (205 Nm) turbós benzines és egy 1,6 literes 4-hengeres, 120 lóerős (300 Nm) turbódízel között választhattak az ügyfelek. Alapból mindkettőhöz 6-sebességes manuális váltó jár, felárért pedig 6-sebességes automatát is lehet választani. Ezt a felállást egészíti ki mostantól az új dízel, vagyis a szintén a PSA-tól származó 2-literes 4-hengeres, ami 177 lóerő és 400 Nm leadására képes 3750/perces, illetve 2000/perces fordulatszámon. A csúcsmotorhoz manuális váltó nem társítható, szériában jár hozzá egy nyolcsebességes bolygóműves automata, amit a 6-os automatákhoz hasonlóan a japán Aisin szállít.

Összkerékhajtás még mindig nincs, és vélhetően nem is lesz a palettán, vagyis minden Grandland X fronthajtású. Szerintünk nem is igazán hiányzik a négykerékhajtás, amit valójában nagyon kevesen használnának ki; az ügyfelek részéről sokszor túl van értékelve a négykerékhajtás, ami már a megvásárlásnál sokszázezres többletterhet jelent, a plusz súly/súrlódás miatt fokozza a tömeget és a fogyasztást, továbbá számos pótalkatrész árát szintén megnöveli. Akik fokozott tapadásra vágynak, választhatnak a modellhez egy ún. négyévszakos tapadás csomagot a felszereltség függvényében 125 illetve 90 ezer forint ellenében, ami lényegében négyévszakos 18 colos abroncsokat, valamint speciálisan hangolt kipörgésgátló és menetstabilizáló rendszert foglal magában – ez esetben egy tekerő segítségével öt üzemmót közül válogathatunk.

Az új 2-literes motor különben nem csupán jelentősen nagyobb erőtartalékokat rejt magában a szerényebb erőforrásokhoz képest. Vontatás esetén például különösen jól jöhet, hogy a fékezett vontatható tömeg esetében eléri a 2 tonnát (az 1,6 literes dízel kézi váltóval 1,4, míg automatával csupán 1,2 tonnát vontathat fékezetten) – fékezetlenül 750 kilót vontathatunk. A másik oldalról nézve viszont a legizmosabb Grandland X jelentősen nehebb testvéreinél, az automataváltós 1,6 literes dízelnél például bő 140 kilóval – üresen 1355 helyett 1500 kilót nyom, hasznos terhelhetősége pedig 665 helyett 590 kg, igaz, normális esetben ennyi bőven elég. A menetteljesítmények nem csak papíron, de a valóságban is meggyőzőek, a bivalyerős francia dízel könnyedén repíti a pont ideális méretű családi autót.

Papíron ez 9,1 másodperces 0-100 km/h-s sprintidőt (a 120 lovas, automatás ‘egyhatos’ dízel 12,2 másodpercet tud) és 214 km/h-s végsebességet (1.6 dízel: 185 km/h) jelent. Ráadásul a sokkal jobb menetteljesítményekhez a hatékonyabb és hosszabb áttételezésű 8-sebességes váltó révén csak alig magasabb fogyasztás társul: vegyesben a norma szerint ez kb. 4,5 helyett kb. 5 litert jelent 100 km-enként; a valóságban a jobb láb és a használati körülmények függvényében 6-7 l/100 km reális. A motor teljesíti a jelenlegi legszigorúbb Euro 6d normát, amihez elengedhetetlen az SCR-katalizátor és az AdBlue adalékanyag. Az AdBlue tartály 17 literes, ami a valóságban körülbelül 10-12 ezer km-re lehet elegendő. Az üzemanyagtank kicsit kicsi, 53 literes.

Rövidesen további motorokkal bővül az Opel Grandland X palettája: érkezik például a PSA vadonatúj fejlesztésű 1,5 literes 4-hengeres dízelmotorja 110 és 130 lóerővel (és az új 8-sebességes automataváltó opciójával), ami a jelenlegi ‘egyhatost’ váltja. Benzinfronton marad a jelenlegi 3-hengeres 1,2 literes, 130 lóerős turbós belépőmotor – amit nagy örömünkre rövidesen az Opel szentgotthárdi gyárában is készíteni fognak a múlt heti bejelentés értelmében –, és lesz állítólag egy 1,6 literes 4-hengeres feltöltött benzines is, körülbelül 180 lóerővel. A nagy durranás a konnektoros hibrid lesz, a paletta egyetlen összkerékhajtású tagjaként: itt a benzinmotor az első, a villanymotor pedig a hátsó kerekeket fogja hajtani.

Az új, meglepően kulturáltan és csendesen dolgozó 177 lóerős 2-literes gázolajos a finoman, gyorsan, okosan dolgozó és hatékonyan hosszan áttételezett (130 km/h-nál 8. fokozatban körülbelül 2000/perc a fordulatszám) automataváltóval telitalálat az Opel remek családi crossoveréhez, amelyet mi eddig is kedveltünk – a típus például 2017-es Év Autói választásunkban kiválóan szerepet –, de így lett az igazi. Ám az erőnek ára van: miközben az automataváltós 1,6 literes, 120 lóerős dízel Grandland X-be már 7 millió forinttól beülhetünk akciós áron, a 177 lóerős, 8-as automatás dízel minimum 8,45 milliót kóstál, szintén akciósan (mínusz 750 ezer ft). Az igazság szerencsére kicsit kedvezőbb: az újdonság a négy felszereltségi szintből csupán a 3. és a 4. szinthez társítható, az automatás ‘egyhatos’ pedig már a másodikhoz, így azonos felszereltséggel nézve valójában 850 ezer forint a differencia a két hajtáslánc között.

850 ezer forint ellenében jár tehát a 6 helyett 8 váltófokozat, a plusz 57 lóerő és 100 Nm, valamint a sokkal jobb vontatási képesség. Ám ez még nem minden: amennyiben cégre vásárolnák az autót, tudni érdemes, hogy miközben a 120 lóerős dízelre csupán havi 8.800 forint a cégautó adó, addig a 177 lóerős 2-literes dízelre az állami teher 22.000 forint havonta a vállalat büdzséjéből, ami mondjuk egy ötéves (lízing)konstrukcióval számolva szummában további 800 ezer forinttal növeli a két motor közötti árkülönbséget a jelenlegi adóval számolva. Így a vételárkülönbséggel együtt bő 1,6 milliós többletről van szó, amihez hozzájön a 100 kilométerenként legalább fél literrel magasabb fogyasztás. A nagyobb erő tehát luxus, cserébe viszont az új hajtáslánc menet közben már-már prémium szintre emeli az Opel Grandland X-et.

Amennyiben a fenti számokat a jóval magasabb TCO, vagyis teljes birtoklási költség révén sokallnák, akkor azt javasolnánk, hogy elégedjenek meg az egyébként teljesen korrekt ‘egyhatos’ dízellel, vagy várják meg az új 130 lóerős ‘egyötös’ dízelt, ami biztosan szuper lesz, főként a 8-fokozatú automatával párosítva. Mindez persze semmit nem von le a csúcsmotoros Opel Grandland X érdemeiből, ami a kategória egyik legharmonikusabb autója, és amely kiváló vezethetőséggel, biztonsággal, óriási utas- és csomagtérrel, remek formatervvel, valamint számtalan modern opcióval büszkélkedhet.

Ha már szóba kerültek az opciók: a 2-literes dízellel együtt érkezett a kínálatba a negyedik, Ultimate nevű felszereltségi szint is, ami szinte megszámlálhatatlan tételt kínál szériában. Ez esetben a 2-literes dízelmotorral szerelt Grandland X (akciós) ára 9,9 millió forint, de az Ultimate az összes hajtáslánccal kombinálható, így a kézi váltós 130 lovas ‘egykettes’ benzinessel ‘már’ 8,2 milliós akciós áron elérhető.

Az Opel tehát végre minden vevői igényre kínál Grandland X-et 5,75 millió forinttól egészen bő 10 millióig, a típus jövője így továbbra is ígéretes, főként a rövidesen érkező új hajtásláncok ismeretében. Amennyiben magáról az autóról (a kisebb motorokkal párosítva) részletesebben olvasnának, azt korábbi tesztjeinkből, ide és ide kattintva megtehetik, rövidesen pedig remélhetőleg megérkezik szerkesztőségünkhöz a 177 lóerős dízel, amit majd hazai körülmények között alaposan próbára teszünk.




Hozzászólások  

 
#1 Kübler János 2018-03-28 14:07
Ez az autó nekem is nagyon tetszik bár nem egyhamar leszek a gazdája
Idézet
 

Szóljon hozzá!

A hozzászólások nem tükrözik az Autó Pult véleményét, értük az oldal nem vállal felelősséget.
Regisztráljon Ön is! A regisztrált felhasználók hozzászólása azonnal megjelenik.

Share/Save/Bookmark